„…Isten, kérlek, gyógyítsd meg őt!”

2024. Június 21. / 08:20


„…Isten, kérlek, gyógyítsd meg őt!”

– Vajon hosszasan imádkozzon az ember?  Vagy mondja gyorsan a szöveget, netalán ki is hagyva részeket? Hiszen az áll: „a kevesebb olybá véttetik, mint az egész!” (Brachot 51a) – írja a Beháálothá hetiszakasz kapcsán Szerdócz Ervin rabbi.

A Beháálothá hetiszakasz a szentírásban előforduló első imát tartalmazza. (IV.M.12/13)

Történt, hogy Mirjam, Mózes nővére megbetegedett, mivel a rossznyelvűség (losen horo) vétkébe esett: „És Mirjám és Áron beszélt Mózes ellen, a kusita asszony miatt, akit elvett; mert kusita asszonyt vett el.” (IV.M. 12/1.) Tulajdonképpen igazat mondott, de „ideje van a hallgatásnak és ideje a beszélésnek.” (Préd.3/7) Simon ben Gamliel mondta: „Egész életemben bölcsek között nevelkedtem és nem találtam jobbat, üdvösebbet a hallgatásnál!” (Misna Ávot 1/17) Mirjam ez nem tudta, sőt azt sem, hogy: „Ahol sok a beszéd, nem marad el a bűn, okosan teszi, aki féken tartja az ajkát.” (Mislé 10/19).

Cipóra, Mózes felesége Jiszró midjanita főpap lánya volt. Hogy miért mondja róla Mirjám, hogy „kusita”? Rási (kodifikátor 1040-1105 Troyes) szerint „mindenki egyetértett szépségét tekintve, éppúgy, ahogy mindenki egyetért abban, hogy a kusi bőre fekete”. Rási még hozzáteszi: vannak nők, akik szépek, de a tetteik nem, vannak, akiknek tetteik szépek, de a külsőjük nem, Cipórának viszont a külseje és tettei is egyaránt szépek voltak.

Más magyarázat szerint az volt Mirjam bűne, hogy szemrehányást tett Mózesnek, hogy nem él házaséletet feleségével. A Tóraadás előtti előkészületekből tudjuk, hogy az Örökkévalóval való találkozás feltétele a rituális tisztaság, ami a házasélet három napi szüneteltetését követelte meg. Mózes rendszeresen bejárt a Bizonyosság Sátrába, tehát nem engedhette meg magának, hogy rendszeresen házaséletet éljen feleségével. A történetben az az érdekes, fellobban Isten haragja Mirjam ellen, aki poklos lesz. Mózes, aki szerényebb volt minden embernél, nem törődött az előzményekkel és szembeszállt Isten büntető döntésével és imádkozott nővére gyógyulásáért. Imája csupán öt szó volt: „Isten, kérlek, gyógyítsd meg őt!” (uo.12/13) Isten meghallgatta Mózes fohászát és Mirjam meggyógyult.

Megtörtént már (velünk is), hogy valakiért imádkoztunk, de imáink nem találtak meghallgatásra.

Bráchot 32b. tanítja: „Rabbi Hama, Rabbi Hanina fia, mondta: ha az ember azt látja, hogy imája nem kerül megválaszolásra, akkor imádkozzon újra, amint írva van: „Bízz az Örökkévalóban! Légy erős, legyen bátor szíved és bízz az Örökkévalóban!” (Zsolt. 27/14)

A Talmud szerint: „aki hosszan imádkozik, annak imája nem tér vissza üresen.” (Talm. Moed Kat. 23a) Honnan tudjuk? Mózestől. Írva van: „Imádkoztam az Örökkévalóhoz” (40 napig), és utána írva van: „és meghallgatott az Örökkévaló ez alkalommal is”.

Rabbi Hijá bár Ábá Rabbi Johanán nevében a mondta: mindenki, aki annak reményében, azzal az elvárással imádkozik hosszan, hogy imája meghallgatásra kerül, annak a vége fájó szív lesz. Amint írva van: „a halogatott reménység beteggé teszi a szívet” (Péld. 13/12)

Mózes tanítómesterünk imájából megtanulhatjuk, hogy a szívből jövő ima nem feltétlenül hosszú. Ehhez kapcsolódik egy talmudi történet. Történt egyszer, hogy egy ifjú Rabbi Eliezer előtt imádkozott meglehetősen hosszan, és a Rabbi többi tanítványa berzenkedett miatta: Mester, túl hosszan imádkozik! Rabbi Eliezer így válaszolt: Egyáltalán nem hosszabb a szükségesnél, hiszen írva van: „…és az Örökkévaló elé vetettem magamat, mint első ízben, negyven nap és negyven éjjel…” (V.M. 9:18) 

Más alkalommal az előimádkozó túl röviden imádkozott. Ismét panaszra mentek, de a rabbi megnyugtatta őket, hogy az ima túl rövid sem lehet, hiszen írva van: „Isten, kérlek, gyógyítsd meg őt!".

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek