– Ez a konfliktus igazi forrása: Eszter és Mordecháj nem hajol meg azok előtt, akik „elvették az uralmat Isten keze alól”. Ugyanakkor ez fennmaradásunk garanciája s egyben csodája – írja a hamarosan ránk köszöntő Purim alkalmából Hercz Dániel, a szeretetkórházi körzet rabbija.
Rövidesen beköszön Purim ünnepe. Szökőévekben, mint most is, a beiktatott plusz hónapban, ádár séniben idézzük fel zsinagógáinkban Eszter könyvét a zsidók csodálatos megmeneküléséről. A két ádár közötti választás azért eshetett az utóbbira, mert ezt követi niszán, az egyiptomi szolgaságból való megváltás hava.
Spirituális közelsége miatt került közvetlenül a peszachi ünnep elé a purimi. Volt persze pragmatikus oka is, nevezetesen: niszán elsejéig kellett a fél sékeles templomi adományokat leróni. A felhívást ádár elsején hirdették ki, egy hónap állt tehát rendelkezésre, hogy teljesítsék a kötelezettséget. Az ezt elrendelő parancsolatra emlékezve és ehhez igazodva ugyancsak a második ádár újholdját megelőző szombaton olvassuk a „parasát skálim” tórai részt.
Purim története korszakváltó időben játszódik: a szétszóratás diaszpórai létté változott, számítási anomáliák következtében úgy tűnik a világ szemében, hogy a próféciában megjövendölt hetven év letelt, a száműzetés mégsem ér véget. Az Ahasvéros és az ősellenség, Amalék leszármazottja, Hámán által képviselt új világrend ideológiája szerint Isten magára hagyta választott népét, magára hagyta a világot.
Spirituális kontroll nélkül minden megtehető, még a zsidók kiirtása is, ha az alapvető célt szolgálja: a hatalom növelését és a vagyon gyarapítását.
Ahasvéros már nem királyi származású, pénzzel vásárolja meg a hatalmat. Hámánról azt tartja a Midrás, hogy huszonöt évig volt borbély, majd éppen Mordecháj jóvoltából indít szédítő karriert korának leggazdagabb emberévé válva.
A diaszpórában élő zsidók a maguk módján integrálódnak a méd-perzsa birodalomba. Eszter (Asztarte) és Mordecháj (Marduk) neve is erről árulkodik, de spiritualitásukról, az Örökkévalóba vetett hitükről, kiválasztottságukról, megváltásuk reményéről még ebben a „szekularizált” világrendben sem mondanak le.
És ez a konfliktus igazi forrása: nem hajolnak meg azok előtt, akik „elvették az uralmat Isten keze alól”. Ugyanakkor ez fennmaradásunk garanciája s egyben csodája. Ezért írja Ezra (9:9):
„Mert szolgák vagyunk és szolgaságunkban el nem hagyott minket a mi Istenünk, s felénk fordította a kegyet Perzsia királyai előtt”.
Eközben látjuk azt is, hogy a megmaradásért mi magunknak is meg kell tennünk mindent. A purimi történetnek a szent iratok közé való beemelése is ezt tanítja. Eszter könyvében nem szerepel az Örökkévaló neve. Emiatt egyes bölcsek nem tartották alkalmasnak arra, hogy felvegyék a kánonba. De Eszter a Szánhedrinnek küldött leveleivel mégis elérte, hogy Purim csodájáról megemlékezhessünk. Nemcsak az idők végezetéig, hanem azon is túl. Majmonidész szerint (Misné Tóra, Eszter tekercs 2:18.):
„A messiási korszakban a próféták könyve és az összes szent írás semmissé válik, Eszter könyve kivételével. Továbbra is létezni fog, akárcsak a Tóra öt könyve”.
Ezzel elérte, „hogy Purimnak e napja soha ne tűnjön el a zsidók közül, s az emlékük ne múljon el az utódok közül sem”. (Eszter könyve 9:28.)
Mi pedig minden szombat kimenetelekor a Havdalában idézzük fel: „A zsidókra fény, öröm, boldogság és dicsőség köszöntött”.
Ken tije lanu!
