Binjomin rabbi: Mikor merjük kritizálni a Fáraót? Vagy akárki mást?

– Nem feltétlenül csak akkor kell megszólalunk, ha abból azonnal kézzelfogható eredmény származik. Az is fontos értékkel bír, hogy még ha nem is tudjuk az igazságtalanságot megakadályozni vagy visszafordítani, de szót tudunk emelni ellene – írja Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda közösség rabbija az Orti.hu oldalon olvasható Omek magazin e heti számában.

Mielőtt a Fáraó rabszolgasorba vetette volna a zsidó népet, három bölcs tanácsadója véleményét kérte ki: Jób, Bileám és Jitró. 

„Bileámot, aki tanácsot adott – végül megölték. Jób, aki hallgatott – végül szenvedésre ítéltetett. Jitró, aki elfutott – kiérdemelte, hogy az utódai a Szanhedrinben ülhessenek.” (Szotá 11a) 

Úgy tűnik ebből a történetből, hogy a Fáraó nem éppen a nyitott gondolkodás jegyében kívánta meghallgatni alattvalói véleményét. Hiszen máskülönben Jitrónak nem lett volna oka elfutnia, nyugodtan elmondhatta volna, hogy nem tartja jó ötletnek, hogy a zsidó népet ártatlanul sanyargassák.

Így aztán Jób hallgatása is érthető. Különösen egy másik, híres talmudi tanítás fényében: 

„Rabbi Ilái mondta Rabbi Elázár beRabbi Simon nevében: ahogyan micva mondani olyan dolgot, ami meghallgattatik, úgy micva nem mondani olyan dolgot, ami végül nem hallgattatik meg. 

Rabbi Ábá mondta: köteles [nem mondani], ahogyan írva van: »Ne fedd meg a gúnyolódót, nehogy meggyűlöljön – fedd meg a bölcset, hogy megszeressen«." (Jevámot 65b, Mislé 9:8 alapján) 

Mivel Jób látta, hogy Fáraó kérdése költői, ezért inkább úgy döntött, hogy hallgat.

Akkor azonban miért kapott mégis ilyen súlyos büntetést? Mi volt a bűne?

A válaszokat elolvashatják az Omek magazin legfrissebb számában!