Ez az imakönyv valóban nők nemzedékeinek lehetett olyan, mint az emlékkönyvek, a naplók, az aforizmagyűjtemények, vigasztalások, amelyeket mindig magunknál hordunk – írja a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár pénteki magazinja.
Az 1904-ben megjelent Mirjam imakönyv belső borítóján udvarias, merőben formális dedikáció olvasható egy úrhölgynek, régi barátjától, Kiss Arnoldtól. Ez az imakönyv valóban nők nemzedékeinek lehetett olyan, mint az emlékkönyvek, a naplók, az aforizmagyűjtemények, vigasztalások, amelyeket mindig magunknál hordunk. Ezek a nők alighanem őszintébben tudtak imádkozni, mint azok a férfiak, akik megadóan elolvasták a megadott imakönyvi részeket, meghallgatták a Tórát a felolvasásokon, amelyből nem sokat értettek héberül. Azt, hogy a szó Istenhez vezet, Kiss Arnold révén tapasztalták meg a nők a polgári-kispolgári neológiában. A közvetlen szólítás, az őszinte istenkeresés hangját, az öröm, a veszteség adekvát kifejezését juttatta nekik a Mirjám. Kivételesen becses és informatív kiadványa ez a neológia történetének – olvashatjuk a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár pénteki magazinjában.
A neológia asszimilációs ajánlatának alkonyán az alábbi sorokat írja dr. Friedman Dénes, Újpest főrabbija Kiss Arnold 70. születésnapjára. Annyira elevenek ezek a sorok, hogy akár ma is elhangozhatnának, aktuális neológ vitákban.
„Mirjám fogalom, miként szerzőjének neve. Vőlegény, évfordulós férj meg más alkalmi jogcím egyszer Mirjámot vesz a szebb nemnek. Nem a példányszám mutatja egyedül a sikert, bár az is hasonlíthatatlanul nagy, hanem az, hogy forgatják, hogy nem elég egy-egy életre, elnyűvik, mert használják, telesírják… A Mirjám valódi opus, alkotás, mert hatásaiban és eredményeiben egyre nagyobb leend. Hazánkban nem kell reformistentisztelet, a magyar imádságos szó a nőnél a magánájtatosság belső lírai eszközévé lett”.
A műtárgy adatlapja itt megtekinthető.
Forrás: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
