Harsányi László: Zsidó művészek a viharban 153. rész – Donáth Ede

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon korábban időről-időre bemutattam egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül. Most újra felveszem a fonalat, mert még sok nevet érdemes megőrizni az emlékezetnek.

Donáth Ede zeneszerző, karmester. (Besztercebánya, 1865. - Budapest, 1945. április 30.)

Már tizenkét éves korában felfedezték zenei tehetségét, de apja a kereskedői pályára szánta. Zenei tanulmányait a pozsonyi székesegyház karnagyánál kezdte, majd vizsgáit Bécsben tette le. Előbb Pozsonyban orgonistaként működött és zongoraórákat adott. 1897-től Serly Lajos az Óbudai Kisfaludy Színházban alkalmazta karmesterként. Más feladatai mellett a bemutatott darabok „zenei felöltöztetését” végezte el.

1899-ben olyan színházi esemény történt, amely azután kihatott egész életére. Hogyan tudósított erről a Pesti Hírlap júniusban?

„Kövessy (a színház igazgatója – H. L.) héberből fordította magyarra ’Sulamith’-ot, (Abraham Goldfaden műve – H. L.) derék karmestere, Donáth Ede részben hangszerelte, részben kiegészítette a szép keleties jellegű énekszámokat és a derék társulat nagyigyekezettel játszotta el Jeruzsálem leányának egy kissé szentimentális, de szép históriáját.”

Érdemes megszakítani az életút szálainak kibogozását és egy kicsit ismerkedni a Szulamit című daljátékkal. A darabot a „derék társulat” 111-szer játszotta el nagy sikerrel, és a két világháború között – más színházakban is bemutatva – csak Budapesten több mint 450-szer került színre. (A vidéki színreviteleket nem lenne könnyű összeszámolni, de talán beszédes, hogy már 1899 szeptemberében játszották a darabot Nagykárolyban és Kolozsváron.)

A Szulamit története, ahogyan az 1899-es színrevitelekor azt a Pesti Hírlap összefoglalta – általam rövidítve – így volt olvasható.

„Monaoch jeruzsálemi polgár társaival hosszú útra kél, és otthon hagyja leányát Sulamithot, aki azonban szintén elindul apja után. Útjában ráakad egy kútra. Absolon találkozik vele, beleszeret és hűséget esküszik neki. Ámde (ezt követően) Absolon meglátva a szépséges Abigailt elfelejti Sulamithot. Ámde utoléri a hűtlent isten sújtó keze, mert mindkét gyermeke egy kútba fullad. Abigailnak Absolon végre megvallja, hogy az ő szíve Sulamithé, mire Abigail megbocsát neki és feloldja esküje alól. Absolon visszamegy Sulamithhoz.”

(Ha valaki a történet ezen feldolgozásával elégedetlen, akkor olvassa el Szulamit történetét az „Énekek éneké”-ben, vagy Kuprin magyarul is megjelent Szulamit című könyvét.)

1899 őszétől a Szulamit előadása „átvándorol” a Magyar Színházba, és ezzel együtt kezdődik el egy per. Ezt Donáth indítja szerzői jogbitorlás miatt. Ugyanis a színház Donáth zeneszerzőségét tagadta és helyette Davithsohn-t tekintette annak. (Aki a felperes álláspontja szerint nem is létezett.) Kerülve annak elemzését, hogy ki milyen álnevet használt, ki milyen zenei elemeket honnan szerzett, legyen itt elég annyi, hogy a Magyar Színház végül elismerte Donáth Ede „társszerzőségét”.

A Magyar Színházban ezt követően, folyamatosan műsoron tartva, 150-szer játszották el a Szulamitot.

Több daljáték (A betörő, A búr háború stb.) szerzősége kötődik még Donáth nevéhez ebből az időből, de ezek nem sokáig maradtak színpadon.

Donáth 1911-től hosszú tanulmányutat tett a Közel-Keleten, bejárta Egyiptomot, Arábiát, ahol a szíriai, arab, perzsa, ó-héber és ó-keresztény népek muzsikáját gyűjtötte össze.

A Budapesti Hírlap 1913 januárjában így számolt be arról az ünnepségről, amelyet karmesteri működésének huszadik évfordulója alkalmából rendeztek:

„A fővárosi színházak tagjai és karmesterei jubiláns ünnepséget rendeztek Sziklai Kornél színházában. Közreműködik az estén egy monstre-zenekar is, mely valamennyi fővárosi színház zenészeiből alakult.”

Az Egyenlőség 1915 áprilisában arról írt, hogy „lendületes háborús induló jelent meg”, amelynek Donáth a szerzője, és amelyet a kutatóútján fellelt keleti motívumokra épített. Ez a „Török díszinduló” később nagy pályát futott be, V. Muhammed szultán uralkodása alatt hivatalos katonai indulónak fogadták el.

1916-tól Donáth katona volt az orosz fronton.

A háborút követően hat évig karmesterként dolgozott az elcsatolt, de magyarlakta szlovákiai területek színházaiban, így Pozsonyban, Kassán, illetve egy magyar társulattal járta Csehszlovákiát. Ebben a korszakban a Szulamit zenei anyagát is továbbfejlesztette. Erről – többek között – így számolt be 1922 novemberében a Kassai Újság:

„Donáth Ede … palesztinai útjából hazatérve, átdolgozta Szulamithot, amelybe újabb melódiákat szőtt bele, úgyhogy most új formában és rendezésben kerül színre.”

Az 1920-as évek közepétől sorozatban lépett fel egy keleti zenei hangversennyel, amelynek alapanyagát a közel-keleti útján talált hangfelvételek képezték.

1926-tól lett a Dohány-utcai zsinagóga énekkarának vezetője, majd az OMIKE dalkör irányítását is elvállalta. Ezt követően rendszeresen lépett fel hangversenyeken ezekkel az együttesekkel.

1928-ban mutatták be a Budapesti Színházban a Dybuk című daljátékot, amelynek zenéjét Donáth szerezte. 1938-ban pedig a Szulamit sokadik bemutatójára került sor a Komédia Színházban. A címszerepet Fellegi Teri játszotta, a főbb szerepekben ott volt például Solti Hermin, Rott Sándor, Radó Gyula, Békeffy Róbert.

A Szulamitot ezt követően e korszakban már csak az OMIKE kis színpadán lehetett látni, amikor 1941–1942-ben több előadásban is színre került.

A Szulamit Donáth Ede 1945-ös halála után már csak egyszer-kétszer került színre. 1948-ban a Zeneakadémia kamaratermében mutatták be Neményi Lili főszereplésével. Többször játszották Amerikában, köszönhetően Donáth Ede lányának, Mautner Miminek, aki gondozta apja hagyatékát. 2001-ben a Zsidó Nyári Fesztivál keretében kétszer adták elő.

Végezetül egy a Szulamitot méltató idézet 1925 márciusából. A Múlt és Jövő-ben írta Fürst Aladár: Szulamith útja – a zsidóság sorsa című cikkében:

„Egy lelkes ’vidéki’ színidirektor, Kövessy Albert és egy nem kevésbé lelkes zsidó karmester Donáth Ede, vállalták itt először a nagy rizikót, hogy zsidó tárggyal, zsidó zenével, zsidó ’operával’ lépnek a magyar közönség elé. Magyarrá lett a „Jevorechehó’ (megáldalak –héber H. L.), magyarrá a ’Slójf, Kindele slójf’ (Aludj gyermek! Aludj! – jiddis H. L.), a kérők ’szach, szach szach’-ja (ennyi, ennyi, ennyi – jiddis H. L.), magyarrá lett az egész darab, de megőrizte egyenes vonalú, egyszerű, naiv cselekményét, a népiesség báját, az érzés közvetlenségét”.

Képek:

1.) Donáth Ede portréja. Színházi Élet 1925. 5.
2.) Kuprin: Szulamit. 2019
3.) Az induló kottájának előlapja. axioart
4.) Jelenet az 1922-es előadásból. Színházi Élet 1922. 21.
5.) A Szulamit előadása az OMIKE Művészakcióban, 1941. Színháztörténeti Intézet
6.) Fotó az előadásról, 1941. Színháztörténeti Intézet
7.) Színház 1948.
8.) Kép a Zsidó Nyári Fesztivál előadásából Zsöllye 2001