Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (123. rész) – Demján Éva

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Azt hiszem, hogy a magyar előadóművészet történetében jól eligazodó kutató számára sem ismerős Demiány Erzsébet neve. Ha viszont a Demján Éva nevével találkozik, akkor ez már ismerősen hangzik. Tartok tőle, hogy e rovat olvasóinak nem mond sokat az utóbbi név sem.

A második világháború előtti években, valamint az azt követő évtizedekben rendkívül népszerűek voltak a különböző előadó-estek, ahol a művészek verseket, rövidebb szövegeket mondtak el, gyakran zenei kísérettel. Ennek a műfajnak volt kitűnő képviselője az 1912 decemberében, Szabadkán született Demiány Erzsébet Éva Paulina, aki Demiány Éva, majd – meghatározó gyakorisággal – Demján Éva néven állt a pódiumokon.

Az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájában tanult, de alapvetően a versmondás vonzotta. Ascher Oszkárhoz járt különórákra, aki nagyon sokra tartotta és később az utódjának is nevezte.

Nem világos, hogy az 1930-as évek elején cikkeket, szövegeket író Demiány Éva azonos-e a bemutatandó művésznővel. Valószínűsíthető viszont, hogy a Színházi Élet 1931. évi 32-es számában ő szerepel egy dunai csónakversenyen készült fotóban.

Először 1934 decemberében tűnik fel a neve, mint előadóművészé, egy karácsonyi művészdélután szereplőjeként. (A nevek körüli szokásos zavar bizonyításaként a Pesti Hírlapban Demján Évaként, a Magyar Hírlapban Demiány Évaként.) A fellépései innen kezdve nagyon sűrűvé váltak. Szavalt Szép Ernőt és Emőd Tamást, japán verseket, Adyt és József Attilát. A Nemzeti Újság 1937. márciusában így számolt be fellépéséről: „Demiány Éva Mécs, Babits, Tóth, majd Kosztolányi, Ady költeményeiből adott elő szép, tiszta és lendületes dikcióval”.

Szavalt Fehér Lilivel és Ascher Oszkárral, Gózon Gyulával és Vidor Ferikével. Fellépett a Zeneakadémia nagytermében, a Művészeti Barátok Clubjában, a Balatonboglári Savoy-szállóban, a Rabbiképző dísztermében. Közreműködött Ascher Oszkár szavalókórusában. Talán a legjelentősebb színteret a Vajda János Társaság estjein való folyamatosan fellépései jelentették.

1939. decemberében rendezte meg első önálló estjét a Zeneakadémia nagytermében. A Népszava tudósításában többek között így dicsérte:

„Fő érdeme a versek alapos és lelkiismeretes tanulmányozása s főleg kifinomult érzéke a költői szépségek felismerésére. Gazdag és változatos műsorú estjén még az eddiginél is tisztábban érvényesültek ezek a tulajdonságok.”

Pódiumestjei, bennük több önálló est is, folytatódtak az 1940-es évek első felében. Sor került vidéki előadó körútra is.

Versmondó szerepben állt színpadra az OMIKE Művészakcióban, a Goldmark-teremben is, először az 1940 februárjában és márciusában rendezett irodalmi esteken. Azután itteni fellépéseiben hosszabb szünet következett. 1943 májusában és júniusában kabaré műsorokban lépett fel szavalatával. (Ez is jelzi, hogy akkortájt mennyire mást jelentett a kabaré, mint a későbbi évtizedekben.)

Demján Éva igazi nagy előadói korszaka 1945 után következett be.

1945 júniusában ott volt azon az előadáson, amelyen a művészek nem vettek fel tiszteletdíjat, és amely rendezvény célja az volt – számolt be a Szabad Nép – „hogy egy mozdonykerék előállítási költségéhez hozzájárulhassanak”.

Bekapcsolódott a (ideiglenesen) feltámasztott Vajda János Társaság programjaiba. Először a Pódium Kabaré, majd a Vidám Színpad szerződtette. 1998 márciusában, a Népszabadság nekrológjában Szendrő Ferenc így fogalmazott erről: „Nem érezte itt jól magát. A szűk kis pódiumi keretek helyett inkább az egész ország nyilvánosságát választotta.”

1952-től nyugdíjba vonulásáig, 1971-ig az Irodalmi Színpad, illetve a Radnóti Színpad tagja volt. 1971-ben Kanadában vendégszerepelt, magyarlakta városokban lépett fel és a torontói rádió magyar nyelvű adásában is. Számtalan jelentős pódium- és versműsorban szerepelt, önálló estjein is verseket adott elő. Előadásmódjának egyszerűségével, bensőséges lírai pátoszával ragadta meg hallgatóságát.

A lexikonok 1987-re teszik a halálát, a nekrológók 1988 februárjában-márciusában jelentek meg róla.

Képek:

1.) Film Színház Muzsika 1973. augusztus 1.
2.) Színházi Élet 1931. 32.
3.) Színházi Magazin 1942. 3.
4.) Film Színház Muzsika 1970. 1.
5.) Film Színház Muzsika 1967. 1.