Teltházas szlihot a Rumbachban – a közös ima és zene ereje

2025. Szeptember 15. / 11:30


Teltházas szlihot a Rumbachban – a közös ima és zene ereje

Elul havában ismét megtelt a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga: a Szlihot-imakoncertet nagy érdeklődés övezte, a közönség soraiban sokan voltak a budapesti zsidó közösségek és körzetek régi, jól ismert tagjai, de szép számmal akadtak olyanok is, akik most jártak először zsinagógában. Az eseményen jelen volt Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke is.

A különleges este egy szombatbúcsúztató havdala szertartással vette kezdetét, majd bensőséges hangulatban telt tovább, amely megérintette a résztvevők lelkét, és lehetőséget adott arra, hogy gondolatainkkal a közelgő őszi ünnepekre hangolódjunk.

250913_ZSKF_Slichot_BL007_web.jpgDeutsch Péter rabbi

Az imát megelőzően Deutsch Péter rabbi köszöntötte a jelenlévőket, majd beszédében Elul hónap üzenetére emlékeztetett: ideje van megállni, magunkkal szembenézni, és feltenni a kérdést – miben kell növekednünk. Ugyanakkor óva intett attól, hogy az önvizsgálat közben elhanyagoljuk szeretteinket, akikkel együtt élünk, és akik mellettünk állnak a nehézségek során.

250913_ZSKF_Slichot_BL012_web.jpgRöhrig Géza

Ezt követően Röhrig Géza, az idei alkalom különleges meghívott előadója osztotta meg gondolatait. A lelkiismeretről, szabadságról és felelősségről szóló beszédében többek között hangsúlyozta: a judaizmus elsősorban a cselekedetek vallása. „Az ember a tettei felé gravitál – mondta –, vagyis cselekedeteink visszahatnak gondolatainkra és érzelmeinkre."

250913_ZSKF_Slichot_BL018_web.jpgRadnóti Zoltán főrabbi

Majd Radnóti Zoltán főrabbi szólt a közösséghez, aki a sófár hangjairól beszélt. A hosszú, egyenes tekiá hang számára az egyértelműen kitűzött célokat jelképezi, amelyeket hídhoz hasonlóan, kerülőutak nélkül érdemes elérni – apró, megfogható lépésekben.

Az est főszervezője, Zucker Immánuel főkántor Budai Miklós kántorral és Quittner Zoltán kántorral együtt tolmácsolta a szlihot imáit. A felemelő zenei élményt Neumark Zoltán zongoraművész és Nagy Péter klarinétművész kísérete tette teljessé.

Fotók: Balogh László

Zucker-Kertész Lilla

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
Finnül is megjelent az 1945 és más történetek
Judaizmus
Napi Talmud - Szánhedrin 39.
2025. Augusztus 28. / 11:09

Napi Talmud - Szánhedrin 39.