Személyes történelem a színfalak mögött – Emlékezzünk együtt!

2021. Január 27. / 16:48


Személyes történelem a színfalak mögött – Emlékezzünk együtt!

Filmpremierrel és színházi vetítéssel emlékezik a Személyes Történelem produkció, 2021. január 27-én, szerdán este 8 órától, a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon.

Második világháborús történetmesélők és a programban alkotó fiatalok beszélnek közös élményeikről a Személyes történelem – A színfalak mögött című interjúfilmben, amely online premier keretében lesz megtekinthető.

A premiert színházi vetítés követi a tavaly januárban bemutatott: Kint sincs senki című helyspecifikus színházi előadás, amely kortárs környezetben, az egykori budapesti gettó területén teszi láthatóvá az emlékezés képeit. Az előadás helyszíneit színházi sétán járhatja végig a közönség, idén online formában. 

Az interjúfilm és az előadás a Személyes történelem program keretében született, amely idén harmadik éve valósul meg Budapesten a Holland Theater Na de Dam produkció és a Visegrádi Alap támogatásával.

A programban résztvevő fiatalok olyan holokauszt túlélőkkel és időskorú budapesti lakosokkal beszélgethetnek, akiknek még saját emlékeik vannak a háború idejéről. Történeteiket a fiatalok részvételével közösségi színházi, illetve filmes alkotómunka keretében dolgozza fel Kallós Viola és Borbás Gergő, az idei évben Chilton Flóra filmrendezővel és az Északi Támpont Egyesülettel közösen.

2021-ben a január 27-i Nemzetközi Holokauszt Emléknaphoz kapcsolódva másik hét európai nagyvárosban szerveznek hasonló ifjúsági programot: a rendhagyó színházi megemlékezéshez kapcsolódik egy-egy csoport fiatal Varsóban, Pozsonyban, Prágában, Kaunasban (Litvánia), Torinóban (Olaszország) és Ludwigsburgban (Németország).

Az esemény Facebook live-on keresztül lesz elérhető a Személyes Történelem - Theater na de Dam Budapest és a JCC Budapest - Bálint Ház Facebook oldalán, valamint a www.szemelyes-tortenelem.eu weboldalon január 27-én, szerda este 8 órától.

Az esemény Facebook oldal / IDE KATTINTVA tekinthető meg

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek