Ma 35 éve halt meg Demény Pál antifasiszta politikus

2026. Január 14. / 11:44


Ma 35 éve halt meg Demény Pál antifasiszta politikus

Demény Pál 1901-ben született budapesti zsidó családban Goldschmied Adolf és Goldschmied Aranka gyermekeként. Egyike volt azoknak, akit nemcsak Horthy Miklós, hanem Rákosi Mátyás országlása alatt is lecsuktak, és a bűne mindkét esetben lényegében ugyanaz volt: rendszerellenes felforgató. Pedig ő csak az elveihez ragaszkodott, és egyik legfőbb meggyőződése nem más volt, mint az antifasizmus. 

Demény Pál élete regényért kiált, hiszen olyan életutat járt be, mint kevesen. Ez nemcsak arra vonatkozik, hogy a XX. században összesen kilenc magyarországi rendszerváltást élt meg, hanem arra is, hogy – és ezt az élete végén, 1990 körül egy rádióinterjúban mesélte – vélhetően ő volt az utolsó ember, aki még személyesen találkozott Ady Endrével...

6993-Demeny-Pal.jpgDemény Pél (1901-1991)

Kommunista volt, aki szociáldemokratává, majd egyszerű „baloldalivá" szelídült, hiszen azon kevesek egyike volt, akik nem tettek lakatot a szájukra sem a két világháború között, sem később, a kommunista politikusok bűnei láttán. Először 1919-ben, majd az 1930-as években tartóztatták le, így került a szegedi Csillag-börtönbe, ahol balszerencséjére megismerkedett Rákosi Mátyással. A későbbi diktátor már a börtönben rossz véleménnyel volt róla, azt rótta fel neki, hogy „frakciózik" – ami a kommunisták nyelvén azt jelentette, hogy saját véleményt is merészelt megfogalmazni.

0749000871844P.jpg

Demény és elvbarátai a második világháború alatt zsidókat bújtattak, munkaszolgálatosoknak szereztek hamis papírokat, továbbá fegyveres harchoz gyűjtöttek fegyvereket a nyilasok ellen. Hét kisebb vegyiüzemet hoztak létre, ahol hamis papírokkal alkalmazták, bújtatták az üldözötteket (Déry Tibort, Weisshaus Aladárt és sokan másokat). A német bevonulás után Deményék röplapot adtak ki, kisebb fegyveres sejtet szerveztek, együttműködtek a Kiss János altábornagy által szervezett bizottsággal és a baloldali zsidó ellenállási szervezettel.

1111002233590.jpg

Többek között azt a Péter Gábort is ők bújtatták, aki később Demény Pált letartóztatta. A kommunisták hatalomra kerülése után Demény Pál először az Andrássy út 60-ban, majd újra a rácsok mögött találta magát. Azt vetették a szemére, hogy nem ismeri el Rákosit kommunista vezérnek, és „különutas" tevékenységével szembemegy a kommunista párttal. 1945-ben tartóztatták le, majd „népellenes bűntett" vádjával négy és fél év kényszermunkára ítélték. De a rezsimnek ez sem volt elég, 1954-ben még tíz évet kapott „szervezkedés" miatt. Csak két évet ült, 1956 októberében szabadult.

A Kádár-korszakban politikai pozíciót nem vállalt, de nem is kapott: visszavonultan élt, igazságügyi fordító volt az 1967-es nyugdíjazásáig, majd emlékiratain dolgozott. A rendszerváltáskor, 1989-ben rehabilitálták, majd 1990-ben az MSZP országgyűlési képviselője lett. Éppen a parlamentben lett rosszul 1991. január 14-én, és még aznap elhunyt.

Borítókép: a Népszava felvétele Demény Pálról egy 1990-es parlamenti ülésen

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek