Oscar-díj 2018: Tarolnak a zsidó jelölések

2018. Szeptember 27. / 12:46


Oscar-díj 2018: Tarolnak a zsidó jelölések

Az oroszok, a svájciak, a hollandok, az osztrákok, a románok és a szlovákok is zsidó tárgyú filmeket jelölnek, sőt még az izraeliek is.


oscar_filmek.jpg
Részlet a Sobibor című filmből (Cristopher Lambert, jobboldalon)


A holokauszt fájdalmasan kitüntetett szerepbe kerül idén, Oroszország a Sobibor című, a hírhedt tábort bemutató, alapos kutatásokon alapuló filmet nevezi idén, egy szökés valós történetét mutatva be.

A holland jelölt egy a nácikkal szembeni ellenállást támogató bankár hősiességének történetét beszéli el Az ellennáló bankár című filmben, Walraven van Hallét, aki zsidók mentését is finanszírozta és a Világ Igazai közé került.

Ausztriában Kurt Waldheimről, az egykori ENSZ-főtitkárról és osztrák köztársasági elnökről forgattak filmet, akinek náci múltja sok súlyos vitát kavart és akit Ausztria zsidó, szociáldemokrata kancellárja, Bruno Kreisky vett védelmébe. A Film címe A Waldheim-keringő.

Nem érdekel, ha barbárokként kerülünk a történelem süllyesztőjébe, hirdeti a román alkotás címe, amely egy színházi rendező erőfeszítéseit követi, aki az odesszai zsidók lemészárlásáról próbál előadást rendezni.

A Tolmács című szlovák film pedig egy olyan zsidó embert követ, aki megpróbálja fellelni azt a náci tisztet, aki megölhette a szüleit. Az Eldorádó című film a menekültek mai viszontagságait villantja össze a második világháborús menekültek, többek között a zsidók kétségbeesett helyzetével.

Nemes Jeles László új filmje azonban nyíltan nem beszél sehol zsidó problémákról, értelmezés kérdése, hogy kiolvasunk-e ilyet Napszállta című filmjéből.

A cukrász című izraeli filmben egy német cukrász indul el szerelme, halott szerelme felesége és fia keresésére Jeruzsálembe.

Alighanem mindet érdemes lesz megnéznünk.

A Jewish Telegraphic Agency írása alapján

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Nagykállóba látogattak a Héber Imre és Herman Lipót Klub tagjai
Megemlékezések
Egy alázatos és nagyszabású: Pauk György emlékére
Judaizmus
Az Éden kertje – És annak értelmezései