Az ember, aki nélkül nem volna zsidóság Montenegróban

2018. Július 23. / 17:24


Az ember, aki nélkül nem volna zsidóság Montenegróban

Szülővárosában, Szabadkán temették el Jasa Alfandarit, a montenegrói zsidó közösség elnökét, aki azzal szerzett nemzetközi hírnevet, hogy kitartó és áldozatos munkával új életre keltette a zsidó életet a balkáni országban. Ha ő nem lett volna, akkor Montenegróban ma nem volnának vallásukat gyakorló zsidók.


Jasa Alfandari 1946-ban született Szabadkán, de élete legnagyobb részét Izraelben töltötte. Kibucokban dolgozott 1968-ig, amikor bevonult az izraeli hadseregbe, ahol ejtőernyősként szolgált. 1991-ben tért vissza az éppen akkor szétesőben lévő Jugoszláviába, azon belül Montenegróba azzal az elhatározással, hogy újraéleszti az ottani zsidó közösséget.

A munkát a nulláról kellett kezdenie, mert a kis balkáni országban akkoriban nem volt hivatalos zsidó hitközség. Jasa Alfandari több száz olyan, már asszimilált családot keresett föl személyesen, amelynek tagjairól különböző információk alapján gyanítani lehetett, hogy zsidó származásúak. Abból indult ki, hogy a második világháború éveiben mintegy nyolcszáz zsidó menekült az akkori Montenegróba és Albániába, ennek következtében – mint egy interjúban említette – Európában csak erről a két országról lehet elmondani, hogy ezekben az államokban több zsidó élt 1945 után, mint előtte.

Alfandari az elmúlt negyedszázadban a semmiből hozott létre egy ma már virágzó zsidó közösséget olyan emberekből, akik nem születtek bele a zsidó hagyományba, és voltaképpen szinte semmit sem tudtak a judaizmusról és a Tóráról. Neki köszönhetően Montenegróban – amely 2006-ban vált függetlenné – jelenleg már mintegy 500, a vallását gyakorló zsidó ember él. Tavaly óta már saját vallási vezetőjük is van, az Oroszországból érkezett, Los Angeles-i születésű Ari Edelkopf Chabad-rabbi személyében.

A montenegrói zsidók túlnyomó része a fővárosban, Podgoricában él, ahol hamarosan megnyílik az ország első zsinagógája. A napokban Szabadkán eltemetett Jasa Alfandarit öt gyermeke és hat unokája gyászolja.

A European Jewish Press írása alapján

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Gyász: meghalt Kovács Mira holokauszt-túlélő
Judaizmus
Napi Talmud - Bava Batra 143: "Övé és Övék"