Az elmúlt év kifejezetten erős volt a zsidó tematikájú és zsidó alkotókhoz, színészekhez kötődő sorozatok szempontjából. 2026 pedig újabb ígéretes évnek mutatkozik: folytatódnak már jól ismert, nagy sikerű szériák, és több új produkció is érkezik, amelyek a zsidó történelemhez, identitáshoz vagy alkotókhoz kapcsolódnak.
Íme a kveller.comon összeszedett lista azokról a sorozatokról, amelyekre 2026-ban érdemes lesz odafigyelni.
The Pitt – 2. évad
Premier: január 8., HBO Max
Dr. Michael „Robby” Robinavitch, vagyis Noah Wyle karaktere visszatér a sürgősségi osztályra. Az első évad egyik legerősebb jelenete a zsidó rítusok jelentésére és erejére reflektált – a második évad középpontjában már a gyógyulás áll. A történet ezúttal egy július 4-i műszak alatt bontakozik ki, új és visszatérő szereplőkkel, miközben olyan aktuális kérdések is terítékre kerülnek, mint az orvostudomány és a mesterséges intelligencia viszonya.
Teherán – 3. évad
Premier: január 9., Apple TV+
Hosszú várakozás után végre nemzetközi közönség elé kerül a Teherán harmadik évada. Tamar Rabinyan, az izraeli titkosügynök új szövetségest kap Sasson Gabai alakításában, míg a nemzetközi szereplőgárdát Hugh Laurie is erősíti. A sorozat továbbra is érzékenyen és feszült tempóban mutatja be az izraeli–iráni konfliktus emberi oldalát.

Larry David új történelmi szkeccssorozata
HBO Max
A Curb Your Enthusiasm lezárása után Larry David új projekttel jelentkezik: egy amerikai történelmi szkeccssorozattal, amelynek producerei Barack és Michelle Obama. A cím még nem ismert, de Larry David humora és zsidó kulturális reflexiói aligha maradnak el.
Long Story Short – 2. évad
Netflix
A Schwooper család animációs története már az első évad előtt megkapta a folytatásra szóló megrendelést. Raphael Bob-Waksberg sorozata árnyaltan és sokszínűen ábrázolja az amerikai zsidóságot. A második évad várhatóan 2026 végén vagy 2027 elején érkezik.
Nobody Wants This – 3. évad
Netflix
Adam Brody „szexi rabbija” és Kristen Bell karakterének kapcsolata új szakaszba léphet, miközben a sorozat továbbra is a zsidó–nem zsidó együttélés kérdéseit boncolgatja – humorral, de komoly dilemmákkal. Az új évad Joanne esetleges betérését is felveti.
The Boys from Brazil
Netflix
Ira Levin klasszikus regényének új adaptációja Jeremy Strong, Shira Haas és Lizzy Caplan főszereplésével készül. A történet egy holokauszttúlélő nácivadász köré épül, a sorozat showrunnere Peter Morgan (The
Crown). A forgatás 2025 végén indult, a premier időpontja még nem ismert.
The Studio – 2. évad
Apple TV+
Seth Rogen és Evan Goldberg Hollywood-szatírája egyszerre szerelmes levél a filmiparhoz és ironikus tükör. A sorozat bátran és humorosan játszik a „zsidó Hollywood” sztereotípiáival is. A második évad érkezését már most sokan várják.
Fauda – 5. évad
Netflix
A világsikerű izraeli sorozat első alkalommal reflektál az október 7-i terrortámadás utáni valóságra. Az új évad a nemzeti trauma feldolgozását és egy új, súlyos fenyegetés elhárítását állítja középpontba. Izraelben 2026 elején, nemzetközileg később mutatják be.
Lost Paradise
A Shtisel alkotóinak új, nagyszabású történelmi sorozata a 19. századi kelet-európai askenázi zsidóság történetét meséli el. Michael Aloni főszereplésével, Darren Aronofsky executive produceri közreműködésével készül, francia megrendelésre. A premier várhatóan 2026 folyamán lesz.
Zsidó színészek új sorozatai
The Fall and Rise of Reggie Dinkins (NBC)
Daniel Radcliffe új sorozatában egy dokumentumfilmes szerepében tér vissza, Tracy Morgan oldalán.
The Comeback – 3. évad (HBO Max)
Lisa Kudrow kultikussá vált sorozata folytatódik, több zsidó színész visszatérésével és vendégszereplésével.
A kveller cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla