A Marty Supreme, Josh Safdie újonnan készülő filmje, egy valóságos zsidó legenda, Marty Reisman történetén alapul, akit Chalamet alakít majd. Reisman, a zsidó származású amerikai sportoló volt, aki forradalmasította az asztaliteniszt.
Pályafutása során 22 asztalitenisz-címet nyert, köztük öt bronzérmet a világbajnokságokon, két amerikai nyílt bajnoki címet és egy brit nyílt bajnokságot. A New York-i Upper West Side-on működtetett asztalitenisz-termeit olyan hírességek látogatták, mint Matthew Broderick, Dustin Hoffman, Kurt Vonnegut, David Mamet vagy Bobby Fischer. Mind a mai napig a sportág egyik legnagyobb alakjaként tartják számon.
Timothée Chalamet (Kép: Jason Howard/Bauer-Griffin/GC Images közreműködésével)
Timothée Chalamet már több emlékezetes szerepben alakított fiatal zsidó férfiakat – a fiktív Eliót a Szólíts a neveden-ben vagy a kissé fiktivizált Bob Dylant az A Complete Unknown-ban –, és úgy tűnik, jövőre ismét az ő neve kerülhet az Oscar-esélyesek listájára ezzel az új alakítással.
A nemrég megjelent előzetesben Chalamet a fiktív Marty Mauser szerepében egyszerre sármos, különc, néha bosszantó, mégis érzelmileg megindító. Látjuk, ahogy szenvedélyesen játszik asztaliteniszt, szerelmes lesz, sárga taxiban dollárkötegeket számol, dührohamot kap, falakon ugrál át, hogy elkerülje a rendőröket – sőt, talán a golyókat is. Közben Afrikába és Japánba is elutazik, hogy minden idők legjobb asztaliteniszezőjévé váljon.
Most pedig tekintsük át azokat a fantasztikus zsidó részletek, amelyek felbukkannak az előzetesben.
Mindenekelőtt végre kapunk egy kis ízelítőt Fran Drescherből Marty zsidó édesanyjának szerepében – és úgy tűnik, briliáns lesz benne. A dadus sztárja és társalkotója mindig is kissé alulértékelt színésznő volt, és már az előzetes néhány másodpercében is rengeteg érzelmet visz Mrs. Mauser figurájába. A barátnőjét egyébként Sandra Bernhard alakítja majd – a zsidó szórakoztatóipar két koronázatlan királynője egy vásznon!
Az Uncut Gems egyik nagy erőssége az volt, hogy a rendezőpáros – Benny és Josh Safdie – hihetetlenül hitelesen mutatta be a zsidó amerikai élet egy sajátos szeletét. Ott a kortárs Long Island-i zsidó világot és a manhattani Gyémánt-negyed zsidó munkásait láttuk, itt viszont a film a Lower East Side klasszikus, nosztalgikus zsidó miliőjét idézi fel.
A 2024 őszén New Yorkban forgatott jelenetek kedvéért komplett üzletportálokat építettek újra, amelyek egykor zsidó tulajdonú ruházati boltok voltak – például a Waldman & Silverman Haberdashers. Az előzetesben láthatóak ezek a kirakatok, sőt még jiddis feliratok is feltűnnek a kirakatokban.
Marty is egy ilyen boltban dolgozik cipőeladóként. Láthatjuk, hogy az utcán sétálva szóba elegyedik Odessa A’zionnal, aki feltehetően szintén zsidó karaktert alakít. Úgy tűnik, ő Marty egyik szerelmi szála, akinek a férfi szenvedélyesen mesél sport iránti elkötelezettségéről.
Természetesen Marty a filmben is zsidó, akárcsak a valós Reisman volt. Amikor bemutatkozik Gwyneth Paltrow karakterének, Carol Dunne-nak – egy sikeres filmszínésznőnek, aki viharos románcba bonyolódik vele –, megkéri, hogy nyissa ki a Daily Mail-t, és keressen egy cikket róla.
– Ez maga? – kérdezi a nő. – Igen, a kiválasztott – feleli Marty, utalva a cikk szövegére, és egyben a zsidók „kiválasztott nép” mivoltára.
Bár az előzetesben nem látható egyértelműen, a filmben több jelenet is van, ahol Marty Dávid-csillagos nyaklánccal fut New York utcáin, és úgy tűnik, ezt az ékszert mindig az ingje alatt hordja.
És talán a legzsidóbb részlet mind közül: a Marty Supreme december 25-én, karácsony napján kerül a mozikba – azon a napon, amikor a zsidók hagyományosan kínai étterembe mennek, majd moziznak egyet.
A Kveller cikkét fordította: Zucker-Kertész Lilla
