Harry Potter és 5 zsidó bölcsesség

Közel harminc éve már, hogy a Scholastic Könyvkiadó fennállása legjobb döntését hozta meg azzal, hogy gyermekregényt adott ki egy árva fiúról, aki rájön, hogy varázsló. Bár J. K. Rowling írónő később az egyik diákot, Anthony Goldsteint zsidó származásúnak nevezte, a Harry Potter-könyveket önmagukban azonban nem nevezhetjük "zsidósnak". Vagy mégis?

Minden vallás sajátjának tekintheti őket, és azok is élvezhetik, akik nem követnek semmilyen szervezett vallást, mivel a könyvekben nincs közvetlen utalás Istenre. Rowling műveinek középpontjában az emberi természet mély megértése áll, amely tükröt tart elénk: megmutatja, mi a legnemesebb és legkevésbé nemes bennünk, és arra ösztönöz, hogy értelmes életet éljünk. Ez teszi a Harry Pottert tökéletes eszközzé a vallási fogalmak újszerű és vonzó bemutatására. Ennek szellemében itt van öt olyan elem a Harry Potter-történetben, amely különösen jól rezonál a zsidó tanításokkal.

A legmagasabb szintű cedáká

A "Harry Potter és a Tűz serlege" (a negyedik könyv) végén Harry a Trimágus Tusán nyert összes pénzét Frednek és George-nak adja, hogy beindíthassák viccboltjukat. Ezzel egy klasszikus maimonidészi elvet követ. Maimonidész (Rambam), a középkori nagy rabbi, egy prioritási rendszert állított fel a jótékonykodásra. A legmagasabb szintű adomány az, amikor valakinek munkát biztosítunk, így többé nincs szüksége alamizsnára.

Harry már az első naptól kezdve, amikor a Roxfort Expresszen megismerkedik Ron Weasley-vel, érzékenyen osztja meg váratlan gazdagságát kevésbé tehetős barátjával. Legyen szó édességek megosztásáról a vonaton vagy az Omniocularok megvásárlásáról a Kviddics Világkupán, mindig úgy segít, hogy ne okozzon szégyent. Amikor pedig Frednek és George-nak pénzt ad, egyúttal titokban Ronnak is segít (mint matan b'seter, azaz névtelen adomány), és megkéri testvéreit, hogy vegyenek Ron számára egy új díszpalástot, azt állítva, hogy az tőlük származik.

Az oktatás maga az élet

Nem véletlen, hogy a Harry Potter-sorozat egy iskolában játszódik, ahogyan az sem, hogy Albus Dumbledore visszautasítja a Mágiaügyi Miniszteri posztot, hogy a Roxfort igazgatója maradhasson. Dumbledore felismerte – ahogyan a judaizmus is –, hogy az oktatás az a kohó, amelyből egy adott társadalom formálódik. Az iskolai falakon belül figyelhetjük meg és alakíthatjuk az emberi természet legjobb és legrosszabb oldalát.

A tanteremben és a folyosókon egyfajta szülői jellegű mentorálás zajlik: a tanárok vagy tovább formálhatja diákjaik gondolkodását, vagy épp összetörhetik őket – és néha mindkettőt egyszerre. Lehet egy Talmud-professzor egyszerre zseniális és elviselhetetlen, művészi és szadista? Kérdezzük meg Piton professzort! Lehetnek-e tanárok, akik bár ugyanazon célért dolgoznak, teljesen eltérő módszereket alkalmaznak és minden hatalmat kihasználnak? Kérdezzük Rabban Gamlielt és Rabbi Yehoshuát, akiknek a vitái megaláztatáshoz, trónfosztáshoz, majd végül kibéküléshez vezettek. Sem a tanház, sem a Roxfort nem a gyenge szívűek világa.

Saját példaképeinkké válni

A hét Potter-regény egy fiú történeteként is felfogható, aki egyéves korában elvesztette a szüleit, és egész életében próbálja betölteni ezt az űrt, egyik példaképtől a másikig sodródva, mígnem végül ő maga válik apafigurává.

A szülei utáni kutatás során Harry találkozik Remus Lupinnal, a megértő tanárral, Sirius Blackkel, a vakmerő keresztapával, és természetesen Albus Dumbledore-ral. De mire végső összecsapásra kerül sor Voldemorttal, minden apafigurája halott. Magának kell előlépnie – "Ez csak én lehetek", mondja. Amikor a csata véget ér, mindenki hozzá akar érni, vele akar beszélni – ő lett az új apafigura.

Ez nagyon hasonlít József történetére a Teremtés Könyvében. Józsefet 17 éves korában elszakították az apjától, végül pedig az egész családja, sőt, még a saját apja atyai figurájává is válik, amikor megmenti őket az éhínségtől. Megbocsát testvéreinek, és újra összefogja a családot, sőt, még azt is elmondja az öreg Jákobnak, hogy Isten „a fáraó apjává tett engem”. Ahogyan Robert Nozick, a Harvard Egyetem filozófiaprofesszora írja: „Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy már nem vagyunk gyerekek, és ennek része az is, hogy a szüleinkhez való viszonyunk nem csupán úgy változik meg, hogy mi válunk az ő szülőjükké, hanem hogy többé nincs szükségünk rájuk, és nem várjuk el tőlük, hogy a mi szülőinkként viselkedjenek. Ez magában foglalja azt is, hogy a világtól sem várjuk többé, hogy szimbolikus szülőként működjön.”

A választásaink határoznak meg minket

"A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában."

Ez a mondat vitathatatlanul a legikonikusabb idézet az egész Potter-kánonban. Dumbledore mondta, de Harry élte meg. A mondat több dolgot sugall: Először is, nem a születésed vagy a származásod határoz meg, ahogyan azt Malfoyok hitték, hanem a saját érdemeid és bölcs döntéseid. A judaizmusban voltak olyan irányzatok, amelyek nagy hangsúlyt fektettek a jichusra, vagyis a származásra, még akkor is, ha az nem járt együtt tettekkel. Ezekkel szemben álltak a rabbik szavai, akik kijelentették: „Egy tudós, aki fattyú, előbbre való, mint egy főpap, aki tudatlan”.

Másodszor, az erkölcsi állapotunk nem az a mentális kép, amit magunkról alkotunk, hanem az a tényleges személy, akivé válunk, miután egy megmérettetés által átmentünk a vizsgán. Az igazságosságnak a való világban kell megvalósulnia. Csak miután Ábrahám átment a próbán, Izsák megkötözésén, mondja a mindentudó Isten: „Most már tudom, hogy istenfélő vagy”. Nem volt elég, hogy Isten ezt már korábban is tudta.

Végül, életünk alapelve a személyes felelősség, amely a szabad választáson alapul. Még akkor is, amikor azt állítjuk, hogy nincs választásunk, valójában van. Amikor Peter Pettigrew azt állítja, hogy nem volt más választása, mint hogy elárulja Harry szüleit, mivel Voldemort megölte volna, Sirius Black azt mondja neki: „Akkor meg kellett volna halnod”. Harry nem a prófécia miatt dönt úgy, hogy megküzd Voldemorttal, amely megjósolta a leszámolásukat, hanem a saját szabad döntése miatt. A Behira hofshit, a választás szabadsága a judaizmus vallási felelősségre való felhívásának alapja. „Minden az Ég kezében van, kivéve az Égtől való félelmet”.

A gonosszal minden nemzedéknek meg kell küzdenie

„Bár lehet, hogy csak késleltetted a hatalomra jutását” – mondja Dumbledore Harrynek –, "idővel azonban megint lesz valaki más, aki hajlandó lesz harcolni egy látszólag vesztésre álló csatában – és ha újra és újra késleltetik, nos, akkor talán soha nem tér vissza a hatalomba.” Dumbledore akár a pészahi Haggadát is idézhette volna, amely emlékeztet minket: „Minden nemzedékben felkelnek ellenünk, hogy elpusztítsanak minket.”

Tagadni a sötét varázsló visszatértét – ahogy Cornelius Caramel tette –, csak még jobban hátráltatta a Mágiaügyi Minisztériumot a küzdelemben. Ugyanígy azok is tévedtek, akik azt hitték, hogy a második világháború után az antiszemitizmus végleg eltűnik.

Lehet-e a gonoszt végleg elpusztítani? A Biblia szerint igen: „A halál örökre elnyeli, és az Úr, Isten, letörli a könnyeket minden arcról.” A varázsvilágban Harry valóban legyőzi Voldemortot a hetedik könyv végén – de a történet vége sejteti, hogy mindig lehet folytatás…

A forward.com cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
Címlapkép: Image by Forward Montage / Laura E. Adkins