Öt héten át matinézott Márai Sándor műveivel a 24.hu: a válogatás végéhez érve most az Egymás tükörképei vagyunk című kötetből közölnek részleteket, amely Márai és felesége, Lola naplójegyzeteiből állt össze.
A sorozatban korábban A hang, San Gennaro vére, Válás Budán és Ihlet és nemzedék került terítékre, zárásként pedig a házaspár személyes, lírai és történelmi dokumentumként is felbecsülhetetlen értékű írásaiból válogattak. Az alábbi részletek 1948-ból származnak – a távozás évéből, a kettős száműzetés kezdetéről.
1948 Lola Budapest, VIII. 19.
Megkaptuk az útleveleket. Majdnem csalódásérzés, hogy el kell menni. Szívfájdalom – könnyedebben kellene csinálni, érzelmileg is. Úgy érzem magam, mint a bibliai Ruth: „Ahol te vagy, ott vagyok én, ahol a te hazád, ott az én hazám.”
Márai Sándor
Az útról két erős emlékem maradt. Egyik: a magyar detektív a határon, aki megnézte útlevelünket, és csendesen ezt mondta: „A viszontlátásra.” Hanglejtése rezignált volt, nem lehet elfelejteni.
A másik: a fiatal orosz katona, aki éjfél után, mikor az ennsi hídon állt a vonat – itt végződik a vasfüggöny –, belépett a hálófülkébe, elkérte, majd visszaadta az útleveleket és némán, komolyan szalutált. Emlékszem az arcára. Ebben a pillanatban kezdődött az a „más”, ami – most már biztosan tudom – nagyon sokáig fog tartani.
Lola IX. 15.
Laxéktól levél New Yorkból. Örülnek, hogy eljöttünk, kérdik, miben segíthetnek. Tanácskozások jövőről.
Genf, X. 1.
Lax Henrik és Klári páratlanok. Valóban segítenek talpra állni! Elküldték a pénzt. Hat hónapra megoldja helyzetünket.
X. 9.
Levél Lajostól, van lakás Nápolyban.
Márai Sándor
Nápolyba megyünk, ott élünk télen át. Honvágyam a tenger után őszinte, erős. Éppen úgy vágyom a tenger, mint a Rózsadomb után. Mindkettő egyformán „haza”.
A további szemelvényeket elolvashatják a 24.hu oldalán.
