„Csillagok együttállása” – a Budapest Klezmer Band koncertje. Vendég: a Budapest Bár Behumi Dórival és Mező Misivel. 2025. szeptember 7-én, vasárnap 20 órakor a Dohány utcai zsinagógában, a 27. Zsidó Kulturális Fesztivál keretében.
A két zenekar nemcsak abban közös, hogy nevükben csodálatos fővárosunk
nevét viselik, hanem abban is, hogy sajátos, csak rájuk jellemző stílusukkal
meghatározó formációi a művészeti életnek. Fellépéseik külön-külön is
eseményszámba mennek, az idei Zsidó Kulturális Fesztiválon azonban együtt
varázsolják el a fesztivál közönségét, ugyanis a szokásos Budapest Klezmer Band koncerten a Budapest Bár lesz a vendég Behumi
Dóri val és Mező Misivel.
JEGYVÁSÁRLÁS A KÉPRE KATTINTVA
Az idén 35 éves Budapest
Klezmer Band hagyományosan a zsidó fesztivál nyitónapján,
szeptember 7-én áll színpadra, s ugyancsak hagyományosan Európa legnagyobb
zsinagógájában, a Dohányban. A tradicionális zsidó zenét kivételesen magas
színvonalon játszó zenekar alapítója és vezetője a kárpátaljai Jávori Ferenc Fegya zongoraművész, akinek számos zenei átiratot köszönhetünk a
közép-kelet-európai népek dalkincséből. A Budapest Klezmer Band sokoldalú
zenekar, és tagjainak kreativitása révén otthon vannak a musical műfajában
éppúgy, mint a klezmer és a klasszikus zene ötvözéséből származó produkciók
létrehozásában. A Liszt Ferenc
Kamarazenekar ral közösen komponálták a „Klezmer Szvit”
című művet, majd a Győri Balett társulatával együttműködve állították színpadra a „Klezmer Táncszvit”
című alkotást. Egyik legkülönlegesebb albumuk a világhírű operaénekesnővel, Rost Andreá val készített „Pannon dalok” című lemez.
A Budapest Klezmer Band az idei zsidó fesztiválon a Budapest Bár
zenekarral, valamint Behumi
Dóri énekesnővel, fuvolaművésszel és Mező Misi vel, a Magna Cum Laude frontemberével együtt lép a közönség elé.
A Budapest Bár az utóbbi évek egyik legeredetibb és legérdekesebb zenei vállalkozásába
fogott, amikor 2007-ben Farkas Róbert zenekara köré gyűjtötte a magyar rockzene
kultikus alakjait. Filmslágereket, kuplékat, táncdalokat és egyéb híres dalokat
dolgoznak fel mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében, újrahangolva sokak
által ismert dallamokat és rég elfeledett zenei kincseket. Ezúttal a klezmert
fogják a maguk zenei képére alakítani, és azt mutatják be, hogy a jiddis
népzene lüktetése, lelkülete egyáltalán nem áll távol egy cigányzenekartól. A
műsorba régi, ismert és kevéssé ismert klezmer darabokat válogatnak,
fantasztikus szólókkal fűszerezve. A klezmer dallamok mellett zsidó származású
magyar zeneszerzők örökérvényű dalai is elhangzanak az est folyamán és a két
nagyszerű zenekart is hallhatjuk együtt muzsikálni.
* A 27.
Zsidó Kulturális Fesztivál (2025. szeptember 7-18.) részletes programja ide
kattintva tekinthető meg.
* Az
időpont és a programváltoztatás jogát fenntartjuk!
