Tony Curtis és a sólet

Bodnár István / Forrás: Nyíregyházi Napló

Színészlegenda, Hollywood hercege, nőfaló, a legsármosabb férfiak egyike ... A férfiak csodálják, a nők bálványozzák. Már életében is röpködtek a jelzők, és most, hogy 85 éves korában meghalt, még többet olvashatunk róla. Nem is érdemtelenül.

Nagy színész volt. Erről néhány napja ismét meggyőződhettünk, amikor a Magyar Televízió műsorára tűzte a Van, aki forrón szereti című fergeteges komédiát. Olyan sztárokkal játszott például, mint a csábosan vonzó Marylin Monroe, Jack Lemmon, Marlon Brando, Burt Lancaster és a másik bálvány, a megejtő mosolyú Roger Moore. Több mint 150 filmben szerepelt, amelyeknek legtöbbjét Magyarországon is láthattuk, láthatjuk.

Tony Curtis számunkra azért is fontos, mert néhány évtizede kiderült, magyar származású, pontosabban szülei megyénkből vándoroltak ki 1921-ben a nincstelenség elől Amerikába. A papa, bizonyos Schwarcz Manó pruszlikmester Mátészalkán élt. A zsidó kereskedő lakását régebben Taub-féle háznak hívták. A világsztár édesanyja, Klein Ilona szintén Magyarországról vándorolt ki, ha minden igaz, Debrecenből. A fiatalok Amerikában ismerkedtek meg, és Tony New-Yorkban látott napvilágot 1925-ben. Hétéves koráig szinte csak magyar szavakat használt, otthon magyarul beszéltek. A nyelvet később sem felejtette el teljesen a színész.

Tony 1985-ben látogatott először hazánkba, Mátészalkára. Az időpont nem véletlen. Ekkor volt hatvanéves. Születésnapját ezzel kívánta megünnepelni. Alighanem jól érezte magát. Az újabb nevezetes látogatásra 1988. június 30-án került sor, amelyről szerencsém volt tudósítani, és szót váltani a világsztárral. Az ominózus nap délelőttjén tíz órakor már több százra emelkedett a várakozók száma. Egy idős néni széket is hozott magával, mint mondta, ha estig kell várni, akkor sem megy el. A szervezők már mindent elterveztek. A városatyák a tanácsházán, illetve annak bejárata előtt várták a sztárt. A program jó előre elkészült, az ebéd is javában főtt. A világsztár másfél órás késéssel aztán végre megérkezett. Kocsiját motoros rendőr vezette, ő maga pedig 63 éves kora ellenére is igen fiatalosnak és fessnek mutatkozott. Kék farmerben és sötét pólóban volt. Társaságából most hiányzott a testőr, ám három hölgy is érkezett vele. Az egyik a lánya volt, elhozta, hogy megmutassa neki az ősök földjét.

A nevezetes napon embergyűrű vette körül a művészt, aki rendkívül közvetlen és barátságos volt. Színészi alakításnak sem bizonyult akármilyennek a mátészalkai főszereplés. Ám az érzelmek nagyobbrészt őszintének tűntek. Hangos hellóval köszöngetett oda mindenkinek, és néhány körülötte állótól magyarul is megkérdezte, hogy van? Választ nemigen várt, viszont néhány hölgyet kedvesen megcsókolt. Az egyik fa tetejéről bámészkodó gyermekek gyümölcsöt lógattak le neki, aminek igen megörült, és meg is kóstolta. A szerencséseket autogramjával tüntette ki.

Ezután a városházára látogatott, ahol kezet szorított mindenkivel, és láthatóan mindenkinek örült. Azaz a bemutatások vége felé egy kicsit elfogyott a türelme. Az üdvözlő szavak elhangzása után aztán csakhamar kissé nyugtalan lett, ami nem is csoda, mert ötvenen-hatvanan lehettünk a kis szobában. Sorban mutatták be neki a tanácsi dolgozókat: ez itt P. elvtárs, osztályvezető, amott pedig S. személyesen, a csoportvezető. Bizony a huszadik tanácsi dolgozónál megunta a dolgot, és indítványozta, hogy inkább menjenek a szabadba. Az újságíró viszont megnyugodott. A sztár megígérte neki, hogy interjút fog adni…

Előbb azonban városnéző séta következett. Mint a mesében, csakhamar előállt a négylovas hintó. Tony Curtis a hajtó mellé, a bakra ült, a hölgyek pedig hátra. Elindul a fogat az utcán, a tömeg hangos ovációja és tapsa közepette. Eközben a múzeumban már készen állt minden a díszes fogadtatáshoz, az ebédhez. A sólet kondérban főtt, a cigányok pedig sokáig hangoltak. A növekvő tömeg láttán a rendőrök jobbnak látták, ha lezárják az utcákat. Csakhamar megérkezett a múzeumba a díszes fogat, újból köszöntötték a híres vendégeket. Előkerült egy táncos pár is, s a szatmári tánc annyira megtetszett a vendégeknek, hogy néhány ütem erejéig ő is táncra perdült. Lányát is megtáncoltatták.

Következett az ebéd, a sólet. Azt hiszem, igazán nem volt ínyére való a nagy gonddal és figyelemmel készített ízletes, de nehéz étel, ám a tele rakott tányér félig kiürült. Dicsérte a szatmári múzeum látványos udvarát, és megjegyezte, hogy pompás fogadót lehetne itt csinálni. Láthatóan remekül érezte magát.

Nemsokára az interjúkészítés ideje is elkövetkezett. Rádiós kollégámmal megnyugodtunk. A beszélgetés olykor szokványos fordulatokat vett, de örültünk, hogy a néhány órás látogatásból erre is jutott idő. Sokszor hangzott el a gyönyörű, gyönyörű jelző, mert mit is illik egy messzi földről érkezett ismerős idegennek mondani.

– Ha Magyarországra jövök, mindig ellátogatok ide – mondta. – Talán régi emlékeket keresek. Hol járt, mit csinálhatott édesapám: gyökereimet keresem, és nekem most az a legfontosabb, hogy nem csak én lehetek itt, hanem a lányom is, aki boldogan jött velem, hasonló gondolatokkal, mint én. Magyarnak lenni nekem mély, szívből jövő érzés – vallott a beszélgetés végén Tony Curtis.

Néhány év múlva ismét Magyarországon járt, de akkor csak Miskolcig jutott el, tavaly pedig csak Budapestig…


(Megjelent a Nyíregyházi Napló 2010. október 7.-i számában)