Kafka és Tel-Aviv macskás hölgye

Várkonyi Tibor / Forrás: Népszava

Új frontot nyitott szüntelen háborúskodásában Izrael. A harmadikat és a legbékésebbet. Az ellenfél ezúttal nem valamelyik palesztin terrorszervezet, nem is Ahmadinezsad Iránja, hanem egy csöppet sem higgadt hölgy. A hadviselő fél sem Izrael Állam kormánya, csupán egyik intézménye, a Tel-Aviv-i könyvtár.

Azért küzd rendületlenül, huszonnégy akadémikus fölhívására, hogy megszerezze Franz Kafka még föllelhető irodalmi hagyatékát, kiadatlan kéziratait, levelezését, amely kétségtelenül fölmérhetetlen értékű világirodalmi kincs.

Csak éppen hozzáférni nehéz. Tel-Avivban, állítólag egy háromemeletes ház földszinti lakásában rejtőzik, még megközelíteni is csaknem lehetetlen. Nem is azért elsősorban, mert páncélajtó állja útját annak, aki behatolni kívánna, hanem mert visszahőköl, ha résnyire nyitná is. A Le Nouvel Observateur riportere, Fabrice Pliskin is megkísérelte, az egyik idős lakótól fölvilágosítást kérve csak annyit mondott, Kafka, mire az úr azzal válaszolt: "Kafka? Izéljék meg! Bűzlik!" És ez nem valami irodalmi értékítélet volt, egyszerű megállapítás. A lakásból ugyanis elviselhetetlen szagok áradnak.

Négy évvel ezelőtt, amikor a pereskedés elkezdődött, rendőri különítmény jelent meg a Spinoza utcai épületben. Gázmaszkokkal kellett volna érkeznie. Eva Hoffét, a hetvenhat esztendős lakót nem lelték, úgyszólván soha nincs otthon, de a lakásban összetalálkoztak kilencven macskájával és négy kutyájával. Elvitték valamennyit, de a ház lakóit azóta is gyötri az elviselhetetlen büdösség. A hölgynek újfent negyven macskája van. Az egyetlen látogató egy szállítómunkás, de az is megtorpan az ajtó előtt, ha érkezik, lerakja a megrendelést, dobozos tejet zsákokban, tizenöt kiló macskaeledelt, majd amilyen gyorsan csak teheti, továbbáll.

A fáma szerint háromszor jártak már betörők is, akiknek megbízói tudnak a milliókat érő Kafka kéziratokról és levelezésről. Zsákmány nélkül távoztak. Egyikük ott felejtette fehér kesztyűjét meg mobiltelefonját, másikuk végigmatatta a lakást, de ő is üres kézzel ment el, a harmadik azonban Eva Hoffe elmondása alapján magával vitte Max Brod három levelezőlapját, néhány partitúráját és egy-két könyvet. Kafka-kéziratnak még mindig nincs nyoma.

Pedig lehetne, sőt kellene lennie. Eva ugyanis leánya és örököse Esther Hoffénak, aki Max Brodnak a titkárnője és szeretője volt. Brod pedig Kafka prágai éveiben az író legjobb barátja, hagyatékának őrzője. Brodnak köszönhető, hogy idestova kilenc évtizeddel Kafka halála után vadászni lehet a páratlan kéziratokra. Kafka ugyanis barátjának meghagyta, ha elviszi a tüdővész, minden kéziratát, A pert és a Kastélyt is, valamennyi novelláját semmisítse meg, írmagja se maradjon. Brod megígérte, de nem állta szavát. Talán soha nem derül ki, azért, mert tudta, a világirodalomnak fölbecsülhetetlen értékei (biztosan tudta), de netán voltak anyagi megfontolásai is, ha csak a szerzői jogot engedi is át bármelyik kiadónak, az is vagyont ér.

Max Brod évtizedek múlva halt meg, az őrzött kincs Esther Hofféra szállt, ő maga pedig, amikor ugyancsak távozott evilágból, lányára és annak két leányára hagyta. És innen kezdődnek a kalandok. Állítólag Brod életének egyik gyönge pillanatában meginvitálta az izraeli Habimah Színház egyik dramaturgját, "jöjjön el, mutatok magának néhány eddig kiadatlan Kafka szöveget. De délután jöjjön, amikor Esther nincs otthon". Eva azonban nem volt ennyire óvatos. Tel-Aviv Ben Gurion repülőterén 1974-ben csempészés gyanújával őrizetbe vették, mert motozáskor a csomagjában Kafka három levelezőlapjának másolatára és Max Brod ugyancsak értékes Naplójának eredetijére bukkantak. A nemzeti könyvtár a lebukás után sebtében elküldte egyik archivistáját a Spinoza utcai lakásba, be is jutott és tizenhat köbméter dokumentumot talált, Kafka és Brod hagyatékát. Azt követelte, hogy mutassák meg neki a három levelezőlap eredetijét, de elutasították.

Eva Hoffe nem az egyetlen, aki megpróbál hasznot húzni a Kafka-Brod hagyatékból. Édesanyja 1988-ban szerződést kötött a német Artemis&Winkler kiadóval arról, hogy átadja Max Brod addig kiadatlan Naplójának, illetve a Kafka életrajzi adatok gazdag tárházának publikálási jogát, azt, amelyet leánya tizennégy évvel korábban rosszul rejtett el poggyászában. Állítólag ötszámjegyű pénzösszeget kapott érte, de a német céghez a kézirat soha nem érkezett meg. Ugyanabban az évben szintén még Esther Hoffe, a londoni Sotheby's árverésén a modern irodalmat őrző német Marbach múzeumnak egész vagyonért eladta A per kéziratát, a "csomag" rejtélyes úton Svájcból érkezett. Eva Hoffe bizonygatja, hogy édesanyjának tranzakciói óta Tel-Aviv-i lakásában nincs többé egyetlen dokumentum sem, de a szavait kétségbe vonják, miközben úgy tudják, hogy a Brod archívum nagyrésze öt széfben megtalálható a Tel-Aviv-i Leumi Bankban, négy széfben pedig a zürichi UBS bankházban. Egyes szakértők azt gyanítják, hogy Kafka "Egy vidéki mennyegző előkészületei" című kézirata igenis változatlanul ott van a Spinoza utcai lakásban, macskapisiben rothadozva.

A viszontagságok ezzel korántsem fejeződtek be. Eva Hoffe, ha faggatják a Kafka hagyatékról, azzal vág vissza, hogy saját könyveire akarják ráfogni, az örökség részei, különben is, mit kérnek számon rajta? Amire a Tel-Aviv-i könyvtár felelőse gúnyosan azzal válaszol, egyáltalán kit érdekelnek a könyvek a szent írások országában? És változatlanul gyanítja, a "macskás házban" igenis az író dedikálta első kiadású Kafka műveket rejti el a Hoffe család az izraeli állami intézmények elől. Ha a bíróság faggatja a hölgyet, néha-néha dühösen ordítva válaszolgat, máskor öngyilkossággal fenyegetőzik, amiért zaklatják, de megtörtént már az is, hogy azzal verte vissza a gyanúsításokat, a keresett írások csakugyan nála vannak, de a Spinoza utcai lakásnál van-e biztonságosabb rejtekhely? Hány múzeumból loptak már el Picassót és Matisse-t?

Mielőtt bármennyire is tovább léphetnének az ügyben, tisztázásra vár egy-két alapvető jogi kérdés. Eva Hoffe és leányai adományként jutottak-e a Kafka-Brod hagyatékhoz, vagy törvényesen örökölték? Ha adomány, Eva Hoffe és két leánya jogos birtokosai a páratlan irodalomtörténeti értékeknek. Ha örökségként tartják vissza őket, akkor szembeszegülnek Max Brod 1961-es végakaratával, amely közintézményre, egyebek között Izrael állami könyvtárára bízta a gyűjteményt. És egyáltalán, hová tűnt az a tömérdek pénz, amelyet föltételezés szerint Esther Hoffe, Brod titkárnője és kedvese, a titokban eladott dokumentumokért különböző forrásokból szerzett? Esther nem is olyan régen, mindössze három éve halt meg százkét esztendős korában. Úgy tudják, egymillió dolláros betétei vannak különböző bankházakban. Privát ügyvédje azt állítja, ennek az összegnek semmi köze sem Kafkához, sem Max Brodhoz, a németektől kapta kárpótlásként, mint a holokauszt egyik neves túlélője.

Az izraeli legfelsőbb bíróság az egyik fellebbezési perben azt a döntést hozta, hogy nyissák föl azt a széfet, amelyet a zürichi UBS bank őriz. Meir Heller, aki a Tel-Aviv-i állami könyvtár megbízásából a Kafka-Brod-ügyet kezeli a kincsek megszerzésének reményében, az ítélet után úgy nyilatkozott, ha Zürichben jelen lehetne a széf megnyitásánál, első cselekedetének annak kellene lennie, hogy mobiltelefonján a mentőket hívja sürgősen. Attól tart ugyanis, hogy a kíséretében lévő izraeli könyvtáros menten szívrohamban esne össze a lelet azonosításakor. Rábukkanna Franz Kafka eddig ismeretlen, az utókor elől elrejtett kézirataira. Azokra, amelyek Eva Hoffe Spinoza utcai lakásában eddig még nem lettek a macskapiszok áldozatai.

A Le Nouvel Observateur egy föllelt régi fotó alapján azt föltételezi, hogy a haláláig agglegényként élt Kafka negyvenévesen, egy esztendővel azelőtt, hogy a tüdővész végzett vele, azt tervezte, utolsó szerelmével, a lengyel Dora Diamanttal kisvendéglőt nyit Tel-Avivban. Dora főzte volna a válogatott ínyencségeket, ő maga meg pincérként a vendégeket szolgálta volna ki. Voltak az írónak olyan álmai is, hogy ketten Paraguayban telepednek le, netán Madeirán, ha meg mégis Európában maradnak, Berlinben. Soha többé el nem hagyta Prágát.