Az együttélés keservei

Osztovits Ágnes / Forrás: Heti Válasz

Hogyan éltek együtt a nehéz XX. században magyarok, szlovákok, zsidók, cigányok egy felvidéki kisvárosban? Miként szólt bele a történelem személyes sorsukba? - ezt meséli el az idén Bródy Sándor-díjjal kitüntetett Hunčík Péter első regénye, a Határeset.

Hun____k_P__ter_Hat__reset..jpgNem hagyományos történetmesélés zajlik ebben a könyvben. Különböző szereplők mondják a maguk személyes élményeit, idézik szüleik, nagyszüleik, a rokonság emlékeit, mindazt, ami feszültté tette hétköznapjaikat. A felvidéki kisváros a trianoni határok mögött éli az életét, az emberek őrzik nyelvüket, szokásaikat, szövik terveiket. Ez a békés, polgári világ kavarodik fel 1938-ban, amikor bevonul a magyar hadsereg, s visszaáll a magyar közigazgatás, aztán amikor elhurcolják a város zsidó polgárait, amikor bevonul a szovjet hadsereg, amikor a csehszlovák állam megfizet ’38-ért, amikor odaér az 1956-os pesti forradalom híre, végül 1968, amikor jönnek a magyar tankok, hogy eltiporják a bársonyos forradalmat. Ezen a huzatos történelmi vidéken különös emberek élnek. Művelt, sokra hivatott feltalálók, orvosok, ügyvédek, papok, remek cukrászok, tanítók, dolgos asszonyaikkal, akik álmaikat gyerekeikben szeretnék valóra váltani.

Az 1951-ben Ipolyságon született Hunčík Péter orvosi diplomát szerzett Pozsonyban. Később 22 éven át elmegyógyászként működött. Közben Somos Péter álnéven publikált, antológiákat szerkesztett. Dolgozott színházi dramaturgként is. 1989-ben a Nap című lap alapító főszerkesztője. 1990-92-ben Václav Havel elnök nemzetiségi tanácsadójaként Prágában élt. Ez idő alatt készítette el egy többnyelvű, közép-európai tévéadó tervezetét, amellyel megnyerte a kiírt pályázatot, ám a Mečiar-kormány elvette tőle a licencet. 1992-ben Prágában próbálta megvalósítani elképzelését. Ebből született a Nova televízió, amely az ígéretek ellenére kereskedelmi tévé lett, így Hunčík eladta itt szerzett részesedését. 1993-tól a Márai Sándor Alapítvány igazgatótanácsának elnöke. 1997-től az Európai Kommunikációs Tréningközpont vezetője. 2002-től öt éven át egy-egy szemesztert az ottawai egyetemen tanított.

Hunčík, aki életét tette fel a szlovák-magyar kapcsolatok normalizálására, s kiváló kapcsolatokat ápol szlovák értelmiségiekkel, idén aláírta a szlovák nyelvtörvény elleni tiltakozást.

Hunčík Péter: Határeset, Kalligram, 2008, 456 oldal, 3500 Ft

"Mindig regényíró akartam lenni"

Önéletrajzi mű a Határeset? - kérdezzük a szerzőt.

Nem, és nem is családregény, sőt nem is Ipolyság regénye. Az én XX. századomat szerettem volna megírni.

De nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a szerző több szereplőben is megjelenik?

Amikor a felvidéki Vasárnap című lap közölni kezdte a könyv fejezeteit, a régi ipolyságiak fogadásokat kötöttek, hogy az egyes szereplőket kikkel lehet azonosítani. Öcsém gyakran hívott fel a nevükben, hogy jó-e ez vagy az a tipp. Sokszor le kellett hűtenem. Mert vannak a regényben kitalált figurák, és a szerző is több alakban jelen van.

Milyen érzés ötvenes évei végén venni át a legjobb első könyvért járó Bródy Sándor-díjat?

Jó kapcsolatban voltam Bohumil Hraballal. A nyolcvanas évek végén ismerkedtünk meg, többször jártam nála Prágában, s elbűvölten hallgattam történeteit. Ő mondta, hogy 40-42 év kellett ahhoz, hogy úgy összegyűljön benne az anyag, hogy regényt tudjon írni. Korábban verseket írt. Ez némiképp megnyugtatott. Negyvenhat éves voltam, s nagyon benne éltem a társadalmi élet sűrűjében, amikor zakatolni kezdett bennem az anyag. Először anekdoták formájában tört elő, meséltem, s a környezetem jó kedvvel hallgatta. Évekig meséltem, s közben csiszolódott, összeállt a matéria. Aztán jött az ötvenedik születésnapom, amikor egyik barátom azt mondta: amit elértél, az csodálatos, neked minden sikerült, ami meg nem, hát az nem. Most már élvezd az életet. Elkeseredtem, mert világéletemben regényíró akartam lenni, s ez nem sikerült. És akkor, ötvenéves koromban, nagy nyugalom szállt meg. Később elfogadtam egy ötéves kanadai szerződést, és ott hatezer kilométer távolságból, nagy rálátással, elkezdtem írni. Eszembe sem jutott, hogy regényt írok. Öt félévet tanítottam, decemberben mindig hazajöttem, de fél év múlva mindig ott folytattam az írást, ahol előző decemberben abbahagytam.

Volt írói példaképe? A kritikusok Mikszáth-utódnak láttatják.

Íróként Hrabal hatott rám, de boldogan vállalom a szklabonyai születésű Mikszáth, a sztregovai Madách örökségét. Meggyőződésem, hogy a felvidéki magyaroknak nincs szégyenkeznivalójuk Magyarország előtt. Azt hiszem, Trianon nem az elvesztett területekért fáj, hanem az elvesztett minőség miatt - a várost, a polgárságot, az értelmiséget vesztettük el.

Hogyan látja a szlovák-magyar együttélést?

Belső harcokkal, érzelmi kilengésekkel, ahogy ez a regényben is megjelenik. Én minden szereplő, még a szlovák alakok gondolkodásában és megnyilvánulásaiban is ott vagyok. Mindenfajta sztereotípiával ellentétben, itt nincsenek kizárólagosságok, itt nem csak egy nemzet élt, nem csak egynek vannak jogai. Az Apponyi-korszakban mi hirdettük ennek ellenkezőjét, a szlovákok pedig most. A bartóki szemléletet osztom: meg kell találni a közös értékeket. És itt visszatérek Mikszáthhoz, aki mérhetetlen szeretettel írt a magyarok között élő tót atyafiakról. Úgy látom, egyetlen lehetőség a kooperáció, ahogy ezt más összefüggésben, egész Közép-Európára kiterjesztve Hrabal is hirdette.

A család mennyire hatott az ön világszemléletére?

Kevert családba születtem, voltak köztük magyarok, szlovákok, evangélikusok, katolikusok. Baráti körünkben zsidók, a cigányok meg ott mozgolódtak az utcán. Ebben a közegben az ember rádöbben, hogy minden lépéskor könnyen rátapos a másik lábára. És beszélgetés közben: amin az egyik felnyerít, az a másiknak mérhetetlen fájdalmat okoz.

Lesz a Határesetnek szlovák kiadása?

Múltkor Ipolyságon a szlovák könyvesboltos hölgy mondta, hogy már négyszázan feliratkoztak a szlovák kiadásra. Egyébként kissé szorongok a szlovák fogadtatástól, hiszen az én könyvem fájdalmasan nem illik bele abba a mostanra rögzült szlovák képbe, hogy volt itt valami vad nép, ki tudja, miért, és mi megszelídítettük, kultúrára tanítottuk őket.

A regényből egy rövid részletet ide kattintva tud olvasni