Túlélte Leningrád ostromát, és 750 aknát hatástalanított
puszta kézzel. Az Aish cikke alapján Szofija Golovinszkaja, a szovjet Vörös Hadsereg egyik zsidó tűzszerészének történetét meséljük el, akit majdnem kitörölt a történelem.
1941. június 22-én Hitler elindította minden idők legnagyobb katonai invázióját: hárommillió német katona nyomult előre egy mintegy 1800 mérföld hosszú arcvonal mentén. A náci vezetés arra számított, hogy a Szovjetunió rövid időn belül összeomlik. Ehelyett rendkívüli ellenállásba ütköztek – amelyet tovább erősített az orosz tél könyörtelen ereje.
Ahogy a náci csapatok mélyen benyomultak a Szovjetunió területére, Leningrád az egyik elsődleges célponttá vált. A várost nem egyszerűen elfoglalni akarták: éheztetéssel szándékozták megsemmisíteni. 1941 és 1944 között a német hadsereg teljesen körbezárta Leningrádot, könyörtelen ostromgyűrűt vonva köré. Közel 900 napon át a város lakói egyre szorosabb éhínséggyűrűben éltek, amelynek célja az volt, hogy Leningrádot végleg eltöröljék a térképről.
Szofija Golovinszkaja (jobbra)
1944 elejére – miután több mint egymillió civil halt meg, többségük éhezés következtében – végre fordult a hadi helyzet. A szovjet csapatok ellentámadásba lendültek, a német vonalak összeomlottak, és 1944. január 27-én a Vörös Hadsereg áttörte az ostromgyűrűt. Leningrád csak a kétségbeesett mentőakcióknak és az elszánt védőknek köszönhetően maradt fenn. E védők között volt egy kevéssé ismert hős is: a zsidó származású Szofija
Golovinszkaja, aki a blokád idején harci és védelmi feladatokat vállalt.
Szofija Golovinszkaja 1909-ben született. A háború idején közkatonaként szolgált Leningrád 27. félkatonai tűzoltó alakulatában. Feladata az volt, hogy a folyamatos német bombázások nyomán keletkező tüzeket oltsa. Több mint egy éven át riasztásról riasztásra járt a városban, életét kockáztatva az összeomló épületek és a légitámadások közepette. Az ostrom feloldása után azonban még veszélyesebb szerep várt rá.
Szovjet műszaki katonák páncéltörő aknával
A blokád idején a szovjet erők aknamezőket telepítettek Leningrád minden megközelítési útvonala mentén, és kulcsfontosságú városi létesítményeket is aláaknáztak, arra az esetre, ha a németek elfoglalnák a várost. Pontos nyilvántartás nem maradt fenn, de történészek szerint az elhelyezett robbanószerkezetek száma akár több tízezerre is rúghatott.
A város felszabadítása után ezek az aknák halálos veszélyt jelentettek a visszatérő lakosság számára. Eltávolításuk elengedhetetlen volt ahhoz, hogy Leningrád ismét élhető legyen.
Az ostrom után Szofija elvégzett egy intenzív, 12 napos kiképzést egy műszaki tűzszerészalakulatnál, ahol megtanulta az aknák felkutatását és hatástalanítását. Kiképzése befejeztével 1944. május 1-jén áthelyezték a helyi légvédelmi ezredhez. Az aknák és robbanószerkezetek eltávolítására kiképzett katonákat „utászoknak” – angolul sappers – nevezik. A kifejezés a francia sappe szóból ered, amely eredetileg az ellenséges erődítmények alá ásott árkokra utalt. Idővel ezek a katonák modern harci műszaki szakemberekké váltak: hidakat építettek, robbantásokat végeztek, aknákat szedtek fel, védelmi létesítményeket hoztak létre.

Szofija Golovinszkaja utászként szolgált Leningrádban – egyetlen hiba azonnali halált jelentett. A korszak szovjet módszereit alkalmazva puszta kézzel tapogatta ki a földet, tárta fel a rejtett gyújtószerkezeteket, és egyesével hatástalanította az éles robbanóanyagokat. Precizitásának és rendkívüli bátorságának köszönhetően 750 aknát távolított el Leningrád létfontosságú infrastruktúrájából.
Munkájáért megkapta a Hazafias Háború Rendjének II.
fokozatát , a Leningrád védelméért és a Németország feletti
győzelemért járó érmeket, valamint később jubileumi kitüntetéseket is a győzelem 30. és 40. évfordulóján. Teljesítménye még a második világháborúban szolgáló szovjet nők között is kivételesnek számított. Bár tízezrek szolgáltak ápolónőként, mesterlövészként vagy pilótaként, csak kevesen kaptak tűzszerészkiképzést. Sofia 750 hatástalanított aknája alapján a háború legkiemelkedőbb női műszaki katonái közé tartozott.
Miért övezi homály Szofija Golovinszkaja történetét?
Szofija gyermekkoráról és korai életéről szinte semmit sem tudunk. Nincs önálló Wikipédia-szócikke, neve alig fordul elő angol nyelvű forrásokban. Története feltehetően orosz nyelvű levéltárakban, visszaemlékezésekben vagy leningrádi katonai iratokban maradt fenn. A kutatást tovább nehezíti, hogy gyakran összekeverik két másik, azonos nevű nővel: az egyik a Bolsoj Balett ismert táncosa volt, a másik egy kortárs divatfotográfus.
Háborús szolgálata ellenére Szofija Golovinszkaja soha nem kapta meg az egyedülálló női veteránokat megillető lakhatási juttatásokat. Jogairól nem tudva éveken át mostoha körülmények között élt egy mindössze nyolc négyzetméteres szobában, egy hat család által lakott társbérletben. Amikor lakóházát felújították a Puskinszkaja utcában, egy hivatalnok kenőpénzt próbált kicsikarni tőle a megfelelő lakás biztosításáért. Szofija visszautasította, mire egy másik társbérletbe helyezték át, ahol később kirabolták.
1994-ben Izraelbe emigrált. Ott élt haláláig, 2005-ben, 96 éves korában hunyt el egy idősotthonban.
Bár Szofija Golovinszkaja életének korai szakasza jórészt ismeretlen maradt, neve kiemelkedik azon zsidó nők sorából, akik a Vörös Hadseregben harcoltak a náci Németország legyőzéséért. Míg sok szovjet nő mesterlövészként vagy pilótaként vált ismertté, Szofija Golovinszkaja egy sokkal ritkább és veszélyesebb szerepben szerzett elévülhetetlen érdemeket: az aknamentesítésben.
A leningrádi ostromban edződött kitartását a műszaki katonák szakértelmével ötvözve százszámra semlegesített robbanószerkezeteket – életeket mentve és létfontosságú városi létesítményeket védve meg. Mindezt úgy, hogy a női utászok munkája alig kapott elismerést.
Története ezért nemcsak bátorságról, hanem az emlékezet hiányairól is szól – és arról, hogy mennyi név maradt ki a 20. század egyik legnagyobb tragédiájának történetéből.
Az aish.com cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla