„Zsidóbbnak érzem magam, mint korábban”

Roni Arendt és Shachar Moshe tavaly önkéntesként érkezett Budapestre Izraelből, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) támogatásával egy évet töltsön Magyarországon. Az akkor 18 éves lányokat bemutató cikkünkben megígértük, hogy munkájuk leteltével megkérdezzük őket tapasztalataikról. Most megtettük. S megkérdeztük róluk a mentorukat, Kőszegi Jucit is.

A Shinshinim önkéntes program Izraelben igen népszerű a frissen érettségizett fiatalok körében, hiszen nagyszerű lehetőséget nyújt egy-egy külföldi ország, s annak zsidó közösségei megismerésére. Olyanok szokták igénybe venni, akik egy évvel elhalasztják a katonai szolgálatukat annak érdekében, hogy valamely idegen ország zsidó közösségeiben beszéljenek a zsidóságról, Izrael kultúrájáról és mindennapjairól. (Maga a „shinshin” szó a héber „shanat sherut” rövidítése, ami magyarul egy éves szolgálatot, kiküldetést jelent.) 

2018-ban Shachar Moshe a Tel-Avivtól északra lévő Hod HaSharonból jött, Roni Arendt pedig az attól délebbre fekvő Beit Ovedből, s habár korábban Magyarországról nem tudtak szinte semmit, most, egy év után mindketten úgy érzik: igazi otthont és igazi barátokra leltek itt. Ezt bizonyítja, hogy az újbudai Bét Sálom zsinagóga közössége is ajándékokkal búcsúzott el tőlük egy péntek esti szombatfogadás keretében, hiszen a két lány az elmúlt egy évben rendszeresen járt a közösségbe gyerekekkel foglalkozni és a vallásos élettel ismerkedni. Igen, ez utóbbi nem tévedés: habár izraeliek, a vallás korábban kissé távol állt tőlük, Budapesten azonban közel kerültek ebbéli gyökereikhez is. 

Shachar Moshe (balra) és Roni Arendt

Arra a kérdésemre, hogy az elmúlt egy évben mi volt a legnagyobb meglepetés, ami nálunk érte őket, Shachar azt mondta: a magyar emberek barátságossága és vendégszeretete meglepte, korábban ugyanis azt hallotta, hogy a magyarok távolságtartók. Ezzel szemben velük mindenki nagyon kedves és melegszívű volt, meghívták őket vendégségbe, vacsorákra, bulikra. Roni is azt mondta, hogy számára is megdőltek a magyarokról hallott afféle sztereotípiák, miszerint az idegenekkel három lépés távolságot tartanak, és sok idő kell, míg valakit közel engednek magukhoz. Velük ez nem így történt, hamar befogadták őket.

Roni hozzátette: a másik nagy meglepetés számára maga az itteni zsidó közösségi élet volt, amiről nem gondolta volna, hogy ennyire fejlett, ilyen sok intézménnyel rendelkezik, ilyen sok kötődése van Izraelhez, hogy különböző kulturális és oktatási programok százai várják évente az érdeklődőket. S hogy mi volt a legnagyobb személyes sikerük nálunk? Shachar szerint az, hogy sikerült áttörniük a nyelvi korlátokat, hiszen mindketten tartottak attól, hogy nem tudnak majd kommunikálni a magyar gyerekekkel. Ők nem tudnak magyarul, a gyerekek jelentős része nem beszél ivritül, ráadásul éppen az volt önkéntesi munkájuk lényege, hogy ivritül beszéljenek Izraelről a foglalkozásokon. Ennek ellenére a kommunikáció könnyen ment, igaz, eleinte mutogatással, majdhogynem pantomimmal, olyannyira, mindketten úgy gondolják: ebben aratták a legnagyobb sikert a szakmai munkájukban is.

Magyar barátokat szereztek, akikkel egész életükben tartani szeretnék a kapcsolatot, és úgy érzik, akármikor is utaznak ide a jövőben, Magyarországra mindig hazajönnek majd. Ráadásul mindketten úgy érzik: a Magyarországon eltöltött egy évnek köszönhetik zsidó identitásuk megerősödését, hiszen otthon természetes módon zsidóként éltek, még ha nem is vallásos keretek között. Roni egyenesen úgy fogalmazott: „zsidóbbnak érzem magam, mint korábban, és ezt nagyszerű dolog megélni”. Shachar ugyanezt úgy magyarázta, hogy Izraelben az emberekben nem válik élesen külön a zsidó és izraeli identitás, ami természetes abban a közegben, hiszen a zsidó kultúra nem feltétlenül jelent egyet a zsidó vallással. A magyarországi egy év alatt azonban az izraeli identitásuk kiegészült a zsidó vallásosság elemeivel, hiszen nálunk egy év alatt több kidduson vettek részt, mint korábban Izraelben egész életükben összesen.

Kőszegi Juci: Mindketten gyorsan belerázódtak a munkába

A két önkéntesnek az egy év során szüksége volt mentorra is, aki mind a munkájukban, mind a mindennapjaikban a segítségükre lehetett. Ez a mentor Kőszegi Juci volt, a budapesti zsidó közösség aktív tagja, aki dolgozik a Bálint Házban és az Izraeli Kulturális Intézetben, tanít a Lauderben, és ő viszi a Mazsihisz ifjúsági csoportjának ügyeit is. Tavaly augusztusban találkozott először a két lánnyal, hiszen a Mazsihisz részéről ő koordinálta a projektet. Napi rendszerességgel tartotta velük a kapcsolatot, elkísérte őket az általuk tartott foglalkozásokra, s nem utolsó sorban értékelte is a munkájukat, hiszen Kőszegi Juci szerint a visszajelzés szerepe kiemelten fontos egy önkéntessel kapcsolatban.

Kőszegi Juci (Fotók: Nagy Ákos)

Úgy látta, hogy a kezdeti „hibácskák” ellenére a lányok eléggé gyorsan belerázódtak a munkába, főleg annak tükrében, hogy 18 évesen beledobták őket a mély vízbe, és életükben először töltöttek huzamosabb időt Izraelen kívül. A két lány egy héten három napot tanított a Lauderben, ahol a mentoruk véleménye szerint hamar beilleszkedtek. Dolgoztak a Benjamin oviban, ahol nagyon megszerették őket a gyerekek, sőt, Ronival a végén már magyarul is beszélgettek, Roni ugyanis eléggé jól megtanult magyarul. Kőszegi Jucinak a minap olyan magyar nyelvű e-mailt írt, amelyben egyetlen helyesírási hiba sem volt. A mentor szerint a két lány számára eleinte a zsinagógában lehetett a legnehezebb, hiszen szekuláris családból jöttek, a Bét Sálomban azonban idővel megnyíltak feléjük a gyerekek, így ott is kiváló kapcsolatokat alakítottak ki.

A témához tartozik, hogy Kőszegi Juci hamarosan újabb önkénteseket fogad: ugyancsak a Mazsihisz támogatásával immár 4 önkéntes érkezik Budapestre Izraelből. Hasonló jellegű munkát fognak végezni, mint Roni és Shachar, azzal a különbséggel, hogy jóval többet járnak majd vidékre, elsősorban Kecskemétre és Debrecenbe.