Kácsor Zsolt: Doktor Moll és a levita cékla

A szukkoti sátorban az egyik kiddus során a doktor Moll mellett ülő nők az ételekről beszélgettek, azon belül is a régijóételek voltak napirenden, olyan régijózsidóételek, amilyenek ma már nem léteznek, pontosabban léteznek, de csak egy másik univerzumban, elvégre azokarégijóidők már soha nem térnek vissza, amikor a valahai édesanyák és édesnagymamák főztek, tekintettel arra, hogy bizonyos körülmények miatt a valahai édesanyák és édesnagymamák sem tértek vissza,

szóval abban a bizonyos szukkoti sátorban azon a bizonyos kidduson doktor Moll olyan sóletekről hallott beszámolókat, amelyek évtizedekkel ezelőtt formálódtak tökéletesre, és az elmúlt évtizedek alatt egyre tökéletesebbé és tökéletesebbé lettek, ami természetes is, hiszen bizonyos ételeknek

jót tesz az idő, 

a húsleves és a darált libacombbal töltött káposzta is ilyen, idővel egyre finomabbak, jót tesz az idő a valahai édesanyák és édesnagymamák főztjének is, oh, azok a régijóízek, oh, azok a régijósóletek, 

oh, 

ilyeneket hallott doktor Moll az asztal túlsó vége felől, és el volt ragadtatva, és átfutott az agyán, hogy mennyire szeretne azokban a bizonyos régijóidőkben élni, amikor a falu zsidósága még a gój pékhez hordta az öntöttvas lábasát pénteken, hogy otthagyja egy egész napra a pék meleg kemencéjében, de azóta se falusi zsidóság, se gój pék, se kemence nincsen, nem beszélve a sóletről, ami, amint azt doktor Moll az asztal túlsó felén ülő asszonyoktól megtudta, már soha nem lesz olyan, mint régen volt, éppen úgy, mint a levita cékla, amin doktor Moll hosszan eltöprengett, hát mi a franc lehet 

a levita cékla, 

te jó ég, s bárhogy kutatott az emlékeiben, nem találta ezt a jelenséget sehol, na tessék, látszik, hogy te csak egy műveletlen műzsidó vagy, háborgott doktor Moll, miközben saját magát szidta, te habszivacs-zsidó, így szidta magát, te kókler, 

te hülye tréfli zsidó, 

látod, nem tudsz te az igazi zsidó világról semmit, hát akkor mit játszod itt az eszedet a szukkoti sátor alatt, ezt kérdezte saját magától, és eléggé el volt keseredve, nemhogy hazamennél és magadba szállnál végre, és még van képed dvár tórát tartani a szeretett közösségedben, holott 

akkora hülye vagy, 

hogy még a levita cékláról sem hallottál soha, aztán minden bátorságát összeszedte, és megkérdezte az asztal túlsó felén ülő nőket, hogy milyen az a cékla, ha levita, mire azok értetlenül néztek rá, s közölték, hogy a cékláról beszéltek, hogy szeretik a levét a céklának, nagyon finom, pláne most, amikor szezonja van, mire doktor Moll úgy tett, mintha csak viccelt volna, 

csak vicceltem, 

heherészett, de annál rosszabb volt, aztán csak ült szótlanul, és bíborvörös volt a feje, mint egy nagy, formátlan, bugyuta tréfli cékla, ami sosem látott levitát.