– A gyakorló zsidó számára ez az időszak elsősorban a korlátozásairól ismert: nem hallgatunk hangszeres zenét, nem borotválkozunk, nem házasodunk. Felmerül a kérdés: ha a Tóra ezt az időszakot a szellemi fejlődés, a Tóraadásra való felkészülés örömteli céljára szánta, akkor hogyan válhatott ilyen gyászos jellegűvé? – teszi föl a kérdést Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda közösség rabbija.
Az omerszámlálás heteiben vagyunk. Abban az időszakban, ami a szabadságot jelentő Peszáchot a Tóraadást jelentő Sávuottal köti össze. Ebben a felemelő időszakban, ezen a héten olvassuk fel a Tórából a számlálás parancsát:
„Számoljatok magatoknak az ünnep másnapjától, a naptól, amikor a lengetés kévéjét viszitek, hét hetet, teljesek legyenek.” (Mózes 3., 21:15)
A gyakorló zsidó számára ez az időszak elsősorban a korlátozásairól ismert: nem hallgatunk hangszeres zenét, nem borotválkozunk, nem házasodunk1. Felmerül a kérdés: ha a Tóra ezt az időszakot a szellemi fejlődés, a Tóraadásra való felkészülés örömteli céljára szánta, akkor hogyan válhatott ilyen gyászos jellegűvé?
Mivel Rabbi Akiva tanítványai ebben az időszakban haltak meg, ezért helyes számunkra is valamelyest gyászszokásokat tartani. Nem ugyanabban a mértékben, ahogyan a Szentély pusztulásáról [churbán] megemlékező Áv hónap 9-e előtti három hétben tesszük, hiszen mégiscsak az az igazi gyászos időszak, melynek következményeit mindmáig érezzük.
Mindezzel együtt nehéz megérteni: ha a Tóra ezt az időszakot a felemelkedés és fejlődés, várakozó, izgatott számolás időszakának szánta, akkor mégis hogyan lehetséges ennyire megváltoztatnunk az időszak jellegét, a mégoly tragikus események hatására?
Meggyőződésem szerint a Rabbi Akiva tanítványaival történt tragédia nem törölte el egyáltalán az időszak felemelő jellegét, csupán új kontextusba helyezte azt.
Az írást teljes terjedelmében az Orti.hu oldalon olvashatják el az Omek magazin legfrissebb számában.
