„A zsidóknak öltözettyekről mind otthon, mind pedig a zsinagógában"

Arra voltam kíváncsi, hogy az Arcanum szinte naponta bővülő adatbázisában melyik az a legkorábban keletkezett könyv, amelyben a „zsidó” szó előfordul. De amilyen könnyű volt megtalálni, olyan nehéz volt abbahagyni az olvasását: a Zsidóknak szokási- és szertartási című könyvről van szó, amelyet Pécsett nyomtattak 1783-ban. A maga nemében kiváló tankönyv a szokásainkról szól, holott nem is a zsidók, hanem a keresztények számára íródott – elvileg.

Az Arcanum Digitális Tudománytár adatbázisa hihetetlen kincsesbánya azok számára, akik az elmúlt pár száz év magyar művelődés- és vallástörténetét kutatják, hiszen szinte napról napra bővül a digitálisan elérhető tartalom. A gyűjtemény előfizetőjeként rákerestem a „zsidó” szóra, mert érdekelt, hogy adatbázisában vajon melyik az a legkorábban keletkezett könyv, amelyben a „zsidó” szó előfordul. (Mielőtt folytatnám, egy kis kitérő: a szláv eredetű zsidó szó – a Magyar Zsidó Lexikon szerint – magyar nyelvű szövegben először a XIII. századi löweni ó-magyar Mária-siralomban olvasható.) A találat szerint a Zsidóknak szokási- és szertartási című könyvben olvashatjuk először a zsidó szót – természetesen korábbi művek is vannak, amelyekben ez az elnevezés benne van, de most az Arcanum által már digitalizált tartalmakról van szó. 

A címlapon olvasható információk szerint a könyv eredetileg doktor Medicei Pál által íródott olasz nyelven, ebből készített Rosthy Miklós pálos szerzetes egy latint fordítást, és ezt a latin verziót magyarította és látta el jegyzetekkel „egy pécsi püspöki megyéből való pap”.  A kötet születéstől a temetésig, az evéstől az öltözködési szokásokig, a szombat ünnepétől kezdve a jom kipuron át a sorsvetés ünnepéig szinte minden fontosabb tudnivalót tartalmaz a korabeli európai zsidó élet mindennapjairól. 

Valójában olyan, mint egy korabeli tankönyv zsidó gyermekek számára, holott a szerző – egy katolikus hitre tért zsidó – váltig állítja, hogy műve okulásul született a keresztények számára. Méghozzá azzal a céllal, hogy a keresztények bizonyosodjanak meg róla, micsoda „vakságban” élnek a zsidók. Nem vagyok a téma kutatója, de élek a gyanúval, hogy esetünkben igazi „zsidós” megoldásról van szó: zsidó gyökerű szerzőnk ezzel az ügyes trükkel elérte, hogy a zsidó szokások gyűjteménye minél több helyre minél több nyelven eljuthasson. Ha így volt, utólag is köszönet érte. 

Ha felkeltette érdeklődésüket a kötet, akkor ide kattintva megtalálják – igaz, az elolvasásához előfizetés szükséges. Most pedig kedvcsinálónak következzék egy részlet az öltözködési szokásokról. (Nem betűhív közlés, a szöveget a könnyebb olvashatóság kedvéért néhány ponton modernizáltam.)

A zsidóknak öltözettyekről mind otthon, mind pedig a zsinagógában

Ami az öltözetet illeti, alkalmaztattyák abban a zsidók magokat  a hazának, amellyben laknak, szokásihoz, de csak kénytelenségből, hogy tudniillik ki ne nevessék őket. Nem öltöznek mind azonáltal gyapjúból és lenből szőtt ruhába, és igen reá vigyáznak, hogy a gyapjúból való ruha ne varrattassék lenből vagy kenderből fonyott cérnával, és a  vászon vagy gyolcs ruha ne varrattassék szőrrel. 

A férfiak ruhájok alatt rejtve viselnek egy négy szegletű posztócskát, amellynek is mind a négy szegletéről nyolc szál tiszta gyapjúból összesodrott zsinórkák vagy rojtok függnek, amellyekre különös mesterséggel öt gombot kötnek; ezeket a rojtokat pedig a magok nyelvükön cicisznek hívják; de a zsinagógában, mikor imádkoznak, béfödik magokat vékony szőrből szőtt födözővel vagy palásttal, amellynek négy szegletéről négy rojtok lógnak le és az hivattatik tálitnak, ezen fődőzőn kívül homlok-kötő avagy imádságos szíjakkat is – amellyeket tefilinnek mondanak – vesznek, amellyeknek egyikét fejek körül  kötik, ez a főnek imádságos szíjja, a másikat pedig bal kezökre tekerik, és ez neveztetik: kéznek imádságos szíjja.  (...)  

Igen nagy bűnnek tarttyák a zsidók ezen szíjjak nélkül imádkozni, és olly nagy tisztelettel viseltetnek ezekhez, hogy hármas zacskóban tartyák őket és ha történetesen a földre ejtik, azon kívül, hogy ezért a bűnért egész nap böjtölnek, minden szerencsétlenséget  jövendölnek ebből magoknak. A betegek, kiváltképpen azok, akik vérhasban vannak, nem tartoznak imádságos szíjjakat hordozni, valamint az asszonyok is, akik a közönséges és szokott öltözeten kívül semmit sem vesznek magokra, egyedül arra nagy szorgalmatossággal vigyáznak, hogy a hajuk szálait férjhez menésektől fogva életeknek fogytáig senki sem lássa, mert azt magokkal esztelenül elhitetik, hogy ha restül födözik be fejüket, úgy, hogy a hajszálak kiálljanak, és azokat valaki megláttya, akkor haláluk után ugyanazon hajszálakra akasztatnak  fel a pokolban. 

(Címlapkép: Látogatás a rabbinál; Izidor Kaufmann festménye után. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből.)