Szerdócz Ervin rabbi: A szombat és a békétlenség tüze

– A tűzgyújtás mind a 39 munkavégzési tilalomra érvényes a tűzgyújtás bármilyen fajtájára is, márpedig a békétlenség a tűzgyújtás metaforikus alakja – írja aktuális tórai olvasnivalónk (Vájákhél – Mevárhim) kapcsán Szerdócz Ervin újpesti főrabbi.

„Ne gyújtsatok tüzet lakóhelyeiteken sehol szombatnak napján” (Mózes 2. 35/3.)

A parancsnak szó szerinti értelmezése mellett van metaforikus értelmezése is. A törvény munkavégzésre vonatkozó tilalma mellett úgy is értelmezhető, mint a békétlenség „tüzének” szítása: szombaton ne legyen békétlenség.

A Talmudban vannak egészen különös megközelítései a kérdésnek. A Szanhedrin (bíróság) működésének korában a bírák nem ítélkeztek szombaton.  A rendelkezés extrém alapja (többek között) az is volt, hogy a bíróság ne hozhasson halálos ítéletet. Folytatva a logikai sort, a Talmud Jebamot 6b. hangsúlyozza, hogy a Bét Din ne égesse el szombaton azt, akit égetés általi halálra ítélt. (Négyféle halálos ítéletet hozhatott a bíróság: megkövezés, elégetés, lefejezés és megfojtás.)

Talmud Szanhedrin traktátusában vita van a rabbik között abban a kérdésben, hogy „mit jut eszünkbe a tűzről?”. Az egyik válasz: „Az, hogy az elégetés, a kivégzési módok egyik fajtája. Lehet, hogy a törvény valójában erre a kivégzési módokra (elégetés) vonatkozna?” Lehet, hogy nem általában a tűzgyújtást, hanem csak az égetés általi kivégzést tiltaná meg szombaton?

A kérdést a Tízparancsolat negyedik parancsa – „Ne végezz semmiféle munkát!” (Mózes 2. 20,10.) – dönti el olyan értelemben, hogy a tűzgyújtás mind a 39 munkavégzési tilalomra érvényes, igy a tűzgyújtás bármilyen fajtájára is. Márpedig a békétlenség a tűzgyújtás metaforikus alakja.

Rabbi Nátán összefogott Rabbi Meirrel Rabban Gamliél leváltására a nászi („fejedelem”) pozíciójából, mert úgy érezték, hogy megsértette őket. Fondorlatos tervet eszeltek ki, a Szóbeli Tan kérdésében akarták tőrbe csalni. A Talmud olyan részletéből akarták faggatni, amiről tudták, hogy nem ismeri. Valaki kihallgatta az ármánykodókat, és tudatta Rabban Gamliéllel, hogy mi készül ellene. Ő megtanulta az általa addig nem ismert anyagot, és úgy érkezett meg a tanházba. A Talmud (Horájot 13b) – folytatva a történetet – így ír az esetről: „Miután végzett, így szólt hozzájuk: ha nem tanultam volna, megszégyenítettek volna. Parancsot adott és kivitték (kidobták) őket a tanházból”. A tanítványok kérésére később visszaengedte őket, de Rabban Simon ben Gámliélnek volt egy feltétele. Legyen az a büntetésük, hogy ne mondjanak tanítást (háláchát) a nevükben: vagyis olyan szabályok, rendelkezések, amelyeket ők indítványoztak, és elfogadott a Tanács, ne szerepeljenek nevükhöz kötve. Így Rabbi Meir haláchái a „mások”, Rabbi Nátáné pedig a „vannak, akik azt mondják” elnevezéssel ismertek… (u.o.)

Nagy szerencse, hogy a hálás utókor tanult az esetből, és azóta sincs a Rabbik között hiúságból fakadó vita, ami rosszat vetne nevükre!

„… mert nem a böjt, nem a zsákba burkolódzás (megbánás) szabadít meg a bajtól, hanem a béke érdekében történő előrelátás!”

Van egy parancs, amely így szól: „Te menj utána!”. Ez a parancs a békéről szól. A békéről, az ember és ember közti kibékülésről. Ez a parancs nem azt tanítja: „ha békére van kilátásod, sem azt, hogy „ha alkalmad van kibékíteni”, sem ezt: „ha utadba kerül két haragvó ember”. Nem!

A parancs így szól: „Te keresd, te kutasd a békét és te fuss utána.”

 „Én a béke alkotója vagyok, szól az Örökkévaló! A háború alkotója te vagy, porból való szerencsétlen halandó ember…!” (Talmud Taanit 16.a.)