„Más faj, más vallás, más sors” – A magyar holokauszt története

Felfoghatatlan, irracionális. Ezzel a két szóval indokolta Gyáni Gábor történész professzor, hogy ő maga miért nem lett holokauszt kutató. Miközben az erről írt tudományos munkák legtöbbjét maga is nagyon jól ismeri, fontosnak tartotta ezt a distinkciót megtenni június 2-án, a kiadó, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény udvarán megrendezett kerekasztal-beszélgetés elején, ami egyben a „Más faj, más vallás, más sors” című kötet bemutatója is volt.  

A szerkesztő, Jakab Attila rögtön az elején magyarázattal szolgált a tanulmánykötet címével kapcsolatban. Ezek Ravasz László püspök szavai, amelyeket a második zsidó törvény parlamenti vitájakor fogalmazott meg. Részletesen így szól: ,,A zsidóság más, mint a magyarság. Más a zsidóság mint faj, mint vallás, mint sors, mint történelmi helyzet, és más, mint ezeknek az eredménye, foglalata a zsidó szellemiség.” (A teljes szöveg egyébként fellelhető az Alsóházi naplónak az 1938-39-es időszak 4. kötetében.)  Jakab Attila szerint Ravasz püspök úgy látta, hogy egy ilyen törvény azért szükséges, mert ha nincsen zsidó-ellenes törvénykezés, akkor majd az erőszak fogja megoldani ezt a kérdést. Tehát az ő meglátása szerint ezekre a törvényekre a nagyobbik rossz elkerülése érdekében volt szükség. Jakab Attila hozzátette, az előzmények alapján érthető a püspök álláspontja, hiszen a Numerus Clausus megjelenése, 1920 után egyre magasabb szintre emelkedett az antiszemitizmus. Miután pedig 1937-ben Darányi Kálmán miniszterelnök egy szegedi beszédében először jelentette ki, hogy igen is van zsidó kérdés, szinte elöntötte a hazai sajtót és a közbeszédet a kérdés egyre radikálisabb megoldásának követelése. A magyar holokauszt történetéről készült újabb tanulmányok kötetbe foglalásával az volt a cél, hogy erre a korabeli dilemmára és az azt követő brutális eseményekre emlékeztessenek, mégpedig nem elsősorban a szaktörténészeket, hanem a szélesebb, érdeklődő közönséget.

Hozzátette, bár Randolph L. Braham professzor a Népírtás története című nagyívű munkájának alig három éve jelent meg a harmadik, bővített kiadása, az eredeti mű így is már 25 évvel korábban készült, ezért a HDKE kutatójaként szükségesnek látta egy újabb történész korosztály meglátásai alapján összegezni a történteket. A 15 szerző a dualizmus korától 1945 végéig időrendben tizenöt lépésben vázolja fel a holokauszt igen összetett, bonyolult történetét.

Gyáni Gábor – aki a kötet bevezető tanulmányát írta –, arról beszélt, hogy elgondolkodtató, Braham professzor magyarországi holokausztról írt hatalmas kötetén kívül –, amit az Auschwitzi haláltábort megjárt szerző már az USA-ban írt –, éppen Magyarországon nem született hasonló mű. Az itthoni történészek szerinte mindmáig adósok ezzel a munkával, ezért is dicséri a most kiadott tanulmánykötetet, amelynek alcíme: A magyar holokauszt története.  

Fotók: Holokauszt Emlékközpont Facebook-oldala

A bevezető után a történészek legfiatalabb korosztályát képviselő Klacsmann Bobála mondta el véleményét a kötetről. Az ő kutatási területe a holokauszt utáni kárpótlás, a zsidóktól elrabolt javak sorsának követése. Elmondta, nagyon jó, elsősorban ismeretterjesztő munkának tartja a kiadványt, azonban kissé hazabeszélve szólt a hiányokról is. Véleménye szerint nagyon sok múzeumnak, holokausztról szóló kötetnek a narratívája a háború után, 1945-ben véget ér, és nem szól például a kárpótlásról, amiről ő egyébként a doktori disszertációját írta. Keveset hallani, olvasni az emberek utóéletéről, arról például, hogyan tértek haza a túlélők. Erről is van már ugyan kutatás, Széchenyi Andris és Hubák Heléna elég régóta kutatja ezt a területet. Tehát szerinte erősíteni kellene a köztudatban, hogy a holokauszt, mint zsidó-üldözés ugyan véget ért ’45-ben Magyarországon, de az emberek, akik hazatértek, azok nem a régi, "normális” életükbe tértek haza, hanem fizikailag megnyomorítva, traumatizálva, a családtagjaikat elveszítve. Egy kifosztott otthon várta őket, nem volt munkájuk. Gyakorlatilag a nulláról kellett újrakezdeniük az életüket.

Gyáni Gábor azzal folytatta, hogy Magyarországon nincs olyan akadémiai intézet, amelyik a holokauszt-kutatással hivatásszerűen foglalkozna. Egyetemeken egy-egy tanár vezet ilyen kurzusokat, vagy fogad ilyen dolgozatokat, doktori iskolákban doktoranduszokat. Mégis van magyar utánpótlás a holokauszt-kutatásban, azonban sajnos ők állás hiányában külföldre mennek, és ugyan némelyiküket sikerül visszacsábítani, de itt nem igazán vannak állások, tehát újra elmennek. 

A magyar holokauszt iránt nemzetközileg is nagy az érdeklődés, nagyon fontos fejezete ennek a szomorú történetnek, ami Magyarországon történt. Ezt kutatják német, angol, amerikai történészek, és nekik vannak tanítványaik, hozzájuk mennek a magyarok is tanulni, doktorálni. Tehát van egy utánpótlás, ennek nagyon örülünk, mert ezzel az elszigeteltséget, a személeti elszigeteltséget fel lehet számolni. 

Rózsa Péter beszámolója