Így alijáznak a magyar zsidók

2020. Január 09. / 15:57


Így alijáznak a magyar zsidók

„A disszertációm egyik indítéka az új generáció magas arányú Magyarországra való visszatérése volt. Ez alatt tehát azokat a magyarországi, magukat zsidónak tartó személyeket értem, akik 1989 után alijáztak, és legalább egy év (de általában hosszabb tartózkodás) után visszatértek Magyarországra (vagy egy harmadik országba költöztek). Pontos statisztikáink sajnos nincsenek, de a becslések szerint a rendszerváltás utáni 20-25 évben alijázók (vagy Izraelbe költözők) nagyjából fele hagyta el Izraelt" – írja Surányi Ráchel.


Surányi Ráchel cikksorozata egy több éven át tartó kutatás eredménye. A szerző az ELTE TÁTK Szociológia Doktori Iskoláján szerezte meg a doktori fokozatát, és a kutatás eredményeit a disszertációjában foglalja össze. A dolgozat az Izraelben élő magyarok identitását és integrációs módozatait tárja fel. A kutatás 2013 és 2017 között zajlott kvalitatív módszertannal, vagyis 78 személyes interjú készült olyan, magukat zsidónak valló személyekkel, akik 1989 után alijáztak, és legalább egy évet éltek Izraelben. 

Mint Surányi Ráchel az Izraelinfo hasábjain ma közzétett részben írja: „a migráció sokszor egy kacskaringós út, és ez igaz a visszatérésre is. Sokan nem azzal az elhatározással mentek vissza Magyarországra, hogy ott szeretnének maradni, hanem – elmondásuk szerint – inkább ott ragadtak. Továbbá a visszatérésre is igaz volt, hogy több okot jelöltek meg. A leggyakoribb indokok a szerelmi szál, a karrier és/vagy a pénzügyi megfontolások voltak. A szerelmi szál több verziót is magába foglal. Egyrészt azokat is idesoroltam, akiknek magyar partnere volt (akár Magyarországon, akár Izraelben, de utóbbi vissza akart költözni Magyarországra), másrészt pedig voltak, akik kifejezetten elmenekültek Izraelben élő partnerük elől".

A szerző megállapítja, hogy „a karrier is többféle helyzetet takar. Egyrészt azokat, akiknek állást ajánlottak Magyarországon, másrészt azok is idetartoznak, akiknek nem volt konkrét elképzelése, hogy mit szeretne kezdeni az életével. Ők többnyire a ’90-es évek eleji,  »nagy alijával« érkeztek Izraelbe: jellemző volt rájuk az akkori cionista hév, ami háttérbe szorította egyfajta vízió kialakítását. Ahogy egyikük mesélte, amikor leszerelt a hadseregnél, nem tudta, mit kezdjen magával. A terv csak addig tartott, hogy bevonul katonának, de hogy utána mi lesz vele, arra nem gondolt előtte".

(Címlapkép: Neufal54/Pixabay)

(A cikk forrása és a cikksorozat előző részei ide kattintva elérhetők.)


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek