Az irigy kismackó

2019. December 30. / 21:33


Az irigy kismackó

A MAZSIHISZ 2019-ben iskolások és óvodások számára meghirdetett pályázatának díjazott pályaművei III. rész.

Fricska Lea Hanna második helyezést elért, Az irigy kismackó című meséjét olvashatják.

Volt egyszer egy zöld lombos fás, málnabokros erdő, ahol egy kismackó élt a szüleivel és két testvérével. Egy kedves házikóban laktak, hatalmas fák között, álló nap kint futkároztak. Az egész erdőt használhatták játszótérnek, bokortól bokorig szaladtak, elbújtak, aztán jól ráijesztettek a másikra. Néha gombát is szedtek, csak úgy mókából, aztán odaadták a szarvasoknak. A kislány maci ennek nem örült, pedig nem is szerette a gombát. Ez igazán csúnya tulajdonsága volt.
Az erdő lakóival békében éltek, reggelente madarak köszöntek be trillázva, borzok futkostak, hátha találnak elejtett gyümölcsöt a házikó előtt. A lány maci boldog volt családjával, jól érezte magát a testvéreivel, egészen addig, amíg nem kellett osztozni valamin, vagy segíteni valakinek. Ez a mackó leányzó mindig magának akart mindent, irigy volt és nem érdekelte senki. Az anyukája és az apukája sokszor szólt, hogy adja kölcsön a játékait, vagy adjon a málnából a többieknek is, esetleg kínálja meg gyümölcsökkel a szomszéd medvéket. Sajnos nem akart semmit, csak magára gondolt.
A szülei elmagyarázták, hogy nem csak kapni, adni is nagyon jó. Segíteni, látni az örömöt azon, akinek segítünk, mindent megér. Igazán szívmelengető érzés. A mackógyerekek figyelmesen hallgatták a szüleiket, el is tűnődtek szavaikon. Aztán a két fiú bocs azonnal kibékült…, hiszen pont akkor vesztek össze egy szép nagy fadarabon, amivel mindketten egyszerre szerettek volna játszani. Úgy döntöttek, felváltva használják ezentúl. Aki eddig rejtegette az ágy alatt, most átadta a testvérének, aki ennek nagyon örült, vígan el is szaladt a kinccsel.
Látjátok, bocsaim, ez az igazi micve. Amikor jót teszel másnak. A szülők boldogan mosolyogtak egymásra. Egy nap, amikor az erdei zsinagógában voltak, a mackó rabbi azt mondta: ma micve napot tartunk. Sok mackó család volt jelen, mindenki örömmel fogadta az ötletet. A rabbi azt javasolta, hogy a barlang zsinagóga előtt gyűjtsék össze a már nem használt, kinőtt erdei iskolás könyveket. Így akinek kell, tudja majd használni. Aki akar, hozhat gyümölcsöt, diót, mogyorót, bogyókat.
A bocsok azonnal el is rohantak gyűjtögetni az erdőbe, hiszen igazán jó móka ez a program! Hasznos is, hiszen a micve mindenkinek jó. A mackókislány azonban nem mozdult az anyukája mellől.
– Na, gyere kislányom! – szólt az anyukája. – Hozunk könyveket, amit már nem használsz az erdei iskolában, de más talán örülne neki.
– Nem! – kiabálta az irigy bocs.
–  Csendesebben! Meghallja a rabbi! Akkor én választom ki őket…– mondta az anyukája.
– Nem! Az enyém! Minden! Nem adom másnak egyik könyvemet sem! – ordibálta a mackólány.
Ezután kirohant a zsinagógából.
Az erdő lakói már szétszéledtek, így nem hallottak semmit. Mindenki nagy örömmel nézte át kuckójának kamráját, a tankönyves szekrényeket, polcokat, közösen választották ki, mit tudnának adományozni. A kölykök vidáman gyűjtögették az élelmet. Ezalatt a mackómama szaladt a bocsa után, alig tudta utolérni. Végül a közeli tisztáson ültek le, egy farönkre. A mackó anyuka hosszan mesélt arról, hogy milyen jó érzés adni. Elmagyarázta, mi az a cedáká és a micve. Elmagyarázta, hogy pont úgy kell cselekedni, ahogy nekünk is jólesne. Ha nekünk jó érzés kapni, akkor másnak is jól esik.
A bocs kislány átgondolta, amit hallott, hiszen már nem volt annyira kicsi, hogy ne értse. Annyi mindent kapott már a szüleitől és testvéreitől, az erdő állataitól, ő pedig soha sem viszonozta. Talán egyszer… igen… egyszer osztozott egy mancsnyi galagonyán. Eszébe jutott a testvérei öröme, ahogy együtt ették a bogyót. Ettől hirtelen furcsán kezdte érezni magát. Ezután teljesen egyedül bement a szobájába és kiválasztott néhány könyvet, amikből már kinőtt, és amiket rég nem használt. Hiszen miért is porosodnának a sarokban, amikor más meg örömmel tanulna belőlük. Kis tűnődés után elővette a szép színes kavicsait is, és a felét a könyvekhez tette. Amikor testvéreivel – akik sok-sok áfonyát és mogyorót gyűjtöttek ezalatt – a barlang zsinagóga bejárata elé tornyozták az adományaikat, a többi állat boldogan mosolygott rájuk, és ők is pakolták, amit csak össze tudtak szedni.
Igazán jó közös program volt, mackó rabbi alig hitt a szemének, mennyi minden gyűjt össze. Mindenki vidám volt, mindenki talált valamit, ami hasznos lehet, vagy ehető. A macilány kezdte érezni, hogy jót tenni jó. Örömet okozni jó. Másnap az erdei iskolában elmesélte a történetet, és javaslatára a nagy grizzly tanár úgy döntött, szervez egy micve-napot az iskolában. Lehetett vinni bármit, ami másnak hasznos lehet. A mackók már tudták, mit jelent ez, és boldogan tárgyalták meg a szünetekben, ki mit fog hozni, ki miről tud lemondani, hogy másoknak örömet okozzon.
Adni jó annak is, aki ad, és annak is, aki kap.

Felső tagozatos korcsoport „Rabbi, micve, cödoko…” című kategória.

Jótett helyébe jót várj
Ábrahám és a micve

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek