Ábrahám és a micve

A MAZSIHISZ 2019-ben iskolások és óvodások számára meghirdetett pályázatának díjazott pályaművei II. rész.  

Bánfi Anna harmadik helyezést elért, Ábrahám és a micve című meséjét olvashatják.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy megkeseredett öreg zsidó könyvkereskedő, Ábrahám. Az idős ember minden szerettét elvesztette a 2. világháborúban. Napjait magányosan töltötte a 13. kerületben lévő lakásában.

Minden reggel felkelt pontban 7 órakor, lement a piacra friss zsemléért, megreggelizett majd bekapcsolta az elavult televízióját, amelyen csak 101 csatorna volt, amiből 56 csatornát utált, tehát Ábrahám délelőtt fél kilenctől délután egyig 45 csatorna között ingázott. Egykor megebédelt. Délután kettő és három között kipihente fáradalmait, vagyis sziesztázott. Három után könyvet vagy újságot olvasott, ezek után újra csak kapcsolgatott a kedvelt 45 csatorna között. Hét órakor vacsorázott majd nyolc órakor elaludt. Ábrahám komor és magányos hétköznapjaiban egyetlen program a péntek esti zsinagóga látogatás volt, amikor is felvette a legszebb öltönyét, kölnit fújt magára, már igen ritka ősz haját megfésülte és végül feltette a fejére kipáját.

Ilyen volt történetünk főszereplőjének, Ábrahámnak élete, amíg egyik péntek este nem talált egy kóbor macskát, de ne szaladjunk ennyire előre. Ezen a késő délután is, mint minden pénteken, Ábrahám bezárta a lakás ajtaját, leellenőrizte, hogy biztosan bezárta-e, majd elindult a zsinagógába. Azon az estén a rabbi a micve és a cedáká fogalmáról beszélt. Ábrahámak tetszett, amit hallott. Elköszönt a rabbitól, majd haza indult. Lassan, komótosan baktatott a megszokott úton, ahogy az egy öregemberhez illik. Amikor már úgy félúton járt, egy kerítés mellet sétált el, ahol halk nyávogás ütötte meg a fülét. Maga mellé pillantott és a kerítésen egy csúnya, ázott, ám igen barátságos kóbor macska ült. Ábrahám rámosolygott, de különösebb érzéseket a macska léte nem ébresztett benne. A macskában Ábrahám annál inkább, szóval fogta magát és hazáig követte az öregembert. Ábrahám csak az ajtó előtt vette észre, hogy társául szegődött, s mivel a macska megtetszett főhősünknek, beengedte komor kis lakásába, nagy nehezen megfürdette, megetette, majd, mint aki jól végezte dolgát, fáradtan a televízió elé ült, hogy újra szórakoztassa őt a 45 csatorna egyike, amikor is rájött, hogy a macskának nincs neve. Ábrahám nem volt kreatív ember, így hát a macskát Foltosnak nevezte el, (pedig szegény nem is volt foltos). Ábrahámot büszkeséggel töltötte el az a tény, hogy befogadott egy állatot – úgy gondolta, ez micve.

Két hete lakott már Foltos az öregembernél, s Ábrahám újra vidám ember lett. Úgy érezte van értelme egyszerű életének, Foltos, a befogadott macska, pedig egyre komorabb lett, egész nap az ablak előtt ült vagy feküdt (ez a hangulatától függött), hiányzott neki a szabadság. Ábrahám nem volt buta ember, látta, hogy Foltosnak már nem boldog az élete. Úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha egy bölcs emberhez fordul. Felkereste hát a rabbit, elmesélte neki, milyen komor volt az élete azelőtt, hogy megismerte Foltost, s milyen jó most, hogy van neki ez a kisállat. Azt is elmondta, hogy büszke magára, mert szerinte befogadni egy állatot micve, elmesélte, mennyire fél attól, hogyha elengedi a macskát nem csak magányos lesz újra, hanem már micvéje sem lesz. A rabbi gondolkodott egy jó darabig, majd így szólt:

-  Ábrahám, a micve nem az, ha valakinek esztelenül segítünk, csak azért, hogy elmondhassuk magunkról, igenis jó emberek vagyunk, hiszen micvét tettünk. Micve az, ha úgy segítünk, hogy a másik ne is tudja azt, hogy ne kelljen azon feszengenie, mikor, hogyan tudja viszonozni szívességünket, micve az, amikor úgy segítünk valakinek, ahogy az ő neki a legjobb.

Ábrahám megértette a rabbi bölcs szavait, így hát szomorúan haza indult, hogy elbúcsúzzon újdonsült barátjától és elengedje őt. Hazaért, kinyitotta a lakás ajtót felemelte a törékeny kis jószágot, erősen megölelte, majd levitte, ki az utcára, hogy elengedje. Foltos láthatóan vidám lett, sütkérezett a nap melegében, játszott a fűben, lassan visszasétált Ábrahámhoz, odasimult még egyszer a lábához, dorombolt (hálás volt főhősünknek), majd elment.

Ábrahám majdnem sírt, miközben visszasétált komor életébe, bekapcsolta a televíziót és újra rosszkedvű öregember lett. Szokása szerint hétkor vacsorázott, és nyolckor már aludt. Másnap reggel csak nyolckor ébredt, szomorúan lépett ki a kapun, hogy hozza a szokásos friss zsemléjét. Ekkor vette észre, hogy valaki már nagyon várja. Szőrős jóbarátja ült a kapuban, nyugodtan, békésen dorombolva.

Ábrahám és Foltos ezentúl elválaszthatatlanok lettek. Az öregember vett egy kertes házat ahonnan Foltos kényelmesen felfedezhette a környéket. Ábrahám pedig boldog volt, és büszke magára micvéje miatt.

Néha persze elgondolkodott, hogy vajon ki tett kivel micvét?  Ő a macskával, vagy a macska ővele?

Felső tagozatos korcsoport „Rabbi, micve, cödoko…” című kategória.

Jótett helyébe jót várj