Jótett helyébe jót várj

A Mazsihisz a 2018/2019-es tanévben pályázatot hirdetett óvodások és iskolások számára azzal a céllal, hogy a gyerekeknek lehetőséget adjon a zsidó értékekből fakadó gondolkodásra, alkotásra, és a jövő nemzedékeit segítse bevonni a zsidó közösségi életbe, a zsidóság megélésébe. A pályázaton különböző kategóriákban lehetett indulni korosztályok szerint. A felhívásra számos szép és értékes rajz, képregény és mese érkezett, minden díj gazdára talált, sőt, a képregény kategóriában különdíjat, és a mese kategóriában két harmadik helyezést is kiosztott a háromtagú zsűri. A Mazsihisz székházának dísztermében nyáron tartott díjátadó, valamint a sok beérkezett munka még most is olyan örömteli emlékeket ébreszt bennünk, hogy úgy gondoltuk: olvasóinkkal is megosztjuk őket. Ezért honlapunkon a díjazott mesékkel, képregényekkel és rajzokkal mondunk köszönetet a szép pályaművekért. Abban a tudatban osztjuk meg olvasóinkkal a pályaműveket, hogy a hol megható, hol humoros, de mindig magával ragadó alkotások hozzánk hasonlóan sokak számára rengeteg örömöt és feledhetetlen pillanatot nyújtanak.  

Elsőként Csengei Petra megosztott harmadik helyezést elért, Jótett helyébe jót várj című meséjét olvashatják. 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg zsidó vadász. Az erdő és az állatok jelentették neki az életét. Gyerekkora óta járta az erdőt a barátaival, úgy ismert minden utat, mint a tenyerét. Az egyetlen titka az volt, hogy ő a természetben gyönyörködni és az állatokat megcsodálni járt ki, soha nem sütötte el a fegyverét. Minden évszaknak megvolt a maga szépsége. Éppúgy szerette ősszel az elsárgult levelek hullását, mint tavasszal az első hóvirágok ébredését. Figyelte az állatok szokásait, ahogy felkészülnek a télre és élelmet gyűjtenek, és megcsodálta az újszülött állatok felcseperedését. Igyekezett a társaitól mindig eltávolodni annyira, hogy ne legyen feltűnő, hogyha vadászat helyett inkább eteti őket, beszélget velük, míg szinte a családjuk részévé nem vált. Az idő múlásával már kialakultak olyan rejtekhelyei, ahol kis barátai vártak rá. Itt a tenyeréből etette őket, elfogadták a simogatását, sőt, elhozták bemutatni utódjaikat. 

Egy alkalommal azonban épp egy ilyen meghitt pillanatban megleste egy vadásztársa. Az öreg mit sem sejtve indult haza, ám az állatok megérezték a veszélyt. Otthon az öreget nagy számonkérés fogadta, és felmentették munkája alól. Ezzel azonban ellehetetlenítették az életét. Nem értett semmi máshoz, hogy új munkát keressen, elfogyott a pénze és az élelme, a téli hónapokra a tüzelője. Az egyetlen dolog az életében a hite maradt. Rendszeresen látogatta a zsinagógát, de soha nem panaszkodott a rabbinak, aki így nem is vette észre az öregen, hogy bármi gondja lenne. A tél beköszöntével ezek a látogatások is ritkultak, ez azonban egy vadásznál teljesen megszokott, normális dolog, ezért a rabbinak továbbra sem volt semmi gyanús.

Amikor elérkezett a következő vadászszezon, puskával találták szembe magukat az állatok. Idegen emberek törtek be a titkos búvóhelyükre és rongálták meg otthonaikat. Azok az állatok azonban, amelyek jelen voltak az öreg megszégyenítésénél, már csak erre a pillanatra vártak. Miután bebizonyosodott, hogy jogos volt a félelmük, és úgy sejtették, hogy öreg barátjuk távolléte is bajt jelenthet, elindultak a megmentésére. Az emberektől ugyan féltek, az erdő széléig mégis kimerészkedtek. Az első épület, amit találtak, épp a zsinagóga volt, ahova az öreg vadász is járt. Az állatok megérezték ismerős szagát, ezért úgy döntöttek, innen kell segítséget kérniük. Mivel nem beszélték az ember nyelvét, amikor megtalálták a rabbit, a saját nyelvükön csaptak hatalmas ramazurit. A rabbi ugyan nem értette őket, a viselkedésükből azonnal tudta, hogy segítséget kérnek. Az állatok megfogták ruhájának különböző részeit, úgy húzták maguk után. A furcsa társaság egészen az vadász házáig rángatta. Ott azonban csendben körül állták és vártak. A rabbi bekopogott az öreg ajtaján, majd benyitott. Sötétség és hideg fogadta. Halk szuszogás jelezte csak, hogy nincsenek egyedül. Megpróbáltak lámpát kapcsolni, de nem volt áram. A hideg a csontukig hatolt. A sarokban, egy ágyon összekuporodva feküdt barátjuk. Az állatok közül néhányan azonnal mellé feküdtek, hogy testükkel melegítsék fel. A rabbi szó nélkül elszaladt és fával meg barhesszel tért vissza. Addigra az öreg szinte átmelegedett, mire újra lobogott a tűz a kandallóban. Jóízűen nekilátott az ételnek, megkínálta a rabbit és az állatokat is és közben elmesélte szomorú történetét. A rabbi értetlenül hallgatta, hiszen nem tett az öreg semmi rosszat, de azt sem értette, miért nem szólt neki korábban. Megígérte hát, hogy mindenben támogatni fogja.

A következő este, amikor összegyűltek a zsinagógában az emberek, arról beszélt, hogy mi a micve és a cedaka. Elmondta, hogy van egy vadász, aki nem, hogy nem lőtte le az állatokat soha, de etette, óvta őket. Azonban ez az ember most bajban van, segítségére kell sietni. Nincs munkája, ezért nincs pénze, így se étele, se tűzifája, se világítása. Egyetlen barátja az erdő és annak állatai maradtak. A rabbi rendszeresen vitt fát és élelmet az öregnek, amit a falu emberi szedtek össze. Volt, aki fát, tojást, volt, aki kenyeret, húst vagy zöldséget hozott. Bár a rabbi nem tett említést a vadász kilétéről, az adományok is a zsinagógába érkeztek, ez a titok hamarosan kiderült. A legnagyobb meglepetés ugyanis akkor érte őket, amikor megjelentek az állatok is, hol csak egy látogatás erejére, hol valami finomságot hozva mindannyiuknak.

Az emberek összefogtak és a következő vadász szezonra egy kis kunyhót építettek az erdő szívébe, ahova beköltöztették az öregembert és kinevezték erdésznek. Hálája jeléül, az állatoknak egy biztonságos helyet épített ki, ahol semmi bántódásuk nem eshet. Először csak egy vadaspark, majd nemzeti park lett az erdő területén, a háza körül pedig egy kisebb gazdaság, ahol élelmet termeszthetett. A közelben egy tábort épített ki, ahol eleinte csak a falu lakóit látta vendégül, később komoly idegenforgalmi látványosság lett belőle. Az ebből származó bevétel egy részét a zsinagógának adományozta, egy részét a falu iskolájának. Ami megmaradt neki, abból a mindennapokon kívül az állatok jóltartására és a hely fenntartására fordított nagyobb összeget.

Így történt, hogy évtizedekkel később, az öreg erdész nevét viselő zsidó nemzeti park kialakulhatott az állatok segítségével. Ma is komoly turisztikai látványosság ez a hely, de ennél valójában sokkal több. Minden körbevezetett csoport meghallgathatja a történetet, amelyben az emberek és az állatok barátságot kötnek, és amelyben a rabbi a micvéről és a cedakáról beszél.

 Felső tagozatos korcsoport „Rabbi, micve, cödoko…” című kategória.