Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (67. rész) – Ungár Imre

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Ungár Imre 1909-ben született Budapesten. Háromévesen, agydaganat következtében elvesztette a látását. Először a Wechselmann vakok intézetében tanult, majd ott kezdett zongoratanulmányait Rózenfeld Izsónál, azután Thomán Istvánnál végezte a Zeneakadémián.

Az 1920-as évek közepétől már fellépett hangversenyeken. De már korábban, 1922 decemberében, amikor az Egyenlőség beszámolt az Aréna-úti templomkörzet chanuka ünnepélyéről, ezt írták: „megható volt a kis vak Ungár Imre gyönyörű zongorajátéka”. 1925-ben nagy sikert aratott Karlsbadi hangversenyén is.

1926-ban, az Országos Tehetségvédelmi Kongresszus zenei versenyén, 160 jelentkező közül neki ítélték az első díjat. Még az év decemberében, egy hangversenytudósításban így lelkesült iránta az Újság: „Ungár Imre nemcsak igen fejlett technikával zongorázik, de a műveknek, mit előad, eszmei tartalmát is felfogja és közölni is bírja hallgatóságával. Méltó, lelkes sikert aratott.”

Zenei tehetségét nem győzték hangsúlyozni a következő évek hangverseny tudósításai sem. Csak egyetlen példa az Esti Kurír 1930. január 17-i számából:

„… a világtalan művész olyan nagyfokú muzikalitással rendelkezik, hogy a legnagyobb és legnehezebb kompozíciót háromnégyszeri előjátszás után nemcsak hibátlanul, de tökéletesen kidolgozva, ragyogóan interpretálja.”

Fontos állomás volt pályafutásában az 1932-es varsói Chopin-verseny, amelyen megosztott első díjat nyert. Még ott, Varsóban megnősült, felesége Gelléri Ilona volt. Hazatérése után a Kormányzó elismerésben részesítette, majd személyesen is fogadta. A verseny egyik győzteseként nagyon sok hangversenyt adott Lengyelországban, a balti államokban, közöttük a lett államfő elött is. Megkapta a Signum Laudis kitüntetést. Még az év végén londoni, majd holland és skandináv koncertkörútra került sor, valamint az év végén párizsi fellépésre.

A következő években folyamatosan fellépett itthon is, külföldön (Közöttük Jeruzsálemben, Tel-Avivban és Haifában) is. A siker ismertetése nehezen mutatható be, de talán álljon itt egy részlet a Pesti Napló 1934. áprilisi írásából:

„Ez a mai Ungár Imre már kívül áll minden versenyen és iskolán, beteljesedett nagymester, akinek nemcsak előkelő ≫ősei≪ vannak, hanem aki maga is ≫ős≪ a zongorajáték birodalmában. Ha valahová, akkor az egyedülállók és őseredetiek sorába tartozik. Maga szab törvényt és tud törvényt szabni magának. olyat, mely az egyéniség belső parancsából születik és összhangot alkot a zeneművészetnek egyéniségek szerint megújuló örök törvényeivel.”

A második világháború kitörésekor Hollandiába emigrált, ahonnan csak 1943-ban tért haza. Újra itthon hangversenyezett zsúfolt nézőterek előtt.

1943 nyarán az átépített és a nyári melegben is használhatóvá tett Goldmark-teremben adott hangversenyeket az OMIKE Művészakció keretében.

Zsidó származása miatt bujkálni kényszerült 1944 végén és Jermen Lajos a Vakok Intézetének tanár rejtegette. A hangversenyezést 1945-ben újra, már februárban megkezdte.

Koncertjein különösen emlékezetesek voltak Bach, Beethoven, Chopin, Mozart, Schubert, Debussy, Bartók és Kodály műveinek interpretációi.

1949-ben a Zeneművészeti Főiskola tanára lett, és oktató munkáját – vaksága ellenére – haláláig végezte. Munkatársa volt többek között Szabolcsi Bencének, Tóth Aladárnak. Saját vaksága magyarázza, hogy sokat segítette a vakok zenetanulását és a vak zenetanárok alkalmazását is. Erről írást is megjelentetett a Parlando folyóiratban, A vak muzsikus szerepe társadalmunk zenei nevelésében címmel.

1953-tól haláláig betöltötte a Vakok Szövetségének alelnöki tisztét. 1970-ben a Magyar Televízió portréfilmet forgatott róla Művészportré Ungár Imréről címmel. 1972-ben hunyt el.

Képek:

Színházi Élet, 1932. 16. 28.
Múlt és Jövő, 1926. december
Feleségével. Színházi Élet, 1933. 4.
Képes Világ, 1945. július 20.
Muzsika 1973. január 1. 2.