1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a
fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára
létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március
19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott
lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.
A Magyar Zsidók
Lapja 1940 januárjában hosszabb beszámolót közölt az OMIKE Művészakció első képzőművészeti kiállításáról. Ebben volt a következő mondat:
„… egy ismeretlen tehetség is felbukkant: egy vidéki leány, Wilhelm Lujza, aki 30 pengővel a zsebében feljött Budapestre és a kiállításon mindjárt megvették egy képét – jóval többért.”
Wilhelm Lujza festőművész 1911 (vagy 1910) januárjában született
Szombathelyen, Wilhelm Sándor textilkereskedő és Binéth Berta gyermekeként.
Életének első évtizedeiről nagyon kevés adat található. Az Életünk című folyóirat 2014
májusában közölte a szombathelyi Weiss András (akinek édesanyájáról Wilhelm
Lujza képet festett) nagyon érdekes visszaemlékezését, és ebből néhány
információt megismerhetünk a művésznőről. Eszerint Wilhelm Lujza gyermekkorában
kezdett el rajzolással és festéssel foglalkozni, s részt vett több
rajzversenyen szülővárosában. Később a szombathelyi festőtől, Jaska István tól vett magánórákat. Budapestre
költözött és Örkényi-Strasser István , majd Perlrott-Csaba Vilmos magániskolájába járt. (Az izraeli folyóirat, A Hét 1958. februári interjúja szerint
Börzsönyi István is a mesterei közé tartozott. Ugyancsak ebben az írásban jelent
meg az, hogy ebben az időben kiállított (vagy talán részt vett egy kiállításon)
a Székesfővárosi Múzeumban.)
Az első sajtóhír a festőnőről 1939. februárban jelent meg. A Múlt és Jövő hosszabb cikket közölt képeiről
Gerő Ödön művészeti író, újságíró tollából. Íme, néhány mondat a cikkből:
„Legfontosabb személyi adata az, hogy tehetséges, mégpedig
erősen talentumos. Azok közül a tehetségek közül való, akik leküzdik az
akadályaikat. […] Abból a néhány képből, amelyet Wilhelm Lujzától láttam, azt
vettem ki, hogy megadatott neki a látásnak és meglátásnak tehetsége.”
Az első képzőművészeti kiállítást követően Wilhelm Lujza részt vett az OMIKE Művészakció további három kiállításán. Az itt kiállított képekből néhány szerepelt a Múlt és Jövő korábbi számában, így most is bemutatható – ha nem is túl jó minőségben.
A háborút követően megjelent a neve az Elektromos Művek Képzőművészeti Csoportjának kiállításain, amelyekről a Népszava és a Szabad Nép egyaránt beszámolt 1947-1948-ban.
Elhagyta Magyarországot és Bécsben, majd Marc Chagall meghívására Párizsban töltött két
évet. 1950-ben Izraelben telepedett le.
Ezekről az évekről (is) valami keveset megtudhatunk a már hivatkozott
folyóirat, A Hét 1958 februári
interjújából.
„Egy ötlet
erejétől sodorva, fogta egyik tus-rajzát és elküldte Párizsba Chagallnak, a
világhírű francia-zsidó festőművésznek és kérte, lépjen közbe érdekében a
francia hatóságoknál, hogy – habár, mint menekült minden nélkül áll – adják meg
neki a szükséges beutazási vízumot. Chagall azonnal interveniált és a hazátlan
fiatal festőnő rögtön megkapta a beutazási engedélyt Franciaországba.”
Izraelben,
1950-től sorozatosan vett részt kiállításokon, sok esetben a Szabad Művészek
Egyesülete tagjaként. Ezek mellett, mint például 1966-ban, gyűjteményes
kiállításának megrendezésére is sor került. Ezekről rendszeresen beszámolt az Új Kelet című lap. 1968 májusában
elnyeri a rangos művészeti Nordau díjat. Képeinek sorát ajándékozta el az évek
alatt, ahogy ezekről az Új Kelet
szintén beszámolt. 1978 májusában hunyt el az Izraeli Givatayimban.
Álljon itt még egy idézet az 1958-as elemző cikkből:
„Wilhelm Lujza, bárhogyan is kutatjuk, nem tartozik senkihez. Nincsenek ősei, nincsenek mintaképei. Mintha senkitől sem vette volna át, hanem egyedül kapta volna kezébe az ecsetet, és egyedül futna vele tovább, nem nézve sem jobbra, sem balra, sem előre, sem… Itt hirtelen megáll a toll a kezemben. Nem! Hátra néz. Sőt nagyon is hátra. Vissza a múltba.”
Képek:
1.) Önarckép, 1958. invaluable.com
2.) Portré geni.com
3-5.) Képek az OMIKE Művészakció kiállításairól. Múlt és Jövő, 1939. február