Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (61. rész) – Wilhelm Lujza

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

A Magyar Zsidók Lapja 1940 januárjában hosszabb beszámolót közölt az OMIKE Művészakció első képzőművészeti kiállításáról. Ebben volt a következő mondat:

„… egy ismeretlen tehetség is felbukkant: egy vidéki leány, Wilhelm Lujza, aki 30 pengővel a zsebében feljött Budapestre és a kiállításon mindjárt megvették egy képét – jóval többért.”

Wilhelm Lujza festőművész 1911 (vagy 1910) januárjában született Szombathelyen, Wilhelm Sándor textilkereskedő és Binéth Berta gyermekeként. Életének első évtizedeiről nagyon kevés adat található. Az Életünk című folyóirat 2014 májusában közölte a szombathelyi Weiss András (akinek édesanyájáról Wilhelm Lujza képet festett) nagyon érdekes visszaemlékezését, és ebből néhány információt megismerhetünk a művésznőről. Eszerint Wilhelm Lujza gyermekkorában kezdett el rajzolással és festéssel foglalkozni, s részt vett több rajzversenyen szülővárosában. Később a szombathelyi festőtől, Jaska István tól vett magánórákat. Budapestre költözött és Örkényi-Strasser István , majd Perlrott-Csaba Vilmos magániskolájába járt. (Az izraeli folyóirat, A Hét 1958. februári interjúja szerint Börzsönyi István is a mesterei közé tartozott. Ugyancsak ebben az írásban jelent meg az, hogy ebben az időben kiállított (vagy talán részt vett egy kiállításon) a Székesfővárosi Múzeumban.)

Az első sajtóhír a festőnőről 1939. februárban jelent meg. A Múlt és Jövő hosszabb cikket közölt képeiről Gerő Ödön művészeti író, újságíró tollából. Íme, néhány mondat a cikkből:

„Legfontosabb személyi adata az, hogy tehetséges, mégpedig erősen talentumos. Azok közül a tehetségek közül való, akik leküzdik az akadályaikat. […] Abból a néhány képből, amelyet Wilhelm Lujzától láttam, azt vettem ki, hogy megadatott neki a látásnak és meglátásnak tehetsége.”

Az első képzőművészeti kiállítást követően Wilhelm Lujza részt vett az OMIKE Művészakció további három kiállításán. Az itt kiállított képekből néhány szerepelt a Múlt és Jövő korábbi számában, így most is bemutatható – ha nem is túl jó minőségben.

A háborút követően megjelent a neve az Elektromos Művek Képzőművészeti Csoportjának kiállításain, amelyekről a Népszava és a Szabad Nép egyaránt beszámolt 1947-1948-ban.

Elhagyta Magyarországot és Bécsben, majd Marc Chagall meghívására Párizsban töltött két évet. 1950-ben Izraelben telepedett le. Ezekről az évekről (is) valami keveset megtudhatunk a már hivatkozott folyóirat, A Hét 1958 februári interjújából.

„Egy ötlet erejétől sodorva, fogta egyik tus-rajzát és elküldte Párizsba Chagallnak, a világhírű francia-zsidó festőművésznek és kérte, lépjen közbe érdekében a francia hatóságoknál, hogy – habár, mint menekült minden nélkül áll – adják meg neki a szükséges beutazási vízumot. Chagall azonnal interveniált és a hazátlan fiatal festőnő rögtön megkapta a beutazási engedélyt Franciaországba.”

Izraelben, 1950-től sorozatosan vett részt kiállításokon, sok esetben a Szabad Művészek Egyesülete tagjaként. Ezek mellett, mint például 1966-ban, gyűjteményes kiállításának megrendezésére is sor került. Ezekről rendszeresen beszámolt az Új Kelet című lap. 1968 májusában elnyeri a rangos művészeti Nordau díjat. Képeinek sorát ajándékozta el az évek alatt, ahogy ezekről az Új Kelet szintén beszámolt. 1978 májusában hunyt el az Izraeli Givatayimban.

Álljon itt még egy idézet az 1958-as elemző cikkből:

„Wilhelm Lujza, bárhogyan is kutatjuk, nem tartozik senkihez. Nincsenek ősei, nincsenek mintaképei. Mintha senkitől sem vette volna át, hanem egyedül kapta volna kezébe az ecsetet, és egyedül futna vele tovább, nem nézve sem jobbra, sem balra, sem előre, sem… Itt hirtelen megáll a toll a kezemben. Nem! Hátra néz. Sőt nagyon is hátra. Vissza a múltba.”

Képek:

1.) Önarckép, 1958. invaluable.com
2.) Portré geni.com
3-5.) Képek az OMIKE Művészakció kiállításairól. Múlt és Jövő, 1939. február