Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (46. rész) – Sztáray Márton

2021. Január 21. / 13:39


Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (46. rész) – Sztáray Márton

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Sztáray Márton Magyar Muzsikaszó 1935.jpg

Sztáray (helyenként: Sztárai) Márton 1906. január 20-án, Kalocsán született Sarlós Márton néven. 1925-ben, mint a fiatal művészgárda egy sokat ígérő tagja kezdett műkedvelőként énekelni. Budapestre jött és 1926-tól kezdve hat évig Dr. László Gézánál tanult énekelni. A szegedi operatársulathoz kapott volna szerződést, de apja váratlan halála miatt, amikor családfenntartói szerepre kényszerült, operai ambícióitól le kellett mondania.

Színészi pályafutása 1931-ben az Óbudai Kisfaludy Színháznál kezdődött. A következő évben, a Magyar Színházban 150 estén szerepelt az Egy csók és más semmi című operettben. Játszott még a Belvárosi és a Vígszínházban, valamint a Fővárosi Operettszínházban. Számos szórakozóhelyen, kávéházban volt rendszeres fellépő. Először az Ostendében, azután a Szeiffert –, a Baross –, majd a Pátria kávéházban szerepelt. Énekelt a Dénes-étteremben, a Britannia szállóban.

A Magyar Muzsika egy 1935. szeptemberi ismertetésben így fogalmazott: „Az ambiciózus, tehetséges fiatal énekesnek minden vágya a rádióhoz bekerülni.” Sikerült és elindult rádiós pályafutása. 1936-tól 1940-ig követhetően főleg az éttermekből és kávéházakból közvetített cigányzenekari kísérettel (pl.: Csorba Gyula, Rigó Jancsi, Farkas Jenő és cigányzenekara) előadott dalokkal szombat, vagy vasárnap este a fő műsor időben – 22 és 0 óra között kétszer félórás időszakokban – volt hallható. Közvetítette a rádió a kifejezetten jazz műsorát is, a Britannia szállóból, ahol Pityó József és jazz zenekarának kíséretével énekelt Brown, Ellington, Waldon, vagy Young szerzeményeket. Sok napközbeni önálló műsorban is találkozhatunk nevével, pl. Polgár Tibor zongorakíséretével előadott dalok kapcsán. (Bajnai Klára és Simon Géza Gábor közlése.)

Ezt az időszakot így értékelte 1992-es nekrológjában, az Új Életben Fekete László: „Felkészültsége, tanuláskészsége, kitűnő megjelenése, szép színű, kifejezésteli, hajlékony lírai tenor hangja, melegszívű – zenében is megnyilvánuló – egyénisége magától értetődően emelte őt műfaja élvonalába.”

Sztáray Márton Magántulajdonban.jpg

1937-ben idegenforgalmi aranyéremmel tüntették ki. A Magyar Közélet így írt erről az eseményről.

„Hangja sokkal nagyobb teljesítményekre való képességeket sejtet és bizonyos, hogy Sztáray előtt szép jövő áll. Ezt igazolják külföldön már eddig is elért sikerei és a lemezek, amelyeket máris szeretetébe fogadott a közönség.”

1941 februárjában fellépett az OMIKE Művészakció kabaré előadásaiban, következett egy hosszabb szünet, majd előbb 1943 áprilisában részt vett egy Jazz-matinéban, 1943-1944-ban pedig szerepet kapott Harmath Imre: Békebeli béke című operettjében.

Így írt az ezt követő időkről a már idézett 1992-es Új Élet cikkben Fekete László: „A munkaszolgálaton kiderült, hogy Sarlós (Sztáray) Márton a sorozótiszt feleségének kedvenc énekese volt… Nehéz, reménytelen helyzetekben is a művészet erejében bízott: a Ferdinánd-hídon nyilas igazoltatásnál „légnyomásos katonát” alakított, és megúszta a további vizsgálódást. Egy orosz katona „malenkij robotra” fogta a Bosch gyár udvarán – pár pillanat múlva az Ocsi csornie orosz dal hallatára a katona sírva engedte el az ’ártyisztott’ sőt barátját is.”

Sztáray Márton Színház 1947. január 22.jpg

1945-ben már újra fellépett, például a Vas utcai deportáltak korházának matinéjában, majd 1946-ban a Csodarevüben Bársony Rózsival és Dénes Oszkárral. Sok-sok kávéházi és rádiószereplése után az Országos Rendező Iroda 1969. április 20-án ünnepelte művészi pályafutásának 35 éves évfordulóját. Két évvel később a Zeneakadémián rendezett Kondor Ernő emlékesten szerepelt és 1972. február 20-án, az ugyanott megrendezett Farsangi dalok c. műsorban énekelt utoljára a nagyközönség előtt.

60 évig énekelt templomkórusban megszakítás nélkül az Aréna úton, majd a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában.

Sztáray Márton Képes Újság 1970. 1.jpg

A Bajnai Klára és Simon Géza Gábor által összeállított diszkográfia több mint 70 lemeze megjelenéséről tud. Sztáray Márton 1992-ben hunyt el.

Képek:

1) Magyar Muzsika, 1935.
2) Magántulajdonban.
3) Színház, 1947. január
4) Képes Újság, 1970.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
Mazsihisz Balatonfüredi Üdülő – jelentkezés és árak
Megemlékezések
Ma 75 éve halt meg Zsolt Béla író, újságíró