1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési
lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a
Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550
színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és
szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.
Az 1916-ban, Szombathelyen
született Weiner László egyaránt volt tehetséges karmester, tehetséges zeneszerző
és kiváló zongorista.
Kodály Zoltán
tanította a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Naplójában így írt első, 1933-1934-es,
személyes találkozásukról: „Megállok,
és nem tudok tovább menni. Nézem, bámulom ezt a csodás embert. Talán csak azt
csodálom, hogy senki sem figyeli a nagy Mestert.” 1934-től 1940-ig volt növendéke a Zeneakadémiának,
és ez alatt más jegyet nem is kapott tanáraitól, mint jelest és kitűnőt - írta róla
1994-es emlékező cikkében a Múlt és Jövő.1938 májusában a Magyarország,
beszámolva egy új karmestergeneráció bemutatkozásáról, így fogalmazott:
„Ízig-vérig muzsikust ismerhettünk meg Weiner Lászlóban.”
1942-ben a
Kultuszminisztérium pályázatán a 800 pengős második díjat nyerte el brácsa-zongora
szonátájával. Ez alkalomból az őt megszólaltató Egyenlőség-ben többek között beszámolt Kodályhoz fűződő különleges
kapcsolatáról:
„Kodálytól
tanultam zeneszerzést. A világhírű mester növendékének lenni már magábanvéve
kitüntetés, de minthogy ezt a páratlan egyéniséget közelebbről is
megismerhettem, úgy vélem – egész életemre tanultam. A szeretetet és a hálát,
amit iránta érzek, szavakkal kifejezni nem lehet.”
Kodály Zoltán 1943-ban kelt levele. Közli: Kerényi Mária: A tanítvány mesterkurzusa. Új Magyarország 1991. október 10.
Weiner hegedű-brácsa duóját egy OMIKE-koncerten mutatták be 1940-ben. Az OMIKE Művészakció egész történetének egyik legnagyobb vállalkozása volt 1941-ben Händel oratóriumának, a „Judás Makkabeus -nak az előadása a Dohány utcai zsinagógában. A 180 szereplőt (zenekar, énekkarok, szólisták) felvonultató produkció karmestere a fiatal Weiner László volt. Ezen kívül 1942-ben többször vezényelt és
zongorakíséretet adott énekesek hangverseny-estjein. 1943-ban vezényletével
bemutatták Concerto zongorára, fuvolára,
brácsára és vonós-zenekarra című művét.
Behívták
munkaszolgálatra és Kodály Zoltán hiába próbálta egyik legkedvesebb tanítványát
megmenteni a munkaszolgálattól és a keleti front borzalmaitól. A hivatalos
jelentés szerint az alig huszonnyolc éves Weiner Lászlót a lukovi (Szlovákia)
munkatáborban érte a halál 1944 júliusában.
Nagyon kevés
műve maradt fenn, de ezekből is megállapítható, hogy a modern magyar zene nagy
ígérete volt. Felesége Rózsa Vera énekesnő, pedagógus ápolta hagyatékát.
Zárásul álljon itt a műveit megszólaltató
egyik legavatottabb előadó, Dirk Hegemann brácsaművész vallomása a Parlando 2010 3. számából:
„Számomra Weiner zenéje
életpályájának visszatükröződése. A felvett darabok közül a Szerenád keletkezett
a legkorábban. Ez még egy „kortalan”, friss, pozitív kicsengésű zene,
véleményem szerint itt mutatkozik meg a legjobban, hogy Weiner
zongorista-zeneszerző volt. Az időrendi sorban következő Duó óriási
fejlődést mutat a hangszerkezelés szempontjából. Itt már valódi,
hangszer-idiomatikus írásmóddal találkozunk, a hangvétel pedig kezd
melankolikusabbá válni. A Szonáta — szomorúsága ellenére, vagy épp azért
— minden darab közül talán a legközelebb áll hozzám. A Concerto több
szempontból is kivételes, a négy művet összehasonlítva a legösszetettebb és a
legfájdalmasabb.”
Képek:
1) Portré, 1940 körül. Ismeretlen fényképező felvétele. Muzsika, 1994. július
2) Fiatalkori portré. Ismeretlen fényképező felvétele. Múlt és Jövő , 1994. február
3) Autográf levél Kodály Zoltántól. Új Magyarország , 1991. október 10.
4) A Judás Makkabeus előadásának műsorközlő lapja, 1941
5) Zenekari hangverseny műsorismertetője az OMIKE Művészakcióban, 1942.
