Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (22.) – Aszódi Weil Erzsébet

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Aszódi Weil Erzsébet a „temperamentumos vonalakkal dolgozó grafikus” jellemezte 1941-ben az Új Magyarság az akkor 40 éves művésznőt a „magyar képzőművésznők” kiállításának megnyitásáról tudósítva.

Aszódi Weil Erzsébet a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett Deák-Ébner Lajos és Olgyai Viktor növendékeként, majd Fényes Adolfnál tanult. Elnyerte a Szinyei Társaság festészeti díját (1922) és ösztöndíjat kapott. Első önálló kiállítása az Ernst Múzeumban volt (1926), ahol azután három-négy évenként vett részt gyűjteményes kiállításokon. 1927-ben Párizsban folytatott tanulmányokat. 1929-ben a Zichy grafikai díjat nyerte el. Főként grafikákat készített, impresszionisztikus rézkarcain a magyar tájat, a paraszti életet ábrázolta. A képzőművészeti kiállításokról szóló beszámolók, amelyek a kiállított grafikákról nagyon kevéssé szoktak megemlékezni, Aszódi Weill grafikáiról, rézmetszeteiről szinte soha nem mulasztottak dicsérő szavakat leírni. 

„Pompás tehetségű” jegyezte meg 1939-ben az Újság, műveit „elmélyedő komoly munka”-ként jellemezte 1940-ben az Esti Újság, „gazdag mondanivalójú” írta az Újság, ugyancsak 1940-ben. 1939-ben Olaszországban járt tanulmányúton, és így születtek az olasz útra visszaemlékező témájú művei.. „Érdekesen és máris szép eredménnyel kísérletezik a fametszettel a kitűnő Aszódi Weil Erzsébet” – tudósított 1942 decemberében egy kiállításról az Újság. Némiképp meglepően (ne felejtsük el 1942-öt írtak) a Katolikus Szemle a képzőművészeti rovatában így írt a művész kiállítási jelenlétéről:

„Aszódi Weil Erzsébet karcai egy mindinkább kiérő, lélekben, technikában mélyülő művészetnek gyümölcsei.” 

Folyamatos művészi jelenlétének ezekben az években – amelyet jól jelzett az 1942-ben megkapott Nemzeti Szalon díj is - nem jelentéktelen színterei volt az OMIKE Művészakció kiállításai. 1941 és 1944 között öt kiállításon vett részt összesen 15 rézkarccal.

A háború után, 1946 januárjában részt vett a Magyar Képzőművésznők Kiállításán. Ezt követően pedig tárlatok sokaságán volt jelen. Egyéni kiállítása nyílt 1960-ban a Derkovits-teremben, 1971-ben a Dürer-teremben. Dürer-termi kiállítását ismertetve így dicséri művészetét – némileg fellengzősen, de mindenképp nagyon sajátos megközelítéssel – a Művészetben a kritikus:

„Éveink kiállítási dzsungelében, ahol a tegnapi, mai, sőt talán már a holnapi „izmusok”, irányzatok liánái között, a sűrű bozótban tanácstalanul és tévelyegve botladozik a közönség és kritika egyformán, nagy néha megcsillan a jó és igazi, az autentikus művészetnek egy-egy békességes, kedves, napfényes tisztása, ahol végre fellélegzően megpihenhet az ember: tudja hol van, tudja mit lát és annyi bizonytalanság után azt érzi, mint aki végtelennel tűnő tévelygéséből … hazatalált.”

Aszódi Weil Erzsébet 1976-ban hunyt el, Budapesten. Idekívánkozik a Magyar Nemzetben írt nekrológból egy-két mondat:

„Az úttörők érdeme az övé, mert ha meg-megfeledkezünk is róla – a tény tény maradt: mégiscsak Aszódi Weil Erzsébet volt első grafikusművészeink egyike Magyarországon. S ez a mára természetesnek tartott, sőt, rangot jelentő státus annak idején – a húszas években, amikor az Olgyai Viktor és Fényes Adolf tanácsaitól segítve Aszódi Weil Erzsébet megkezdte pályáját – egyáltalán nem hozott megbecsülést. Küzdelmes életet élt e nehéz helyzetben, a maga és műfaja rangjáért a jobbnál jobb rézkarcok szelíd, de megingathatatlan érveivel harcoló Aszódi Weil Erzsébet.”

Képek:

1 ) Nagy Imre: Weil Erzsébet, 1924. Árkádia tájain, Szőnyi István és köre 1918-1928., MNG 2001/3
2 ) Önarcképek: 1930-as évek, MNG
3 ) Velence ünnepnapon: MNG
4 ) Menekülők ,S. Nagy Katalin: Holokauszt a magyar képzőművészetben
5 ) Falusiak Pesten, Arte Galéria aukció
6 ) Fotóportré, Ismeretlen fényképező felvétele, Kieselbach.hu