Szép szóval oktasd, játszani is engedd: Vekerdy Tamás emlékezete

2019. Október 10. / 12:38


Szép szóval oktasd, játszani is engedd: Vekerdy Tamás emlékezete

Azt tanította, hogy a gyerekeink elsősorban szeretni valóak, hogy érdemes őket békén hagynunk néha, engedni gyereknek lenni, gyengéd figyelemmel vigyázni rájuk. Hogy a jó szeretet sohasem okoz igazi kárt, minden mással ellentétben. 


Vekerdy Tamás 1935-ben született, amikor újra, ahogy szokott, nőni kezdett a világban a reménytelen, fullasztó sötétség. Amikor 84 évvel később elment, az Engesztelés Napjának hajnalán, újra nő. Születése napján lassacskán egy hete érvényben voltak a nürnbergi törvények és ez az ő személyes létezését is kérdésessé tette. Halála napján a török csapatok elindultak a védtelen, hősiesen harcoló kurdok ellen és a világ újra végignézi majd ugyanazt, ahogy végignézte mindig és mindig végig is fogja nézni. Volt-e értelme a szeretetet tanulnia és tanítania Vekerdy Tamásnak egész életében?

Vekerdy jól megalapozott ismeretek birtokában és végtelen személyes hitellel hirdette azt, amit mindannyian jól tudunk, ha meghalljuk a jobbik énünk szavát. Hogy a gyerekeink feladata nem az, hogy jobbnak bizonyuljanak a többi gyerekeknél, versenyezzenek életidegen helyzetekben, megtanuljanak engedelmeskedni, magolni, számot adni, viselkedni, kesztyűbe dudálni, hanem egyszerűen az, hogy gyerekek legyenek. Ahogy a felnőttek dolga sem az tulajdonképpen, hogy lenyomják, legyőzzék, a piacról kiszorítsák, lebombázzák, agyonlőjék egymást a korábban megszerzett tudásuk segítségével, hanem hogy jól érezzék magukat együtt, amennyire lehet ezen a világon. Mert lehetne éppen.

Azon gondolkozott egész életében, hogyan lehetne megóvni mindennek ellenére a gyerekkort, legalább a gyerekkort a drilltől és az agressziótól, a formálódó személyiség tönkretételétől. Hogyan lehet legalább az ártatlanság idejére megmaradhatnunk önmagunknak. Hogy legyen mód nem mindent rögtön a legelején tönkretenni.

Társadalomkritikus volt és elviselhetetlennek találta meglévő, nyomorító intézményeinket. Fohász volt, ironikusan szelíd, megengedő és csak a vége felé egyre kétségbeesettebb fohász szakmai élete a szabadságoz: szép szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat – lányodat. Felesleges, mert meg nem hallgatott fohász.

Az intézményekbe nem talált utat a szava, a Waldorf-oktatáson túl. De a lelkekbe azért utat talált. Szívesen hallgattuk, nagyon szerettük, és ha amolyan idealistának tartottuk is, tudtuk mind a lelkünk mélyén, hogy igaza van. Csak még nem hisszük el, hogy lehetne kevésbé agresszív világban is élni. Hogy ami van, nem természetes és nem örök. Nehéz elhinni. Ő hitte, hogy végül József Attilának lesz igaza, majd a szabadság békessége is eljön, finomul a kín, s minket is elfelednek végre lugasok csendes árnyain.

Sajnos és szerencsére még nagyon sokáig nem felejtjük majd el Vekerdy Tamást. Földi porhüvelye nyugodjék békében, lelke fonassék be az élet kötelékébe. 

Címlapképünk forrása: 24.hu

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek