04.25. 19:29, kimenete: 04.26. 20:39 
Azt tanította, hogy a gyerekeink elsősorban szeretni valóak, hogy érdemes őket békén hagynunk néha, engedni gyereknek lenni, gyengéd figyelemmel vigyázni rájuk. Hogy a jó szeretet sohasem okoz igazi kárt, minden mással ellentétben.
Vekerdy Tamás 1935-ben született, amikor újra, ahogy szokott, nőni kezdett a világban a reménytelen, fullasztó sötétség. Amikor 84 évvel később elment, az Engesztelés Napjának hajnalán, újra nő. Születése napján lassacskán egy hete érvényben voltak a nürnbergi törvények és ez az ő személyes létezését is kérdésessé tette. Halála napján a török csapatok elindultak a védtelen, hősiesen harcoló kurdok ellen és a világ újra végignézi majd ugyanazt, ahogy végignézte mindig és mindig végig is fogja nézni. Volt-e értelme a szeretetet tanulnia és tanítania Vekerdy Tamásnak egész életében?
Vekerdy jól megalapozott ismeretek birtokában és végtelen személyes hitellel hirdette azt, amit mindannyian jól tudunk, ha meghalljuk a jobbik énünk szavát. Hogy a gyerekeink feladata nem az, hogy jobbnak bizonyuljanak a többi gyerekeknél, versenyezzenek életidegen helyzetekben, megtanuljanak engedelmeskedni, magolni, számot adni, viselkedni, kesztyűbe dudálni, hanem egyszerűen az, hogy gyerekek legyenek. Ahogy a felnőttek dolga sem az tulajdonképpen, hogy lenyomják, legyőzzék, a piacról kiszorítsák, lebombázzák, agyonlőjék egymást a korábban megszerzett tudásuk segítségével, hanem hogy jól érezzék magukat együtt, amennyire lehet ezen a világon. Mert lehetne éppen.
Azon gondolkozott egész életében, hogyan lehetne megóvni mindennek ellenére a gyerekkort, legalább a gyerekkort a drilltől és az agressziótól, a formálódó személyiség tönkretételétől. Hogyan lehet legalább az ártatlanság idejére megmaradhatnunk önmagunknak. Hogy legyen mód nem mindent rögtön a legelején tönkretenni.
Társadalomkritikus volt és elviselhetetlennek találta meglévő, nyomorító intézményeinket. Fohász volt, ironikusan szelíd, megengedő és csak a vége felé egyre kétségbeesettebb fohász szakmai élete a szabadságoz: szép szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat – lányodat. Felesleges, mert meg nem hallgatott fohász.
Az intézményekbe nem talált utat a szava, a Waldorf-oktatáson túl. De a lelkekbe azért utat talált. Szívesen hallgattuk, nagyon szerettük, és ha amolyan idealistának tartottuk is, tudtuk mind a lelkünk mélyén, hogy igaza van. Csak még nem hisszük el, hogy lehetne kevésbé agresszív világban is élni. Hogy ami van, nem természetes és nem örök. Nehéz elhinni. Ő hitte, hogy végül József Attilának lesz igaza, majd a szabadság békessége is eljön, finomul a kín, s minket is elfelednek végre lugasok csendes árnyain.
Sajnos és szerencsére még nagyon sokáig nem felejtjük majd el Vekerdy Tamást. Földi porhüvelye nyugodjék békében, lelke fonassék be az élet kötelékébe.
