Mazsihisz elnök: 80 éve ezekben a napokban már hatodik hete teljes erővel folyt a vidéki zsidóság deportálása

2024. Június 30. / 19:06


Mazsihisz elnök: 80 éve ezekben a napokban már hatodik hete teljes erővel folyt a vidéki zsidóság deportálása

Nyolcvan éve ürítették ki a veszprémi gettókat és hurcolták el a zsidó származású ártatlan embereket a haláltáborokba, ahonnan csak töredékük érkezett haza. A XX. század legtragikusabb eseményére vasárnap délelőtt emlékeztek Veszprémben, az egykori „zsidó udvar” bejáratánál található holokauszt emlékműnél. A mai kockaépület egykor, az átalakítása előtt a polgárosodó veszprémi zsidóság szellemi és vallási központja volt. Itt egészen a 30-as évekig, az első zsidótörvényekig aktívan formálták, gyarapították ők is Veszprém kulturális életét, majd jött a gettók korszaka, 1944. június 19-én pedig azokat kiürítve ezer zsidót hurcoltak el Auschwitz-ba, ahonnan alig néhány százan jöttek haza.

A megemlékezésen Veszprém város képviseletében Brányi Mária alpolgármester, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) képviseltében dr. Grósz Andor elnök mondott emlékező beszédet. A kegyeletteljes megemlékezésen számos megemlékező között a Hit Gyülekezetének tagjai is részt vettek, közülük négy fiatal zenés előadásával emelte az esemény rangját. A megemlékezés után a város zsidó temetőjében gyászistentiszteltre került sor dr. Nógrádi Gergely főkántor vezetésével, dr. Verő Tamás főrabbi üzenetét Nógrádi Gergely olvasta fel. 

Dr. Nógrádi Gergely, Dr. Grósz AndorDr. Nógrádi Gergely, Dr. Grósz Andor

Brányi Mária alpolgármester beszédében egy idős zsidó asszony, Kató néni történetét elevenítette fel, akit gyerekként vittek el a haláltáborba, amit csodával határos módon túlélt, majd visszailleszkedett a társadalomba. Csupán a kezére tetovált számsor jelezte egy idő után, hogy valaha megjárta a földi poklot. Amikor kérdezték a tetoválásáról, nem válaszolt, csak annyit mondott, hogy „régen volt.”

Brányi MáriaBrányi Mária

Brányi Mária aláhúzta, hogy a mai kor emberének viszont beszélni kell a szörnyűségekről, emlékezni és emlékeztetni rá az utókort is, hogy soha többé ne történhessen meg hasonló sem.

Nyolcvan évvel ezelőtt, ezekben a napokban már hatodik hete teljes erővel folyt a vidéki zsidóság deportálása. 

Az SS Eichmann kommandó a magyar államapparátus hatékony együttműködésével, a többségi lakosság közönye és egy kisebbség lelkes támogatása mellett 440 ezer embert szállított az auschwitzi haláltáborba. Ebben a sorsban osztozott Veszprém zsidósága is, akiket a deportálások kormányzói leállítása után egy nappal, 1944. július 7-én szállítottak el a sárvári gyűjtőtáborból, hogy néhány napos gyötrelmes utazás után túlessenek egy gyors szelekción, ahonnan legtöbbjük útja egyenesen a gázkamrába vezetett – fogalmazott bestédében dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke.

Az alábbiakban a Mazsihisz elnökének az eseményen elhangzott beszédéből közlünk részletet.

Dr. Grósz AndorDr. Grósz Andor

Nehéz szívvel állok itt Önök előtt, amikor a 80 éve elhurcolt veszprémi mártírjainkra emlékezünk. A megemlékezések szomorúsága, a meggyilkolt ártatlanok hiánya, a soha meg nem ismert rokonaim elvesztése miatt érzett fájdalom végigkísért egész életemben. Emlékszem, amint gyerekkoromban álltam szüleim mellett a Győr-szigeti temetőben lévő piramis előtt és éreztem azt a mély szomorúságot, amely mindegyik jelenlévő, elsősorban a Holokausztot túlélt édesanyáink, édesapáink, rokonaink arcán látszott. Meggyőződésem, hogy mindannyian, akik azokban az években – a háború után született első, második generáció tagjaiként részesei voltunk az akkori megemlékezéseknek ugyanígy éreztünk.

Azóta a megemlékezések sok tekintetben változtak. Egyre kevesebben vannak közöttünk azok, akik valójában megélték az akkori eseményeket. Ránk, a leszármazottaikra hárul az a kötelesség, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk. Mert emlékeznünk és emlékeztetnünk kell mindenkit arra a gyalázatra, ami megtörténhetett e hazában a zsidósággal a 20. század 30-as, 40-es éveiben, aminek következtében 80 éve felmenőinket gettóba kényszerítették s deportálták.

Erre emlékezve jöttünk össze ma, hogy lerójuk kegyeletünket a többszázezer – köztük a mintegy ezer, Veszprémből és környékéről elhurcolt – áldozat emléke előtt. Megemlékezünk róluk, akik még a gettósítás kezdetén is töretlenül hittek abban, hogy velük nem történhet meg az, ami a többi, nácik által megszállt országban sorstársaikkal megtörtént.

A veszprémi közösség deportálása az utolsó fejezete egy hosszú folyamatnak, amelynek első intézkedése két és fél évtizeddel korábban egy ártatlannak tűnő döntés volt a zsidó hallgatók számának korlátozásáról a hazai egyetemeken. Másfél évtizeddel később ezt követte a zsidónak minősített emberek kiszorítása a gazdaságból, oktatásból, államigazgatásból, tudományból, kultúrából, sportból, a vagyonuktól és szabadságuktól történő megfosztásuk, hogy végül az életüket is elvegyék a világtörténelem legszörnyűbb népirtásában.

Semmi sem befolyásolta a gyilkosok kegyetlenségét. 

Nem számított az évszázados virágzó együttélés. Nem számított az 1800-as évek végén a város lakosságának több, mint 13 százalékát kitevő zsidóság hozzájárulása a város polgárosodásához.  Nem számított az első világháborúban, többségükben a magyar királyi 31-es (veszprémi) honvéd gyalogezred katonájaként elesett veszprémi zsidó hősök véráldozata. Nem számított az a rengeteg munka és erőfeszítés, amit a zsidó közösség a város fejlődésének érdekében fejtett ki. Mindent felülírt az elvakult gyűlölet és a mohóság. Mohóság, amellyel el lehetett venni a zsidók vagyonát, házaikat, amellyel el lehetett kobozni a város zsidó tulajdonú boltjait, ipari vállalkozásait.

A Magyar Királyi Belügyminisztérium utasítására júniusban két gettót is kialakítottak a városban, ahova 577 veszprémi és további 437 környékbeli zsidót zsúfoltak össze. Innen Sárvárra, majd július 7-én marhavagonokban Auschwitzba szállították a szerencsétleneket. A haláltáborban nagyrészük a szelekciót követően minden adminisztráció nélkül egyenesen a gázkamrába került. Az SS nem is regisztrálta őket. „Ők még számok sem voltak.”

Az elhurcoltak közül Veszprémbe alig, ha százan tértek vissza.

Feltételezem, hogy Önök számára, akik ma itt összegyűltek, ezek közismert tények. Nem egy újabb történelemórára jöttek össze. Mégis, meg kell említeni ezeket a tényeket, amikor a vészkorszakról beszélünk. A holokausztban ugyanis nem „csupán” több százezer élet veszett oda, a vészkorszak tragédiája nemcsak az ő haláluk, nemcsak a szeretteik elvesztése miatt megnyomorított életű túlélők szenvedése, nemcsak a mérhetetlen fájdalom generációkon keresztül öröklődő rémülete. A holokauszt tragédiája az emberéletekre alapozott jövő, gyarapodás, virágzás elvesztése is. A hiány, amit a soá okozott és okoz ma is a magyarságnak, máig is érezhető, nem számszerűsíthető, felmérhetetlen. Hiszen hogyan lehetne megszámolni, hogy mennyi mindent, hány anyát és nagyanyát, hány apát és nagyapát, hány munkást és parasztot, hány tanítót, hány alkotó művészt, mérnököt, orvost, Nobel-díjas tudóst veszített Magyarország, melynek akkori politikai elitje és bürokratikus gépezete gyermekeket és életerős embereket küldött a pusztulásba?

Megsemmisült az a virágzó zsidó vallási élet is, amely oly gazdaggá tette a Kárpát-medencei zsidó szellemiséget. Odalettek a különböző zsidó vallási irányzatok képviselői, kiürültek és eltűntek az iskoláink, intézményeink, némaságba burkolództak a zsinagógáink, és azokban az utcákban, ahol korábban az emberi élet ezernyi zsivajgó hangja töltötte meg a levegőt, ott már csak a csend honolt. Ott, ahol hajdan zsinagógák százait töltötték meg a hívek, a vidéki Magyarországon, alig maradt közösség, amely egy imát elmondhatna az áldozatokért, és a több száz zsinagóga többségét téglánkként hordták szét mohó kezek. Vagy építették át felismerhetetlenre, mint ahogyan ez itt, Veszprémben is megtörtént, ahol ez a kapu az egyetlen megmaradt darabja az egykori "Izraelita udvarnak", itt állt kétemeletes iskola és a rabbilakás is.

Erre, az egész országot sújtó tragédiára is gondolnunk kell ma, amikor a veszprémi mártírok emléke előtt rójuk le kegyeletünket. De nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik az egész aljasságot végrehajtották, a nácik elvetemült hazai kiszolgálóikról. Még akkor sem, ha 80 év elteltével már nincsenek itt azok, akik a tömeggyilkosságokat elkövették, egyetlen ma élő magyar sem felelős ősei tetteiért. Szeretném, ha eljönne az a pillanat, amikor az elkövetők leszármazottai előlépnének, színt vallanak és elítélnék felmenőik tetteit. Ez is hozzájárulna ahhoz, hogy a rémségek soha, semmilyen körülmények között se ismétlődhessenek meg.

Az egész magyar nemzet, minden ma élő veszprémi is felelős azért, hogy tanuljon a történelmünkből, hogy felismerje milyen erők, milyen lépések indították el és vittek végig a tragédiába torkolló úton. Különösen fontos ez ma, amikor látjuk, hogy ismét magasra csapott a zsidóellenesség lángja. Félő, hogy ha a zsidók és nem zsidók nem fognak össze a gyűlölet megfékezésére, akkor újra lángba borulhat nemcsak a zsidó élet, hanem az egész civilizációnk is. Most kell megmutatni, hogy a valóságban mennyit ér az a jól hangzó kifejezés, miszerint: Soha többé. A társadalomnak most, az antiszemitizmus erősödése idején kell bebizonyítania, hogy tudja, mit kell tennie az ártatlanok méltóságának és életének megvédéséért. Most kell bebizonyítania mindenkinek, hogy nem habozik megtenni minden szükségest a kirekesztés és az antiszemitizmus ellen. Ezt kell felismernie minden felelősen gondolkodó embernek.

Tisztelt Emlékezők!

A pusztulás mellett be kell mutatnunk az életet, a zsidó élet, a zsidó hagyományok és kultúra minden gazdagságát. Tudatosítanunk kell a helyi zsidó közösségek sokféleségét, lokális társadalmi begyökerezettségét, a közösen létrehozott városképi és kulturális örökséget. Az áldozatok és a túlélők leszármazottjaiként kötelességünk zsidóként megmaradni, 80 év után is tovább vinni az elődök által felépített helyi világból mindazt, ami tovább vihető és magyarországi értékként felmutatható a következő nemzedékeknek. Az ősök alkotásai itt körülöttünk, szerte az országban és Veszprémben is, az épített emlékek és a Szél utcai temető évszázados sírjai adják mindennek a történelmi mélységét, mutatják a közösségünk történelmi begyökerezettségét. 

Felhasznált forrás: vehir.hu

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
A magyar holokauszt saját emlékek alapján
Hírek, lapszemle
Ez lehetett az a sáska, amelyet az ókorban fogyasztottak