Ma volna 91 éves Réz Pál, a Holmi legendás főszerkesztője

2021. Július 25. / 12:04


Ma volna 91 éves Réz Pál, a Holmi legendás főszerkesztője

Réz Pál Széchenyi-díjas irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő, kritikus, a legendás Holmi folyóirat nem kevésbé legendás alapító főszerkesztője ma ünnepelné 91. születésnapját. A kortárs magyar irodalom kimagasló alakja 86 éves korában, 2016-ban hunyt el. 


Réz Pál 1930. július 25-én született Aradon magyar zsidó családban: édesapja Raffy Ádám orvos és író volt, míg testvére, Réz Ádám ismert műfordító lett. 1944-ben családjával együtt a nagyváradi gettóba hurcolták, ahonnan megszöktek és egy román internálótáborban élték át a vészkorszakot. 

Ráz Pál a világháború után, 17 évesen került Budapestre, egyetemi tanulmányait magyar–francia szakon végezte. Még egyetemistaként, 1951-ben lett a Szépirodalmi Könyvkiadó munkatársa, ahol egészen 1990-ig dolgozott szerkesztőként. A magyar irodalom olyan klasszikusaival került szoros kapcsolatba, mint Déry Tibor, Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Ottlik Géza, Petri György, Szabó Lőrinc, Tamási Áron vagy Weöres Sándor.

Hatalmas életművet hagyott hátra: sajtó alá rendezte többek között Kosztolányi Dezső, Déry Tibor, Ottlik Géza, Örkény István, Vas István, Tersánszky Józsi Jenő műveit, írt monográfiát Voltaire-ről, Apollinaire-ről, Szomory Dezsőről. 1988-ban József Attila-díjat kapott, háromszor lett az Európa Könyvkiadó Nívódíjasa, 1996-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2004-ben Széchenyi-díjas, 2008-ban pedig Prima díjas lett. 

Író- és szerkesztőbarátaival 1989-ben alapította meg a Holmit, amely az ezredforduló egyik legjelentősebb irodalmi folyóiratává vált. Réz Pál olyannyira elválaszthatatlan volt a laptól, hogy miután betegsége miatt már nem tudta ellátni szerkesztői teendőit, a szerkesztők 2014-ben inkább megszüntették a folyóiratot, mert nem találtak méltó utódot a helyére.

A saját életéről szól a Bokáig pezsgőben című munka, amely 2015-ben jelent meg a Magvető Kiadó Tények és Tanúk sorozatának első köteteként.

Fakadjon áldás emlékéből!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Mit kínál a Gólem Színház áprilisra?
2024. Április 02. / 10:03

Mit kínál a Gólem Színház áprilisra?