Ma 10 éve halt meg Zwack Péter

2022. Augusztus 05. / 10:43


Ma 10 éve halt meg Zwack Péter

Az Unicum-gyáros dinasztia sarjaként 1927-ben Budapesten született Zwack Péter üzletember, Magyarország egykori washingtoni nagykövete, Budapest díszpolgára éppen tíz évvel ezelőtt, 2012. augusztus 5-én hunyt el az olaszországi Venturinában. A 85 éves korában meghalt üzletember-diplomata egyenes ági leszármazottja volt annak a csehországi születésű Jozef Zwack zsidó szeszgyárosnak, aki az 1840-es években alapított likőrüzemet Pesten, a mai Erzsébet téren. 

A híres magyar likőrt, az Unikumot annak a Zwack családnak köszönhetjük, amelynek egyik tagja, Jozef Zwack 1821-ben született Csehországban, ám – az unikumot kedvelő utókor szerencséjére – már fiatalon úgy döntött, hogy Pesten tanulja ki a szeszgyártás fortélyait. Az 1840-es években Pestre kerülve Zwack József lett belőle, s mivel azokban az években a likőrök igen népszerűek voltak a pesti ifjúság körében, így a Pilvax kávéházban is, könnyen meglehet, hogy a márciusi ifjak a Pilvaxban összegyűlve talán Zwack József italaiból is fogyasztottak. Ha így volt, arra legyünk büszkék – miképpen Zwack Péter is büszke volt dédapjára és az egész családjára.

295778341_2106634336172163_1278898609111426866_n.jpgZwack Péter (Fotó: Unikum Ház/Facebook)

Habár a mindkét ágon zsidó származású Zwack Péter már katolikus nevelétst kapott, sőt, még cserkész is volt a Horthy-rendszerben, a származása kis híján az életébe került: 17 évesen a vészkorszakban a svéd követség menlevele mentette meg az életét. A híres likőr receptjét szigorúan őrző család a világháború után újra akarta indítani a termelést, ám a Horthy-rendszer és a Szálasi nevével fémjelzett terror után újabb diktatúra következett: a kommunisták államosították a nagy nevű céget, így odalett a vagyon. 

Nem csoda, hogy a fiatal Zwack Péter megfogadja az édesapja, Zwack János (1893-1976) tanácsát, s amint lehetett, elhagyta az országot. Olaszországba emigrált, majd onnan az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol közgazdasági diplomát szerzett, és – folytatva a családi tradíciót – 1954-ben, mindössze 27 évesen már egy chicagói borimportőr cég társtulajdonosa volt. 

De Zwack Péter a családjának oly sok személyes tragédiát okozó Magyarországot nem temette el a szívében: az Egyesült Államokból követte nyomon az 1956-os forradalom eseményeit, amelynek leverése után létrehozott egy segélyszervezetet a menekültek javára, hiszen ha valaki, akkor ő – magyarként, zsidóként és emigránsként – átérezte az életüket felnőttként újrakezdeni kénytelen tömegek félelmeit, a hazájukat kényszerűen elhagyók magányával. 

Amerikából 1970-ben települ vissza Európába, méghozzá az általa oly szeretett Olaszországba, majd a rendszerváltáskor, azaz az első adandó alkalommal hazajött Budapestre, és hozta magával a valódi unikumot és annak titkos receptjét. Visszaszerezte a családi céget, neki köszönhetjük hát, hogy az igazi unikumot élvezhetjük, nem pedig azt a fura likőrt, amelyet a Kádár-korszakban hamisítottak. 

Sok kultúrában otthonos emigránsként segíteni akart a harmadik magyar köztársaságnak, így rövid ideig Magyarország washingtoni nagyköveteként szolgálta a szülőhazáját, és a magyar parlamentbe is bekerült az SZDSZ és a Fidesz együttes támogatásával.

Zwack Péter tíz évvel ezelőtt, 2012. augusztus 5-én hunyt el, a család üzleti örökségét gyermekei viszik tovább, míg a többit, vagyis a Zwack család által a legfontosabb értékeknek tekintett szorgalom és tehetség megbecsülését viszont mindannyian tekinthetjük saját hagyatékunknak.

(Címlapkép: Kovács Tamás/MTI)

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek