Schőner Alfréd: Az utolsó a legnagyobbak között – Búcsú Tóth Emiltől

2017. Január 30. / 22:56


Schőner Alfréd: Az utolsó a legnagyobbak között – Búcsú Tóth Emiltől

Dr. Schőner Alfréd főrabbi, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektora búcsúzik az 1942. május 20-án született Tóth Emil főkántortól, a Rabbiképző és több más zsinagóga kántorától, a Goldmark kórus tagjától. A főkántortól, január 31. (kedden), 13:00 órakor veszünk végső búcsút a Kozma utcai zsidó temetőben, a rabbik IV/A parcellájánál. A gyászbeszédet Darvas István és Deutsch Péter rabbik mondják el, míg a kántori tisztséget a nagy előd búcsúztatásán Fekete László főkántor látja el.


tothemil_bucsu.jpg
Fotó: Szentgyörgyi Ákos

Schőner Alfréd: EMIL


Szinte trópusi melegben gyalogoltunk haza az újlaki, ismertebb nevén Frankel Leó utcai zsinagógából, egy sábesz délelőtt talán a '70-es évek utolsó harmadában.

Emillel beszélgettünk. Regélt az életéről, a sokéves németországi-svájci pincéri munkájáról, amelyet egyáltalán nem szeretett, de a séf hivatását magáénak érezte. Az valami! – mondta, mert akkor alkotni lehet, improvizálni, a gasztronómián keresztül az érzelmekre hatni.

Legjobban az éneklés vonzotta. Elképesztő zenei adottságai voltak, igazi őstehetség, a hangjának szépségét nem mesterek, hanem a természet formálta. Őserő, magabiztosság, s optimizmus csendült ki a tenore drammatico hangjaiból.

Csábítottam a budai zsinagógába, bíztattam, kérleltem, s azzal érveltem, hogy a nagy Sirota helyén énekelhet.

De Ő tántoríthatatlan volt.

Egy hely, a Rabbiképző gyöngyház zsinagógája, és két személy. A legnagyobb magyar 20. századi rabbik és tudósok egyike Scheiber Sándor. Ės az Ő örök ideálja, majd felfedezője, a legelegánsabban éneklő magyar kántor, az operaénekesi babérokkal is ékeskedő csodálatos megjelenésű és Székely Mihály mélységeit idéző búgó hangú kántor. Valamennyiünk mentora és kedves irányítója, a kezével és tekintetével egyaránt simogató Feleki Rezső egyénisége vonzotta.

Csábítottam Budára, de hiába. A József kőrútra ment, és ott is maradt kántorként, majd főkántorként az elmúlt sábeszig, amikor már gyengülő hangján, de még gyönyörűen recitálta a Leho Dajdi varázslatos szövegét és dallamát.

Likrász Sábosz löhu vönélho – A Szombat elé gyertek, mert az az áldások forrása... Emil az áldást osztók, az áldást mondók, a fohász forgácsolók forrása volt.

Az utolsó a legnagyobbak között.


A kántor művészetre, vagy, ha úgy tetszik a kántor mesterségre fiatalságunk legnagyobb zenei pedagógusa, a zseniális tehetségű, különleges felkészültségű, áldott lelkű ember, Ádám Emil tanította. Az egyébként kicsit konfúzus Emil áhítattal szívta magába Emil bácsi szavait, magyarázatait, szövegértelmezését és mindenek előtt az imakönyv szövegének szent üzenetét.

Emil bácsi mindig azt mondta neki és a többi kántorjelöltnek: „Soha ne feledjétek a mondatot, amely előttetek vibrál az előimádkozói pulpitus magasságában: dá lifnéj mi áto ajméd.”- Azaz, tudd, hogy ki előtt állsz, hogy imádságoddal az emberek lelkét kötöd össze, melyek becsatornázódnak az isteni glória vonzáskörébe.

Az ima minden érzelmet árasztani képes. Sírást, fájdalmat, gyászt, emlékezést, örömöt, boldogulást, reményt, sugárzást, az összetartozás érzetét. S Emil mindezt megértette. Tanult Adam Emiltől, és tanult Rezső bácsitól, a nagy mesterek késői leszármazottaitól.

Kilenc évvel ezelőtt együtt voltunk auschwitzi kegyeleti úton. Közben csoportunk Krakkóban állt meg, s bemehettünk a 16. század legnagyobb kodifikátorának, a REMÁ-nak templomába. Középen a varázslatos szépségű, művészi ihletettséget sugárzó tóraolvasó-asztal, s elöl a kicsinyke blemer, az előimádkozói pulpitus, amely egy lépcsőnyivel alacsonyabban van, mint az aljzat szintje, azért, hogy teatralizálja a zsoltár mondatát: „mimámákim köroszihó háSém” – A mélységből kiáltunk hozzád Örökkévaló Istenünk.

Ott akartunk fohászkodni REMÁ templomában, az imával és könnyekkel megszentelt helyen, de nem volt minjen, nem volt 10 férfi. S akkor a szent megszállottak elszántságával Emil kirohant REMÁ zsinagógája elé, és érces, gyönyörű tenor hangján az emberekkel teli tér felé azt harsogta: „Minche… minche....Gyertek imadkozni.”

S mintegy varázsszóra sok-sok irányból jöttek emberek, s Emil odaállt, „beleállt” az előimádkozói pulpitus mélyedésébe, és az immár teli kis zsinagóga előtt sztentori hangon énekelte: „mimámákim köroszihó háSém.” – A mélységből kiálltok hozzád Örökkévaló.

Majd Ásrét mondtunk, s közösen kádist, a világ egyik legnagyobb, de elpusztított közösségének, a krakkói zsidóság emlékére.

Évtizedeken keresztül koncertek sztárja volt. A Goldmark Kórus lebilincselő hangú és celeb maníroktól sem mentes énekes zsenije. Csupa humor, megannyi kedvesség, felejthetetlen udvariasság volt jellemzője. Amit kevesen tudtak, kiválóan beszélt németül, franciául, angolul, jiddisül és egy kicsikét héberül.

Majd úgy hozta az élet, hogy tíz évig egy zsinagógában dávenolhattunk, a híres, s egykoron történelmi missziót is teljesítő Rabbiképző templomában. Piciny kis imahely, melynek egyik oldalát a kegyelet áhítatát hirdető márványtáblák, a másik oldalát Magyarországon szinte egyedülállóan ezennyi színben pompázó színes ablaküvegek borítják. Itt imádkozott Emil, itt volt főkántor, sőt sliách cibur több évtizeden keresztül. Alázattal, fájdalmat nem ismerve, meggyőződéses hittel dávenolt sábeszkor és ünnepen.

Azon kevés magyarországi kántorok egyike, aki minden reggel járt zsinagógába. Lelki szükséglete és egyben önkifejezés eszköze volt az ima. Öntudatos zsidóként ott látom magam előtt a pár évvel ezelőtti tüntetésen az iráni követség előtt, ahol büszkén fogta és lengette magasra Izrael zászlaját. A nemzeti szimbólum és a kántorművészet szimbiózisa volt ez a pillanat.

Persze mesélhetnék még tovább vidéki legációkról, külföldi utakról, családjáról és a Mercsóról, az Ő kedves, öreg, de hűséges autójáról, a Mercédeszről. De nem teszem, mert hív a téli naplemente, s közeledik a mincha elmondásának ideje. Amikor említem az esti imádságban „sajmér háSém esz kol ajhávov” – „Őrzi az Örökkévaló azokat, akik Őt annyira szeretik.”

A Mindenható Isten az örök életben is őrizzen Téged, drága barátunk, Tóth Emil, egy igazi kántor a 20-21. század sivatagában.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek