Negyven éves a Goldmark-kórus

Schőner Alfréd

1967-et írtuk. A Rabbiképző zsúfolásig teli zsinagógájában a „mizrách” üléses első sorában a korszak egyik legnagyobb zsidó egyénisége Scheiber Sándor ült. Szemüvegét homlokára-fejére húzva áhítattal merült az előtte lévő könyvre.

A szidurból Isten felé szárnyalt fohásza, az előtte lévő naprakész zsidó irodalomból az istentiszteletet követő kidusra készült. Akkor már rekedtes hangján, ha megszólalt, áhítattal telítődött körülötte az ódon levegő.

Mellette az intézet igazgatóhelyettese, a 20. századi magyarországi polgári filozófiatörténet egyik legnagyobb alakja, az akkori idők meg nem értett tudósa, a legendás hírű tudományos értékeket magába foglaló IMIT évkönyv egyik legtekintélyesebb főszerkesztője, Szemere Samu ült. Derűs tekintete mindig a frigyszekrény irányába szegeződött, és szinte alig látszott rajta, hogy a Soá éveiben a legdrágábbat, egyetlen fiát is elveszítette.

Richtmann Mózes ült a harmadik helyen, a Dohány utcai zsinagóga egykori másodrabbija, a meg nem értett lángész, a mephistói mosolyba burkolódzó, szentéletű ember. A neológ zsidóság különböző színárnyalataiba hajló manírjait az Akácfa utca 22. szám alatti ortodox zsinagóga ódon falai között, a pislákoló félhomályban, az akkor már öregedő ortodox zsidók társaságában a lelke mélyéről mindig feltörő kávóne-val, áhítattal oldotta fel.

Dr. Csillag a híres szemész ült mellette, aki nem csak orvosként, hanem a magyar orvostudományban betöltött szerepével is kivívta helyét a legnagyobbak között. Fontosnak érezte, hogy kutatómunkájának egyik témája a Magyarországon egykoron élt zsidó szemészek életrajzának megírása legyen. Hadd ne mondjam tovább, kik ültek még mellettük, mögöttük.

Mégis megemlítenék valakit, Feleki Rezsőt! Szárnyaló bariton hangja, a klasszikus és a cházánut zeneművészetben való jártassága, szálfa termete, fiatalokat megszégyenítő huncut mosolya, briliáns humora s a hallgatókat jó szóval simogató kedvessége mindannyiunk Rezső bácsijává avatta őt.

goldmarkk__rus.JPG
Goldmark-kórus 40. jubileumi koncert (2010. március 7.), Régi Zeneakadémia (Strausz Éva felvétele)

A „mizrách” ülés másik oldalán a rabbijelöltek foglaltak helyet, akik, később a zsidó hitélet domináns egyéniségei lettek.

Az első helyen S. T. Ült. Ő Kassáról érkezett a Szemináriumba. Amikor 69-ben „a testvéri országok csapatai” megszállták Prágát, úgy érezte nincs többé ott helye. Illegális úton Angliába szökött, és ott folytatta tanulmányait, Londonban avatták rabbivá, később ügyvédi diplomát is szerzett. Most ismét Budapesten tanult, ugyanabban az épületben, mint ’69 előtt, az OR-ZSE Doktoriskoláján, hogy Phd-t szerezzen, zsidó vallástudományból. Doktori szigorlatait, kitűnő eredménnyel abszolválta. A közeljövőben várható doktori védése…

Mellette G. T. Ült, akit mi egymás között csak Mechelének szólítottunk, pozsonyi, vallásos szülők gyermeke. 69-ben neki is elege lett mindenből. Ő is megszökött, Izraelbe hazaérkezett. Nem sokkal később bevonult katonának, pár évvel ezelőtt ezredesként szerelt le. Jelenleg korkedvezményes nyugdíjas, másodállásban Ramat- Gan-i mérnök. Büszke rabbiszemináriumi éveire…

M. D. Ült mellette. Ő Prágából érkezett hozzánk. Csendes halk szavú jó modorú, különlegesen érzékeny egyéniség. Itt tanult meg magyarul. Egyébként több nyelven is beszélt. Jelenleg Erecben középiskolásokat tanít, igaz „nem középiskolás fokon”, hanem annál sokkal magasabban. A prágai Károly Egyetem doktorandusa. O tempora! O mores!

A tragikus sorsú Berlinből érkezett Wilfried Fink (z''l) ült mellette. Kelet-Németország rabbija akart lenni. A sors a történelem és talán a politika különleges fintora, hogy önkezével vetett véget életének. Ma is őrzöm drága emlékét.

Balla Imre (z''l) ült mellette. Lipótvárosi fiú. Kitűnően érettségizett, az édesanyja mélyen vallásos személyiség, aki kezdetektől fogva rabbi pályára szánta. Kitűnt különös tehetségével, szónoki készségével, a zsidó tudomány iránti alázatával. A 70-es években alijázott, majd néhány hónapi izraeli tartózkodás után visszaérkezett Budapestre, itt fejezte be rabbitanulmányait, szerezte meg bölcsészdoktori címét, majd Kanadába vándorolt. Az egyik kisebb, majd később nagyobb konzervatív közösség vallási vezetője lett. Magasságokba szárnyaló tehetségének egy tragikus kór vetett véget. Két felnőtt fia gyászolja.

Silber Iván ült mellette (z''l). Hozzáfogható tehetséges ember kevés tanult a szemináriumban. Amíg a többieknek hatalmas áldozatot jelentett a tanulás, számára mindig szinte játszi könnyedséggel ment. Tóra, Talmud, filozófia, történelem, mind-mind szinte a kisujjában volt. Azóta sem hallottam senkit úgy Tórát olvasni, mint őt. Már nem avathatták rabbivá, alig volt harminc esztendős volt, amikor visszaadta lelkét Teremtőjének…

Mellette Zucker István (z''l) ült, a szekszárdi fiú. Hatalmas szorgalom, mély hivatástudat, és szinte megmagyarázhatatlan megszállottság vezette. Éjt nappallá téve tanult. Szegeden ő volt az utódom. Amikor idősebb fiának „kvaterja” lehettem beszédemben arról szóltam milyen nagy jövő áll előtte. Pár esztendővel később őt is eltiporta a gyilkos kór…

L. Gy. ült mellettük. Pesti fiú, szinte csecsemőként élte át a Soát. Testvérével együtt árvaházi gyerekek. Őt is Scheiber vette védőszárnyai alá. Közvetlen, konvenció mentes, mindig vidám természetével hívta fel magára a figyelmet. Nevéhez fűződik a Magyar Zsidó Levéltár megszervezése. Gyűjtő munkával, lelkesedéssel és érdeklődéssel alapozta meg a magyarországi zsidó kutatás egyik későbbi fellegvárát. Ma, a kanadai magyar-ajkú zsidók egyik vezető személyisége.

Be. I. Zseniális humorú, harsány, életvidám, mindig jókedvű fiatalember, aki gondolatait meggyőződését, világlátását soha nem rejtette véka alá. Izrael egyik védelmi háborújában a szószékről azt „merte mondani” hogy Izrael önvédelmi harcot folytat. Nem sokkal később letartóztatták, hosszú- hosszú hónapokat szenvedett érdemtelenül és méltatlanul a börtönben. A több évtizeddel később jött rehabilitáció legfeljebb néha némi gyógyír az egykori fájdalmakra. Jelenleg az OR-ZSE egyik legmegbecsültebb tanára, adjunktusi rangban.

S még egy szót valakiről. Ő Berger István (z''l), akit csak Csulóként ismertek. Nyelvzseni, pedagógus vénával megáldott kitűnő nyelvész. Szellemessége, műveltsége, bravúros szójátékai valóságos spirituális lebegés volt. Pécsi rabbiként is imádták hívei. Amikor elhunyt –szinte- ezrek gyászolták. Jómagam, ekkor Izraelben nyeltem a könnyeket…

Eddig a mizrách ülés egykori diákjairól szóltam, de nem arról, aki az első sor első helyén ült Ádám Emil. Ő volt mindannyiunk egyik közös példaképe. Emberi kvalitásai, pedagógiai érzéke, a zene irodalmában mutatott jártassága, a világi műveltsége, kedvessége, a cházánut iránti mérhetetlen alázata, végtelen türelme, kórusszervező, teremtő és vezető személyisége tette méltóvá arra, hogy a legnagyobbak, a csillagok között foglaljon helyet. Talán most is onnan a magasságokból néz le ránk.

Szinte nincs Magyarországon olyan ma tevékenykedő kántor, aki ne lett volna az ő tanítványa. Türelemmel, felelősségtudattal, odaadással okította őket. Formálta kántori képességüket és segítette emberi fejlődésüket. Az igazi nagy „szerelem” azonban mindig a kórus volt. A zsinagógakórus, vagy ha úgy tetszik a zsidó kórus. A háború előtti Debrecenben alapította meg tekintélyét, tette ismertté, elismertté nevét a Hajdú megyei városban. Amikor a Rabbiképzőbe hívta Scheiber, közös elhatározás volt egy kórus megalapítása. A Goldmark Kórus, vagy ahogy mindenki ismeri „Ádám Kórus” azóta méltán lett európai hírű.

Talán negyvenen lehettünk a kórus alapításánál. Jómagam is ott fészkelődtem, gyengécske kis hallásommal, s elég színtelen hangommal. De mégis bíztatott. S azt mondta: gyere fiam, énekelj velünk! A közös ének a közös ima sokszor segít. Ilyenkor együtt vagyunk valamennyien szívben, lélekben, érzelemben, dallamban. Mert zenével azt is kifejezheted, amelyhez gyenge, amelyhez kevés az emberi szó.

Azóta negyven esztendő telt el!!!

Néhány évig kizárólag az ő neve, később leányának színes egyénisége és tehetsége fémjelezte a kórust. Megszámlálhatatlan hangverseny és megszámlálható lemezek, CD lemezek sora bizonyítja a kórus értékét és helyét a magyarországi zsidóság zenekultúrájában. Oda is elvitték-elviszik a zsidó kultúra jó hírét, ahol évtizedek óta már nem csendült fel héber szó. Oda is elvitték, elviszik a zsidó zene üzenetét, ahol a zsidóságról csak kakofemisztikus formában hallottak. Oda is elvitték, elviszik a magyar zsidó kultúra, s a magyar zenei kultúra jó hírét ahol a legkevesebbnek is örülni tudtak.

A kórus intézménnyé vált, fogalommá vált. A megújulni, a mindig megújulni kész, mindig megújulni képes magyarországi zsidóság egyik szimbóluma lett. A negyvenedik esztendőn, e különleges évfordulón köszöntjük a kórus egykori és jelenlegi tagjait annak a hitnek a reményében, hogy - az elkövetkezendő évtizedekben is - követei lesznek a magyarországi zsidó kultúrának. Folytatói a régi hagyománynak és megújítói a szívből jövő, a lélek mélyéről táplálkozó ősi forrásnak, az imádságnak.