Mai születésnapos: Szép Ernő, aki a legszebben játszotta az életet

„Az én életem nem élet, csak életet játszik. Az a fa vagyok, kérlek, aki a vízben látszik” – szól egyik legjellemzőbb verse.

Valóban, Szép Ernő nem tartozott önmagához, ehhez a buta és furcsa földi sorshoz, amelyet kimértek neki. Csak úgy véletlenül került épp ide, mint mindannyian, de ő egyedül számot is vetett vele. Látod, kérlek, mondta egy figyelmes kívülálló udvariasságával, amit te komolyan veszel, háború, karrier, világtörténelem, csacsiság, barátom, szóra sem érdemes. Viszont vannak fák a Városligetben, virágzik rajtuk az ákác és lehull, vannak továbbá kedvesen ártatlan leányok és fontoskodó úrfiak és ezek néha egymásba gabalyodnak, ha nem is veszik olyankor észre egymást. Csak akkor, amikor már késő. Ezek az értelmetlenségek érnek valamit, a céltalan véletlen, Isten költészete. Ezek tudatosítják Benned, hogy idegen vagy, jövevény, nincsen itt semmi dolgod, csak figyelni és megbocsátani, ami voltaképpen ugyanaz. Erről beszélt, ha kérdezték néhanapján: Isten végtelen, a Teremtésről szóló hosszúversének szorgalmas magyar fordítója volt, újságíró krónikás, tárcista, „a Szentlélek lovagja”, ahogy Heine mondta.

A zsidóságán is kívül állt (mégiscsak nevetséges, mondotta, hogy ebben a szép és érdekes életben még ezzel is foglalkozni kelljen), de ha ez volt a játékszabályban, hát elfogadta és 70 éven keresztül fegyelmezetten eljátszotta, hiába tudta, hogy igazából ő nem Szép Ernő izraelita „származású” budapesti lakos, regény, vers és drámaíró, hanem egy épp kézre eső fa vízről visszaverődő tükörképe. Azt azonban már végképp nem értette, hogy miért kell ezért idős emberekkel kiabálni, munkaszolgálatba menni, tömeggyilkolni, hogy valaki, mondjuk, zsidó. Hogy hogy lehet így viselkedni, ilyen ostobán és méltatlanul, mindenki szeme láttára. Hát nem szégyellik magukat ezek a nyilas karszalagos fiatalemberek? Sok mindent értett elég jól Szép Ernő, minden fájdalmat és tévedést, minden poétikus hiábavalóságot, de ezt, ezt az egyet igazán nem értette, csak megbocsátani tudta: azt mindig tudott, mert azért végtelenül sajnált minket, mindőnket, és jobb híján elnézte nekünk, hogy azt hisszük, azonosak vagyunk az életünkkel és képtelenek vagyunk játszani.

UFO volt, marslakó, nem tartozott közénk és mégis ő értett minket a legjobban. Türelmes volt, szelíd, mulatságos, pontos és lemondó.

1884 június 30-án született a dualizmus „liberális” korszakának első felében és a rákosista terror éveiben még itt bolyongott közöttünk, már életében elfeledve, végképpen idegenként. Nem volt még egészen 70 éves, amikor 1953-ban meghalt, de olyan volt, mint egy a kihalást legendás szórakozott játékosságában elbliccelő őshüllő, eltévedt polgári kísértet és az az igazság, hogy már nem mindig volt kedve játszani ezt a kedélytelen életet, amit azért, mindent összevéve, senki nem játszott még Szép Ernőnél szebben és hitelesebben Ádám és Éva gyermekei közül.

„Szép Ernő voltam” – mondogatta végén bemutatkozáskor, megelőlegezett búcsúként. Igen, ő volt Szép Ernő, ma 132 éve született, itt élt közöttünk majdnem 70 éven át, mindent megbocsátott és most szépen kipiheni ezt az egész felhajtást a Kozma utcai zsidótemetőben.