Ludwig Zamenhof, a zsidó orvos, aki kitalálta a remény és a béke nyelvét, az eszperantót

A lengyel-balti térségben, a mi tágan értett Közép-Európánkban élt, egy egykor soknemzetiségű világban zsidóként. Ezért talált ki egy olyan nyelvet, amelyen mindannyian megérthetjük egymást. Mintha csak ezen múlna.

Bialystokban született, az egykori Lengyelország hűlt helyén, megtanult „von haus aus” jiddisül és oroszul, nyelvtanár apukája megismertette a némettel és a franciával, az utca megtanított lengyelül, az iskola latinul, görögül és héberül. Csak éppen angolul nem tudott igazán jól megtanulni, nem tudhatta, hogy épp ez lesz majd a világ közös nyelve, hogy ez lenne számára a legfontosabb: az általa kitalált eszperantó szókincsén, nyelvtanán minden nyelve hatását érezni, csak épp az angolét nem.

A nyelvek és etnikumok (oroszok, németek, lengyelek, litvánok, tatárok, zsidók) kavargása és feszültségei már gyermekkorában nyomasztották és kitalálta, hogy új, közös nyelvet ad az embereknek: azt gondolta, hogy ha jobban értik egymás szavát, jobban megértik egymás bajait, szempontjait is. Azok közül a zsidók közül való volt, akik hittek a próféta jövendölésében, hogy eljön majd az idő, amikor a bárányka együtt legel majd az oroszlánnal. Csak egy nyelv kell hozzá, gondolta, egyetlen nyelv, hogy ne legyenek többé háborúk, hogy mindenki szeressen mindenkit. Meghatóan naiv géniusz volt.

Már középiskolásként elkezdte kidolgozni a közös nyelvet, de egyszerűen túl sokat tudott hozzá: a nyelvtan elviselhetetlenül bonyolult lett. Ezt egyszerűsítette annyira később, hogy immár tényleg a lehető legkisebb erőfeszítéssel meg lehetett tanulni.

Nincs még húsz éves, amikorra megalkotja a nyelvet, amely hite szerint gyógyírt jelent majd az emberiség minden bajára. Közben szemorvos lesz, így is segíteni: a szem a lélek tükre és Zamenhof mindkettőnek orvosa. Amikor megjelenteti az új nyelvet, az eszperantót leíró, bemutató könyvét, azt írja a fedlapra szerzői névnek: Doktoro Esperanto, vagyis Doktor Reménykedő: a Remény doktora. Első hívei nevezik magát a nyelvet is reménynek, eszperantónak.

A nyelv terjedni kezd és ha valódi világnyelv nem is lesz belőle, máig élő nemzetközi mozgalommá válik, egy kontinenseken átívelő összeesküvéssé jó emberek, a remény doktorai között és a nyelvnek immár komoly irodalma is van. Ezt Zamenhof doktor is fontosnak tartotta, ő fordította le például a héber Bibliát a nyelvre, amelyet alkotott.

Ő írta meg továbbá a jiddis nyelv első nyelvtanát és a jiddis nyelvű költészetről is készített egy áttekintést és közzétette vallásfilozófiai gondolatait is, amelyeket áldott emlékű misnai bölcseink legnagyobbika, Hillél ihletett. Ő 1917-ben meghalt és a világbéke a huszadik században, mi tagadás, elmaradt. Mindhárom gyermeke a holokauszt áldozatául esett és eltűnt a föld színéről a soknyelvű, soknemzetiségű Közép-Európa is, amelynek színes televényéből az eszperantó kinőhetett. De mégsem egészen ok nélkül reménykedett azért a ma 157 éve született Zamenhof doktor.

Amit alkotott, azt mégis folyton emlékeztet minket, hogy az utolsó szó sohasem a gyilkosoké. A ma még rettegett birodalmak holnapra mind semmivé lesznek, mert egyedül az Ég királysága örök. Hiába volt naiv: ő tudta jól. Legyen áldás az emléke.