Korda György: édesanyám fáját mindig magammal viszem

Hazai és külföldi közéleti személyiségek a napokban 35 darab fát ültettek el a budapesti Szent István Parkban Izrael állam megalapításának 70. évfordulója alkalmából. A MAZSIHISZ által szervezett rendezvényen fát ültetett az egyik legnépszerűbb táncdalénekes, a jövőre 80 éves Korda György, akit ebből az alkalomból kérdeztünk Izraelről és kedves fáiról.

kordagyorgy_int.jpg
Balázs Klári, Korda György és Bálint gazda

Egy előre lekötött fellépése időpontját csúsztatta el, hogy jelen lehessen az ünnepi faültetésen. Miért érezte ennyire fontosnak, hogy feltétlenül itt legyen a többi ünneplővel?

Egyrészt én megtisztelőnek tartottam már magát a puszta felkérést is, elvégre egy állam megalapítását ünnepeljük, és nekem óriási megtiszteltetést jelent, hogy meghívást kaptam erre a szimbolikus aktusra. A faültetés időpontjával éppen azonos időben szervezett koncertet csak egy órával csúsztattam el, de természetesen nem mondtam le, hiszen számomra minden fellépés fontos, a magyar közönség nekem az első. Másrészt pedig azért akartam feltétlenül ott lenni a faültetésen, mert ezáltal úgy érezhetem, mintha a történelem egy kis része volnék. Vagyis ez a kis fa szimbolikus módon állni fog majd akkor is, amikor én már nem leszek.

Ön még csak kilenc éves volt, amikor Izrael állam megalakult. Ennek ellenére akkor követte az eseményeket?

Akkor még gyerek voltam, s alig emlékszem valamire. Viszont egyik kedvenc olvasmányom lett később Leon Uris könyve, az Exodus, ami segített eligazodni ebben a szövevényes történetben. Megtanultam belőle, hogy milyen sokféle szemszögből lehet nézni a történelmi eseményeket, s azt is megértettem, hogy többféle álláspont áll szemben egymással ebben a kérdésben. Az embernek meg kell hallgatnia mások véleményét is, mielőtt önmaga levonja a tanulságot.

Az elmúlt évtizedekben koncertezett Izaelben is?

Hogyne, csak sajnos ehhez szomorú dolgok is tapadnak. Az első magyar kulturális küldöttség tagjaként járt ott Berényi Ottó, Kibédi Ervin és Szegedi Molnár Géza, és utazás közben szegény Géza sajnos megsebesült a bécsi repülőtéren egy merényletben, majd lebénult és meg is halt nagyon fiatalon. A furcsa az volt, hogy az ő utazásuk után napra pontosan egy évvel mentünk Izraelbe ugyanezzel a küldöttséggel, vagyis ugyanúgy ott volt Berényi Ottó, Kibédi Ervin, meg a mi zenészeink, és hát hogy is mondjam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt bennem félelem. Amikor felültünk a repülőgépre, mutattam is a feleségemnek egy hosszú pajeszos férfit, aki nagyon izzadt. Látszott rajta, hogy szerintem ugyanúgy fél, mint mi. Erre föl mi történt a tel-avivi repülőtéren, amikor megérkeztünk? Ez az úr szállt ki elsőnek a gépből. És kiderült róla, hogy pont ő volt az egyik biztonsági ember.

Milyennek látta Izraelt?

Olyan földnek, ahol megelevenedik a történelem. Bejártuk az egész országot Jaffától Jeruzsálemig, mindenütt jártam, s valami egészen csodálatos volt. Varázslatos, hogy a sivatag helyén felépült egy virágzó ország.

Ha már egy faültetési ünnepség apropójából beszélgetünk, hadd kérdezzem meg, hogy az életében van-e, volt-e olyan fa, amelyet különlegesen szeret?

Velencén, ahol korábban laktunk, volt egy nagyon kedves fűzfám. A feleségem, Klárika édesanyjáé volt, aki 95 éves koráig élt. Ő is imádta ezt a fűzfát. A másik kedves növényem az édesanyámhoz kapcsolódik. Drága anyám 28 éve halt meg, és a halála előtt pár évvel kaptam tőle egy kis tuját, amely még mindig megvan. Vagyis ma már több, mint harminc éves. Egy cserépben tartjuk a télikertben, s bárhová utazunk, én viszem magammal, mert olyankor az édesanyám ott van velem.

Kácsor Zsolt