Irodalmi Nobel-díj: örök zsidó esélyesek

2017. Szeptember 28. / 18:06


Irodalmi Nobel-díj: örök zsidó esélyesek

A Nobel-díjak kiosztása a legnagyobb zsidó ünnep az antiszemita vicc szerint, mert akadnak olyan antiszemita viccek is, ha nem is sok, amelyek legalább tényleg elmések. Van három Nobel-díj esélyesünk, akik mind a zsidó irodalom nagy krónikásai, mind megkaphatnák és mégse sikerül nekik: Ámosz Oz, Philip Roth és Nádas Péter. Talán idén.


Philip_Roth.jpg
Philip Roth


A fogadóirodák gyakran jó oddsokkal jegyzik őket, de valamiért nem futottak be eddig. Philip Roth állítólag a politikai korrektség terén jelentkező kihívások miatt nem fogja végül megkapni, nem elég PC hozzá, de tényleg nagyon nagy író. Ámosz Oznál, a modern Izrael legnagyobb elbeszélőjénél, aki baloldali cionista esszéistaként az ország egyfajta nemzetközi lelkiismerete is, ilyen gond sincs, úgyhogy ezúttal, amikor a fogadóirodáknál komoly eséllyel lehet megtenni őt befutónak, talán összejön végre. Ámosz Oz csodálatos életéről és művéről már beszéltünk, tavaly köszöntöttük a születésnapján, a Forward nevű amerikai zsidó újság kritikusának szavaival: „Ami egységesíti és minden mástól megkülönbözteti műveit, az a szenvedő, kereső, zaklatott izraeli lélek vizsgálata. Oz szereplői ugyanúgy folytatják a vándorlást, mintha a letelepedés, a zsidó állam megszületése meg sem történt volna. Vagy éppen azért, mert Izrael egy álomból született és ezért megvalósulását mindig kissé a csalódás hangulata lengi körül, lakói talán mindig megmaradnak az utópia keresőinek”.

amoszoz.jpg
Ámosz Oz


Nádas Péter
a történeteknek a gesztusainkba, a testi működésünkbe beívódott emlékezetét figyeli, Közép-Európa utolsó ötven évének talán legnagyobb írójaként, így válik témájává a zsidóság is és már az Egy családregény végétől kezdve egy sajtós zsidó tapasztalat legmélyebb és legkomolyabb írója is számos egyéb mellett.

Három íróóriás, aki mind nagyon megérdemelnék a legnagyobb irodalmi elismerést, nekünk, persze, az volna a legnagyobb boldogság, ha Nádast ünnepelhetnénk.

n__dasp__ter.jpeg
Nádas Péter


A visszaszámolás mindenesetre elkezdődött, izgulhatunk értük vagy másokért, akik fontosak nekünk, sok olyan zsidó és nem zsidó szerző van rajtuk kívül is, aki méltó a Nobel-díjra.

Önök kinek adnák?

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek