„Az Örökkévaló a Tízparancsolatot egyetlen egy mondatként teremtette meg”

Mazsihisz

Dr. Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének beszéde, amely Békéscsabán 2010.június 27-én megrendezett holocaust megemlékezésen hangzott el.

Itt, a frigyszekrény fölötti kőtáblákon, úgy tűnik, hogy tíz parancsolat tíz különböző mondat, de bölcseink úgy tanítják, hogy egy mondatként teremtették meg. Nem lehet elválasztani azokat egymástól, mert törvények egymástól elválaszthatatlanok.

Akkor, amikor nagyanyáink, dédanyáink generációját megpróbálták elpusztítani, elkezdték szétszedni a törvényt. Először azt mondták: „Nem kell totális, mindenkire egyformán vonatkozó törvény. Elég az, hogy a törvényeknek csak egy része vonatkozik minden emberre. A zsidókra nem kell, hogy vonatkozzék mindegyik, hiszen minek az. Mehetnek iskolába, de egyetemre már jóval kevesebben menjenek, mint ahogy egyébként a tudásuk és tehetségük lehetővé tenné.

Azután eltelt talán két évtized, és arról kezdtek beszélni, hogy nem kell a zsidóknak jog arra, hogy földet vehessenek, hogy vagyont szerezhessenek.

Aztán azt mondták: jelentkezzenek munkaszolgálatra és menjenek védeni a hazát, azonban – bár ők is a haza fiai – ők nem viselhetnek fegyvert, mert nincs annyi joguk, mint a másoknak. Nincs annyi joguk, hogy hősiesen haljanak meg, csak arra van joguk, hogy menjenek ki az aknamezőre, és ott haljanak meg, mint afféle lemészárlásra szánt állatok.

És aztán jött a következő: viseljenek sárga csillagot, és nem lehetett rádiójuk, nem lehetett saját lakhelyük, gettóba kellett menniük.

S végül jött szintén a Tízparancsolatban írt parancs, a ”Ne ölj!” megsértése, amikor azt mondták, hogy a zsidóknak ahhoz sincs joguk, hogy éljenek.

Ezek a lépcsők, Emlékező Gyülekezet, amelyre emlékeznünk kell. Ezek azok a lépcsők, amelyek mutatják, hogyha egyszer valaki veszi a bátorságot, és fölvágja a törvény szövetét, akkor előbb-utóbb elindul egy úton, amely nem tudja, hogy hova vezet.

Persze, akik elkezdték, azok közül nagyon kevesen tudták a húszas-harmincas években, hogy ez az út hova vezet.

Az eszmei vezetők már akkor is tudták, hogy mit akarnak. Az európai – köztük a magyarországi – zsidóság teljes kiirtását! A többiek pedig mentek utánuk, és amikor úgy gondolták, hogy már itt a vége, ki akarnak lépni, ők nem akarnak gyilkosok lenni, akkor már késő volt. Késő volt, és vagy gyilkossá, vagy cinkossá, vagy közömbös emberré váltak, mert nem volt már lehetőségük arra, hogy mást tegyenek.

Azóta sok idő telt el, majd hét évtized. S mit tehet a mai nemzedék? Nem igaz az, hogy aki ma él, az felelős azért, amit a nagyapja tett, hiszen még meg sem született akkor.

Emlékező Gyülekezet!

Atyáink, nagyatyáink bűneit nem lehet meg nem történtté tenni, de a mostani tettek megváltoztathatják a jövőt,

A tegnapi napon olvastuk a zsinagógáinkban Bólok heti szakaszát. A Tórának ezt a részét egy olyan emberről nevezték el, aki a zsidók ősellensége volt, és megbízott egy prófétát, hogy átkozza meg Izraelt. S mégis, ennek az idegen embernek, annak, aki el akarta pusztítani a kiválasztott népet, megőrizték a nevét. Felteszik a bölcsek a kérdést, hogy miért lehet ez így.

Nos azért lehet – mondja az egyik magyarázat – mert ennek a Bóloknak volt a leszármazottja az a Ruth, aki halott férje édesanyjának kedvéért vállalta az éhezést, a nyomort és betért a zsidó vallásra, akinek a dédunokája nem volt más, mint a legnagyobb királyunk Dávid, így késői leszármazottja volt a moabita Bóloknak, az ő cselekedetei olyanok voltak, hogy megtisztították az Izrael ellen támadó Bólok nevét, lemosták a gyalázatot.

Ekként van ez ma is. A mai és a jövő nemzedékek cselekedetei megpróbálhatják megtisztítani a régi nemzedékek emlékezetét.

Ezért különleges az, Hölgyeim és Uraim, hogy ezt a megemlékezést a hitközség és Békéscsaba városa közösen rendezi, és kiemelkedően fontos az, hogy a Polgármester úr személyesen jött ide, hogy kifejezze együttérzését velünk.

Jó példát követ a Polgármester úr, mert kevés hely van Magyarországon, ahol az történt, ami Békéscsabán történt. Kevés olyan iskola van, mint a békéscsabai gimnázium, ahol emléktáblát állítottak a deportált diákoknak, akiket gyerekként elhurcoltak, akik soha nem tértek vissza

A békéscsabai gimnáziumban évek óta van egy tábla, amely azt mutatja, hogy a gimnázium diákjai, vezetői nem úgy gondolkoztak, hogy mi itt maradtunk, a zsidókat elvitték a városunkból, elvitték a tanulókat innen. Ők úgy gondolkoztak, hogy elvittek sok embert közülünk, olyanokat, akik itt laktak, akik itt tanultak, akik velünk egy ívásúak voltak, és egy őrült hatalom meggyilkolta őket, és úgy emlékezünk rájuk, a mártírjainkra ugyanúgy, mint ahogy azokra is emlékeznek, akik hősként haltak meg az első, vagy a második világháborúban.

Emlékező Gyülekezet!

Most, amikor visszaidézzük az elhurcoltak halálát, és szenvedését, akkor csak abban bízhatunk, hogy ez példa lesz mindenkinek. Példa arra, ne induljon el senki a gyűlölet ösvényén, olyan úton, amelyről ma már mindenki tudja hová vezet.