A pozsonyi és győri zsidóság nyomában

2012. Szeptember 23. / 12:11


A pozsonyi és győri zsidóság nyomában

Lőrinczi Enikő / Mazsihisz


2012. szeptember első felében a Frankel Leó utcai zsinagóga szervezésében idén Pozsonyba és Győrbe látogathattunk. A kirándulást jelenlétével megtisztelte Verő Tamás a Frankel Leó utcai zsinagóga rabbija és Tordai Péter a Budai körzet, valamint a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke.



A régészeti leletek igazolják, hogy a zsidók Pozsony területére a római légiókkal együtt érkeztek az I. században. A kedvező életlehetőségek miatt a középkorban a zsidó lakosság száma Pozsonyban egyre növekedett. A mohácsi vész után a zsidó közösség nagyobb részét a városból kikergették. Csak a XVII. század közepén telepedhettek le újra a zsidók a pozsonyi vár aljában, amely a Pállfy család birtokában volt. A vár és a város között létrejött a Zsidó utca. Kiváltságot szereztek, amely szerint kereskedhettek a városban. Rituális fürdőt és két zsinagógát építettek, temetkezési testvérséget alapítottak, iskolát hoztak létre.

Ebben az időszakban alapították a pozsonyi rabbi iskolát is, amely Hátám Szófér rabbi tevékenysége idejében élte fénykorát. 1918 után a zsidók nemzetiségi kisebbségnek lettek elismerve. A második világháború és a háborús Szlovák Állam létezése alatt a zsidóságnak sok fájdalomban és szenvedésben volt része. A Soát túlélő zsidó lakosság sorait emigrációs hullám tovább ritkította.

A kirándulás első megállóhelye pozsonyi csodarabbi, Hátám Szófér (1762–1839) sírjánál volt. A rabbi iskolát alapított, és új alapokra helyezte a Talmud-oktatást. Az általa alapított jesívának folyamatosan ötszáz – magyarországi és külföldi egyaránt – hallgatója volt. Prédikációi, talmudi értekezései és Tórakommentárja mindmáig mértékadónak számítanak. Mauzóleuma 1670 és 1847 között használatos régi zsidó temetőben állott. A Duna parton eltemetett bölcs és tanítványai végső nyughelye 1943-ban veszélybe került. A náci megszállás idején (amikorra a zsidók nagy részét már deportálták az országból) a szlovák főváros vezetése egy új alagút építését kezdeményezte a vár alatt, ezzel a régi temető sorsa a felszámolás lett.

A sírok nagy részét exhumálták, és a relikviákat gondosan áthelyezték az új ortodox temetőbe. A síroknak mindössze egy kis csoportja (huszonhárom sír és negyvenegy sírkő) maradt meg eredeti helyén. A területet a második világháború után feltöltötték, a sírokat a várhegy alatti alagút dunai kijáratánál a föld alá süllyesztették. Az alagútba bevezették a villamost, amelyek az imádkozók feje felett robogtak el percenként. 2000 és 2002 között a Pozsonyi Zsidó Hitközség és számos ortodox szervezet kezdeményezésére lehetőség nyílt a sínek áthelyezésére és egy új mauzóleum megtervezésére, amely természetes fényt kap.

A sírok megtekintése után a pozsonyi zsinagógához mentünk. A Heyduk utcában található épület Pozsony egyetlen fennmarad zsinagógája 1923 és 1926 között épült. A zsinagóga építészeti megoldása figyelembe veszi az ortodox judaizmus követelményeit. A nők és a férfiak ülőhelye külön van választva, és a kovácsolt vas bima a fő imaházban található. dr. Maros Borsky-tól, a Szlovák Zsidó Örökség Központ vezetőjétől alapos és kimerítő tájékoztatást kaptunk a szlovákiai és azon belül a pozsonyi zsidóság jelenéről és múltjáról. (Külön köszönet Paszternák Tominak a tolmácsolásáért.)

2012 nyarán „A pozsonyi zsidóság és kulturális öröksége” címmel állandó tárlat nyílt a zsinagóga egykori női galériájában és a lépcsőházában. Az állandó kiállítás létrehozását a pozsonyi zsidó hitközség kezdeményezte, annak összeállítását többévi munka előzte meg. A kiállított tárgyak jelentős része a budapesti születésű Bárkány Jenő (1885-1967) műépítésztől származik, aki elsőként alapított zsidó múzeumot – ez Eperjesen működött 1928-tól 1939-ig – a jelenlegi Szlovákia területén. Bárkány Jenő a második világháborút követően is folytatta gyűjteménye bővítését, abból a régi zsinagógában szeretett volna múzeumot nyitni. Mivel azonban a zsinagógát az 1960-as években lebontották az épülő Új híd miatt, ez nem történhetett meg, így a gyűjteményt évtizedekig a Szlovák Nemzeti Múzeum raktáraiban őrizték, egészen 2002-ig amikor visszaszolgáltatták a pozsonyi zsidó hitközségnek.

Az ebédet a pozsonyi hitközség épületében fogyasztottuk el. Ebéd után egy újabb kiadós séta várt ránk, helyi idegenvezetővel fedeztük fel Pozsony történelmi óvárosát. Láthattuk a magyar főúri palotákat (Zichy-palota, Pállfy-palota, Keglevich-palota). A Mihály-kaput, amely nevét a rég lerombolt Szent Mihály templomról és a kapu előtt lévő településről kapta. A Mihály-kapu az egyetlen fennmaradt kapu a négy közül, melyeken hajdan a középkori városba lehetett jutni. A Prímás palotát, amit Batthyány József bíboros és esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása építtetett. Az épület érdekessége, hogy Tükörtermében írta alá 1805-ben az austerlitzi csata után a pozsonyi békét Napóleon.

A Roland szökőkutat, amelyet 1572-ben építettek – egyrészt a szomjúság oltására, másrészt tűzoltásra –, mivel II. Miksa király megkoronázásakor tűz ütött ki a városban. A Szent Márton székesegyházat, ami Pozsony legnagyobb, legrégibb és legdíszesebb temploma. 1563 és 1830 között a magyar királyok koronázó temploma volt. Az itt megkoronázott tizenegy király között volt Mária Terézia is. A templom magas tornyát a szent korona aranyozott mása díszíti. A sétánk végén a Zsidó utcánál megtekinthettük az 1969-ban lebontott régi zsinagóga makettjét.

Pozsonyban a hatvanas években teljesen megváltozott az egykori óváros arculata. Történelmi épületek tucatjait rombolták le, többek között a rakparton és az egykori zsidó negyedben. Ha Pozsony látnivalóiról beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül Schöne Náci azaz Lamár Ignác alakja mellett. Lamár Ignác (1897-1967) Pozsony régi vágású, elegáns figurája volt, aki állítólag egy szerelmi bánattól megbolondult. Amikor elindult megszokott sétájára a városban, nem lehetett őt nem észrevenni. Karcsú és alacsony termetű ember volt. Hatalmas cilindert és kifakult kopott frakkot hordott, lábán fényes lakkcipő, kezében pedig sétabot volt. Virágot is gyakran vitt magával, melyet az éppen arra járó hölgyeknek adott át, miközben azt mondta nekik, hogy „kisztihánd”. Sétái közben a gyerekek kérésére gyakran régi pozsonyi dalokat énekelt. Halála után harminc évvel életnagyságú szobrot készítettek róla a régi fényképek alapján. A szobor a belvárosban található Schöne Náci kedvenc cukrászdája előtt.

Késő délután indultunk tovább Győrbe, ahol Villányi Tibor a győri hitközség elnöke várt minket. Belépve a zsinagóga udvarára, azonnal egy fekete gránit emlékoszlopot láthattunk. Az oszlopon kizárólag gyerek nevek szerepelnek. Azoknak a győri gyerekek nevei (és nem utolsó sorban életkoruk), akiket Auschwitz-Birkenauban elpusztítottak. Szívfacsaró látvány volt. Különösen úgy, hogy a ma még élő túlélők egyrésze velük egyidősek voltak/lehetnének. Villányi Tibor pedig csak mesélt, és mesélt. A zsinagóga és győri zsidóság múltjáról, a zsinagóga megmentéséről és felújításáról, a sikeresen el(át)nevezett Róth Emil utcáról. Az ez évi sikerről, hogy sikerült visszavásárolnia a hitközségnek sok millió forintért a volt győri menhely épületét.

A zsinagógát 1870. szeptember 15-én avatták fel, míg a templomépülethez kapcsolódó iskolát már 1869. október 17-én megnyitották. A költségeket a hitközség az ülőhelyek örök áron való megvételéből, a hitközség tagjainak kamatmentes hiteléből és adományokból fedezte. 1927-ben egy téli templommal bővítették az épületet. A háború után a templom használaton kívül maradt, így állapota fokozatosan romlott. A zsinagóga 1968-ban állami, 1993-ban városi tulajdonba került. 2003-ban kezdődött meg teljes felújítása. A több mint 140 éves zsinagógát 2006 augusztusára sikerült újjávarázsolni.

Az egykori győri zsinagóga ma múzeumépületként szolgál, illetve kulturális rendezvényeknek ad otthont. Központi terében és karzatain Vasilescu János műgyűjteménye állandó kiállításon tekinthető meg. Az egykori iskolai szárnyban a Zeneművészeti Főiskola kapott helyet. A Holokauszt után a megfogyatkozott zsidó közösség ma már egy külön imatermet használ, amely a zsinagógával azonos épülettömbben található. Miután kellőképpen kicsodáltuk magunkat a zsinagógában, felmentünk az imaterembe. Ismét megtapasztalhattuk a szíves vendéglátást, süteményekkel és italokkal megterített asztalok vártak ránk. Miután ettünk-ittunk, elérkezett a délutáni ima ideje. Ima után búcsút vettünk a vendéglátóinktól és elindultunk az Budapest felé.

Kellemes elfáradva, már csendesen ültünk a buszon hazáig. Hogy éreztem magamat a kiránduláson? Nagyon jól. Elmennék-e a következő kirándulásra? Mindenképpen. És ezzel nem csak én vagyok így. A zsinagóga felé érkező visszajelzések mind azt mutatják, hogy a kiránduláson résztvevők többsége jól érezte magát. Véleményük szerint az utazás jó hangulatú volt, a zsinagóga munkatársai messzemenően figyelmesek voltak, ráadásul a rendelkezésre álló idő alatt sok mindent láttunk.

A kirándulás megszervezéséért köszönet illeti Medgyesi Andreát és Paszternák Tamást. Az esemény lebonyolításáért Arató Juditot a Micve Klub vezetőjét, Sárosi Évát a hitközség irodavezetőjét, Verő Tamás rabbit és nem utolsó sorban Tordai Pétert a Budai körzet elnökét illeti köszönet. A kirándulás a MAZSIHISZ támogatásával jött létre.

Az eseményen készült fotók ide kattintva tekinthetők meg

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek