Múzeumunk éjszakája: micsoda buli volt!

Nem kézenfekvő, hogy az ember éjjelente járjon múzeumba, pláne a múzeumok éjszakáján, amikor egyrészt lépni nem lehet a tömegtől, másrészt ha az ember kisgyerekes szülő, akkor a gyerekét sem tudja magával vinni – mindezek dacára tegnap éjjel hatalmas buli kerekedett a dologból. A Dohány zsinagóga előtt éjfél után is ropták a táncot, ami pedig a Rumbach-ot illeti: Fullajtár Andrea „Karádyádája” lenyűgöző volt. Vastaps a fellépőknek és a szervezőknek.

A magyar zsidó közösség kulturális és vallási létesítményei, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, az Izraeli Kulturális Intézet (IKI), a Rumbach utcai zsinagóga, Mazsihisz és a BZSH intézményeinek szervezői mindent megtettek érte, hogy a június 26-ra virradó éjszaka emlékezetes élményként raktározódjék el bennünk: a közönséget olyan minőségi és színvonalas programok várták, hogy nagyon csodálkoznánk rajta, ha valaki esetleg csalódottan távozott. 

Pardon, máris ki kell javítani magunkat: csalódottan legfeljebb az távozott, aki valamelyik programról lemaradt. Hiszen – hogy csak pár programot soroljunk fel – a zsidó múzeumban voltak izgalmas tárlatvezetések, a Dohány előtt fergeteges tombolásba torkolt koncertek, volt zenés irodalmi est és megrázó monodráma-előadás.

Persze, bármennyire kulturális rendezvény-sorozatról volt is szó, a zsidó vallásgyakorlás és hitélet természetesen központi szerepet kapott: a programok eleve csak a szombat kimenetele után kezdődhettek el. Az ünnep kimenetelét jelző hávdálá-szertartást dr. Frölich Róbert országos főrabbi vezette le, míg a múzeumban dr. Verő Tamás főrabbi állt mindazok rendelkezésére, akik a zsidósággal kapcsolatos ismereteiket szerették volna bővíteni. 

Az éjszaka legmegrázóbb produkciója Fullajtár Andrea színművésznő monodráma-előadása volt a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában  Karády Katalinról. De még pontosabb volna, ha azt írnánk: Karády Katalinnal. Hiszen a Katona József Színház művésznője olyan beleéléssel adta elő a Bán Zsófia: EL! ( Karádyáda) című műve alapján Pelsőczy Réka által rendezett darabot, hogy a nézőnek többször az volt az érzése: valóban az 1940-es években vagyunk, és a színpadon valóban Karády Katalin szellemisége bújik elő abból a varázsköpönyegből, amelyet minden született színész magán visel, akár tehet róla, akár nem. 

A darab szüzséje zseniálisan egyszerű: Karády Katalint egy dél-amerikai bevándorlási hivatalban látjuk, amint a bevándorlási ügyeket intéző hivatalnokkal val találkozásra készül, s igyekszik gondolatban összeszedni, hogy mit is mond majd neki. Hogyan fogja megmagyarázni, hogy odahaza, Magyarországon hol nácibarátnak, hol kommunistának, hol kémnek, hol „zsidóbérencnek” tartották, s miként fordulhatott elő, hogy a valaha ünnepelt sztárból megvetett üldözött lett.

Fullajtár Andrea és Wagner-Puskás Péter

Az „akár tehet róla, akár nem” kifejezést nem véletlenül használtam, elvégre ennek az előadásnak mégiscsak az volt a summázata, hogy a siker és bukás, a dicsőség és a megaláztatás, a szabadság és a rabság olyan tényezők az életünkben, amelyeket akkor is utolérnek minket, ha megérdemeltük, és akkor is, ha nem. 

Ezt a furcsa kettősséget adta vissza Fullajtár Andrea remek játéka, amely humorral és könnyekkel, fénnyel és sötétséggel, nevetéssel és sírással adta vissza azt a jelenséget, amelyet egy szóval így lehet nevezni: Karády. S milyen óriási ötlet, hogy a leghíresebb Karády-dalokat (Wagner-Puskás Péter zongorajátékára) Fullajtár Andrea kissé parodizálva adta elő, szándékosan eltúlzott búgással és szándékosan eltúlzott orrhangon: ezzel is jelezve azt a távolságot, amely Karádyt részint a saját korától, részint a saját legendájától, végül pedig pedig tőlünk, az utókortól elválasztja. 

Este 11 órától a „judeo folk-rock” zenét játszó Hamsa zenekaré volt a Dohány zsinagóga előtt felállított színpad, és a banda olyan lendülettel vetette bele magát a zenélésbe, hogy a lelkesedésük hamarosan a közönségre is átragadt: olyannyira, hogy a színpad előtt hamarosan fergeteges tánc kezdődött. Megérdemlik, hogy megemlítsük a zenészek nevét, már csak azért is, mert ha a közeljövőben egy programszervezőnek azon járna az esze, hogy  ősi zsidó és közel-keleti dallamokat modern hangszerelésben megszólaltató együttest akar meghívni, akkor tudja, hogy kiket kell keresnie. A Hamsa tagjai tehát Kuna Valéria és Kata (ének), Kuna Bence (ének, kürt, ütőhangszerek), Kuna Gyula (trombita), Kuna Márton (harsona), Somos András (billentyűs hangszerek), Éder Ferenc „Lá” (basszusgitár) és végül a doboknál: Fábry Adonisz. Szóval név szerint ők voltak azok, akik még jóval éjfél után is olyan bulit csaptak a sokat látott zsinagóga előtt, hogy legszívesebben máris meghívnánk őket a 2023-as múzeumi éjszakára is.

Egyszóval remek éjszaka volt: találkozzunk jövő nyáron ugyanitt, ugyanekkor, ugyanilyen jókedvűen!